A Barçából az idei 4 Clásicón kik és hány kanadai pontot szereztek?

A Barcelona ebben az idényben úgy győzte le 4-ből 4-szer a Real Madridot, hogy 16 gólt szerzett. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk meg, hogy kik és hány találatból vették ki a részüket befejezőként vagy előkészítőként. Raphinha szerezte a legtöbb kanadai pontot, szám szerint 7-et. A Szuperkupa döntőben és a legutóbbi…

Hivatalos: Koundénak a bal combizma sérült meg

Az FC Barcelona csütörtök délután hivatalos közleményben jelentette be, hogy Jules Koundénak a bal hátsó combizma sérült meg. Arról nem közöltek semmit, hogy a francia hátvéd mennyi időre dőlt ki. Az AS újságírója, Javi Miguel úgy értesült, hogy 3 hétig nem lesz bevethető. Koundét az Inter elleni odavágó első félidejének…

Hansi Flick: „Yamal? Nagyon boldog vagyok, hogy ez az 50 évente előbukkanó tehetség Barcelonában játszik”

Hansi Flick elégedett volt a lefújást követően, ugyanis a csapat remek munkát végzett az Inter elleni Bajnokok Ligája elődöntő első felvonásán. Bár nem kezdték jól a mérkőzést, kétgólos hátrányból jöttek vissza. Ami Koundé sérülését illeti, a német nem kívánt nyilatkozni, amíg meg nem vizsgálják az orvosok alaposabban. Az első érzések…

Flick: „Szczęsny fog védeni a Bajnokok Ligájában, ez biztos”

Az FC Barcelona a Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán az Intert fogadja. Hansi Flick a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, nem számít, hogy az Inter nincs jó formában, ugyanis a legjobb 4 között minden csapat 100%-osan motivált, és játékosainak mindent ki kell majd adniuk magukból, ha be akarnak jutni a…

Jules Koundé nagy napja: Barça – Real Madrid 1X1 értékelő

Az FC Barcelona hosszabbításban 3-2-re győzte le a Real Madridot a Király-kupa döntőjében. A csapat az első félidőt egyértelműen uralta, a második 45 percben visszaesett és hátrányba került, de egyenlített, majd a hosszabbításban ismét veszélyesebben futballozott ellenfelénél és Jules Koundé villanásának köszönhetően meg is nyerte a finálét. Koundé mellett Lamine…

Hansi Flick: „Pedri? Nehéz megmondani, hol van számára a határ”

A Barcelona - Mallorca mérkőzés egyetlen gólját Dani Olmo szerezte, annak ellenére, hogy a hazaiak 40 lövéssel zárták a 90 percet. Hansi Flick a győzelem után dicsérte játékosai munkáját és a vendégek remek védekezését. Ansu Fatival és Héctor Forttal kapcsolatban megjegyezte, tettek egy lépést előre. A meccs "Nagyon jól játszottunk,…

Flick: „Talán nem most vagyunk a legjobb formánkban, de a csapat így is jól teljesít”

Az FC Barcelona a Celta Vigo csapatát fogadja a La Liga 32. fordulójában. Hansi Flick a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Claudio Giráldezt, a Celta menedzserét méltatta, aki jól ismeri klubját, hiszen az utánpótlásban is dolgozott már. A német szakember elmondta, hogy a Dortmund ellen látott hibákat elemezték, és kijavítják, azonban felhívta…

Meccs utáni nyilatkozatok – Koundé: „Hiányzott minden, amit az első mérkőzésen jól csináltunk”

Ronald Araujo a csapat többi tagjához hasonlóan nem nyújtotta a lehető legjobb teljesítményt Dortmundban, de boldog volt a csapat elődöntőbe jutása miatt. A mérkőzés után a vegyes zónában nyilatkozott, elismerte, hogy megszenvedtek. „Először is boldog vagyok, hosszú idő után újra az elődöntőben vagyunk, a klub megérdemelte ezt. Az utóbbi időben…

Gavi: „Rendkívüli szezonunk van, de nem érezhetjük magunkat legyőzhetetlennek”

Gavi nem fogta vissza magát a szerdai, Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő első felvonása előtt. A fiatal középpályás válaszolt azokra a hangokra, amelyek kritizálják a játékát. Világossá tette, aláírná, hogy a Barcelonából vonuljon vissza, és azt is elárulta, hogy ugyanaz a játékos, aki a súlyos térdsérülése előtt volt. Másrészt…

45 perc dominancia, 45 perc küzdelem és továbbjutás: Atlético – Barça 1X1 értékelő

Az FC Barcelona 0-1-re győzte le az Atlético Madridot a Copa del Rey elődöntőjének visszavágóján, ezáltal 5-4-es összesítéssel ők jutottak be a döntőbe. A csapat az első félidőben ledominálta ellenfelét, a második játékrészre a támadójáték visszaesett, de a védekezés nem, az végig nagyon stabil maradt. Ezúttal elsősorban a hátsó sor…

Meccs utáni nyilatkozatok – Koundé: „Mi a titok? A munka, a futballban nincsenek véletlenek”

Koundé az Atlético Madrid legyőzése után nem zárta ki a triplázás lehetőségét, és elmondta, hogy egy Clásico a döntőben mindig nagyon motiváló. A védő emellett kiemelte a keret és Flick szerepét abban, hogy a 2025-ös naptári évben még mindig veretlenek. Az esetleges triplázás „Minden sorozatban életben vagyunk. Ott vagyunk a…

Koundé: „Szerintem a klubok iránti tisztelet hiánya, hogy erre az időpontra tették a meccset, meg kell érteniük, nem vagyunk gépek”

Jules Koundé egyike volt azoknak a Barcelona-játékosoknak, akik nagyon kevés pihenőt kaptak az Osasuna elleni mérkőzés előtt. Az elmaradt bajnoki pótlására kitűzött időpontot a LaLiga az érintett felek fellebbezése ellenére hatályban tartotta, a védő pedig kemény kritikát fogalmazott meg ezzel kapcsolatban. „Ez nem normális. Sokszor beszéltünk már arról, hogy túl…

Flick: „Itt máshogy kezelik az olyan csapatokat, akik a nemzetközi porondon is szerepelnek”

Az FC Barcelona csütörtökön pótolja az Osasuna elleni hazai bajnokit. Hansi Flick a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy bár nagyon sűrű a versenynaptár, alkalmazkodniuk kell a helyzethez. A német szakember elárulta, hogy a védelem közepén Iñigo Martínez és Eric Garcia fog játszani, Cubarsí a kispadon kap helyet, Araujo és…

Így teljesítettek a Barça játékosai a 2024/25-ös idény márciusi válogatott szünetében

A Barcelona keretéből 14 játékos lépett pályára a nemzeti csapatában, ebből 4-en (Héctor Fort, Pablo Torre, Gerard Martín és Fermín López) az U21-es vagy U19-es válogatottban szerepeltek. Ebben a cikkben részletesebben is megvizsgáljuk, ki mennyi időt töltött pályán, hogyan teljesített és milyen eredményeket ért el. A spanyol válogatott keretében volt…

Milyen teljesítményt nyújt Balde és Koundé a Barçában? | Masiáról jöttem S4E10

Megérkezett a Masiáról jöttem 4. évadának 10. adása! Ebben az adásban alaposan kiveséztük a Benfica elleni odavágót, értékeltük Balde és Koundé idei teljesítményét, valamint Vitor Roque távozásáról is beszélgettünk! És ez még nem minden! A komment szekcióba várjuk véleményeiteket az adással és a témákkal kapcsolatosan is, illetve szavazzatok Spotify-on és…

Hansi Flick: „Az, hogy elsők vagyunk, nem változtat semmin, ha nem küzdünk tovább”

Hansi Flick a Rayo Vallecano elleni siker után elismerte, ezúttal csapata teljesítménye nem volt annyira meggyőző, mint szokott, valamint kiemelte annak fontosságát, hogy továbbra is keményen dolgozzanak, annak ellenére, hogy pillanatnyilag az első helyen állnak. Koundé késése is szóba került, akivel a német szakember személyesen fog elbeszélgetni. A győzelem utáni…

Ebben az idényben a Barça védői 30 gólhoz járultak hozzá befejezőként vagy előkészítőként

Az FC Barcelona ebben az idényben 113 gólt rúgott 36 mérkőzésen. Ehhez a hátsó sor tagjai is hozzátették a magukét, Koundé, Cubarsí, Iñigo Martínez, Araujo, Eric García, Balde, illetve Gerard Martín összesen 30 találatból vette ki a részét befejezőként vagy előkészítőként. Ebből a cikkből kiderül, hogy pontosan ki mennyit tett…

Sok hiba és hősies fordítás a lisszaboni őrületben: Benfica – Barça 1X1 értékelő

Az FC Barcelona egy elképesztően őrült és rendkívül fordulatos meccsen végül 4-5-re győzött a Benfica otthonában a Bajnokok Ligája alapszakaszának 7. fordulójában, amivel biztossá vált, hogy a legjobb 8 között végez és így nem kell pályára lépnie a play off körben. A csapat védekezésben és támadásban is rengeteg hibát vétett,…

Nem bírták áttörni a blokádot: Getafe – Barça 1X1 értékelő

Továbbra sem sikerült visszatérnie az FC Barcelonának az idény eleji sikeres bajnoki formájához, ezúttal a Getafe ellen értek el 1-1-es döntetlent a 20. fordulóban a hosszú évek óta bevehetetlen erődnek számító Coliseumban. Ugyan igazán kiemelkedő senki sem volt, akadtak jó teljesítmények, például a gólszerző Koundétól, vagy a középpályát kiválóan kontrolláló…

Hansi Flick: „Sok érzelem volt ebben a stadionban minden nehéz szituációnál, ez új nekem”

Hansi Flick feldúlt volt a Getafe elleni döntetlen után, a tréner leginkább a rasszista sértéseket bírálta, amelyeket játékosa, Alejandro Balde kapott. A kispadokon is volt feszültség, ezzel kapcsolatban Flick egyértelművé tette: „Nem akarok erről beszélni, de egész meccsen kiabáltak, mi pedig csak a győzelemre gondoltunk." A döntetlen rossz szájízt hagy…