Xavi: „A projektet tekintve félúton járunk”

Az FC Barcelona a holnapi napon egy győzelemmel bebiztosíthatja továbbjutását a legjobb 16 közé a Bajnokok Ligájában, a Sahtar Donyeck ellen. Ennek fontosságát Xavi is hangsúlyozta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón, valamint elmondta, hogy a másodlagos cél az, hogy csoportelsőként jussanak tovább. A katalánok mestere szerint a sérülésből visszatérő játékosok nagyot…

Koundé: „Miért fogyunk el általában a meccsek végére? Szerintem ez a koncentráció hiányának tudható be”

Jules Koundé egy olyan játékos, aki mindig hangot ad a véleményének. A védelem oszlopos tagja és kulcsjátékosa, most úgy érzi, hogy jobban megbecsülik, mint valaha, és ott játszik, ahol úgy érzi, hogy a legtöbbet tud hozzátenni a csapat játékához: "Szeretek középhátvédként játszani, de az edző tudja, hogy ha jobbhátvédként van…

Pedri: ,,Amikor sérült vagy, akkor értékeled jobban, hogy mit jelent egészségesnek lenni” | NYILATKOZATOK

Zsinórban negyedik mérkőzésén kapott lehetőséget kezdőként Iñigo Martínez szombat este a Real Sociedad ellen. Ezúttal Koundé párjaként szerepelt a védelem közepén. Ter Stegen kapott gól nélkül és hat védéssel hozta le a találkozót, Pedri pedig visszatért még a nyáron elszenvedett sérüléséből. Most az ő nyilatkozataik következnek. Iñigo Martínez A mérkőzésről…

Xavi: „Múlt héten nem érdemeltünk vereséget és kikaptunk, most nem érdemeltünk győzelmet és nyertünk”

Xavi Hernández nagyon pozitívan értékelte csapata szombat esti győzelmét, amelyet a Barça extrém körülmények között aratott a Real Sociedad otthonában, ugyanis Araújo utolsó utáni pillanatokban szerzett góljával sikerült begyűjteni a három pontot. Az edző elismerte, hogy gyenge teljesítményt nyújtottak, különösen az első félidőben, de a második félidővel kapcsolatban már jobb…

Xavi: „Gündogan azt a haragot fejezte ki amit mindenki érzett, emiatt nincs széthúzás az öltözőben”

Az FC Barcelona a Real Madridtól elszenvedett vereség után, a Real Sociedad otthonában javíthat, a La Liga 12. fordulójában. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Xavit változatos kérdésekkel bombázták. A sérültekkel kapcsolatban ismét nyilatkoznia kellett a katalánok mesterének. Elmondta, hogy Frenkie de Jong és Sergi Roberto kivételével a többiek már játékra alkalmas…

A Real Sociedad elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szombat esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Frenkie de Jong és Sergi Roberto sérülés miatt maradt ki, van viszont egy nagy visszatérő Pedri személyében, aki pár perc erejéig akár már pályára is léphet majd a Reale Arénában. [FCB]

Frenkie de Jong, Koundé, Lewandowski, Pedri és Raphinha se térnek vissza a Sahtar Donyeck ellen | MECCSKERET

Szerdán 18.45-kor lép pályára az FC Barcelona a Sahtar Doneck ellen a Montjuïc stadionban a BL-csoportkör harmadik fordulójában. Xavi Hernández kihirdette a meccskeretet, amelyet a klub közleményben adott ki a hivatalos honlapján. A katalán edző kénytelen lesz az ifikre hagyatkozni, ugyanis egyetlen sérült kulcsjátékos visszatérésére se számíthat... Talán Pedri visszatérésében…

Orvosi riadó Barcelonában, avagy így vannak a sérüléssel bajlódó játékosok

Megszólaltak a vészharangok a Barcelonánál, amikor Alejandro Baldé a csütörtöki Spanyolország-Skócia mérkőzés félidejében kellemetlenségekkel távozott, és a meccs végén Luis de La Fuente edző megerősítette, hogy a hátvéd egy kisebb sérüléssel tért vissza Barcelonába, és így a norvégiai utazásról lemarad. A Barcelona csapatában egyre nagyobb a sérüléshullám, ami már kezd…

Xavi és a Barça megfizet a minőségi, de kissé rövid keret összeállításáért

A Barça az elmúlt két mérkőzését egyaránt 1-0 arányban nyerte meg, legutóbb a Porto vendégeként Araújo és Ter Stegen hőstetteire kellett hagyatkoznia a győzelemhez. Ez az eredmény a tavalyi szezonban sokkal inkább jellemző volt a csapatra. A Barcelona azonban elvesztette azt a szikrát, ami néhány hete még megvolt, amikor a…

Xavi: „Nem túl bő a keret, de sokoldalú játékosaink vannak.”

Az FC Barcelona csapata a La Liga 7. fordulójában a Mallorca vendége lesz. A katalánok az előző mérkőzésen, ha szenvedve is, de egy remek hajrának köszönhetően begyűjtötték a három pontot a Celta ellen. Xavi most is hasonlóan kemény és jól védekező ellenfélre számít és elmondta, támadásban szintet kell lépniük, több…

Xavi: „A hosszabbításom már napok óta megtörtént, és hamarosan bejelentik”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a szombat esti Celta Vigo elleni bajnoki mérkőzést megelőzően elmondta, hogy a 2025 nyaráig szóló szerződéshosszabbításának bejelentése már csak idő kérdése, valamint arról is kérdezték ennek kapcsán, hogy melyik volt a legboldogabb pillanata eddig a csapat kispadján. A mester a tavaly januárban megnyert Spanyol Szuperkupa…

Xavi: „A jelenlegi keretünk versenyképes az európai porondon”

Az FC Barcelona számára kedden megkezdődik az idei Bajnokok Ligája szezon. Xavi a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón az újságíróknak vázolta, hogy mik a célkitűzéseik ebben az idényben. Kérdezték arről a Mark Van Bommelről is, aki régebben a csapattársa volt, most pedig a Royal Antwerp vezetőedzője. Xavi beszélt a sérült Pedri és…

Maximális óvatosság Araújo és Pedri esetében

Ronald Araújo visszatérése nem most várható. Sőt, sem a Real Betis elleni Montjuïc-i mérkőzésen, sem az Antwerpen elleni Bajnokok Ligája-nyitányon nem számítanak rá. Az egyik edzésen elszenvedett sérülése különös figyelmet és megelőzést igényel, mivel nagyon nagy a visszaesés kockázata, ha túlságosan elhamarkodottan kezelik, és nem megfelelő módon próbálják lerövidíteni az…

Xavi: „Elítélem a Spanyol labdarúgó-szövetség elnökének viselkedését”

Xavi a Villarreal elleni idegenbeli találkozó előtti sajtótájékoztatón, még az újságírói kérdéseket megelőzően nyilatkozott a Rubiales-ügyről: "Először is szeretnék elmondani pár gondolatot a női válogatottal és a szövetséggel kapcsolatban. Szeretném Jennit feltétlen támogatásomról biztosítani és elítélem a Spanyol labdarúgó-szövetség elnökének viselkedését. Szomorú, hogy ez került előtérbe, és nem a trófeáról…

A bajnoki címhez szükséges gólokat keresve

A Barcelona már megtette az első lépéseket a hazai versenyfutásban. Idén a tavalyival ellentétben rosszabbak az érzések. A tavalyi szezon ígéretes volt egy új arcokkal teli piac után. A mostani idény kezdete már keserűbb szájízzel indul. Többek között Dembélé távozása is kedvezett ennek a szürkébb forgatókönyvnek. Az első két meccs…

Araújo után Pedri is vendég lett az orvosi szobában, 5-6 hetet hagyhat ki

Két héttel ezelőtt Ronald Araújo volt az, aki egy edzésen combhajlítóizom-szakadást szenvedett, ami miatt legalább egy hónapig nem léphet pályára, most Pedri volt az, aki szintén egy edzésen elszakította a combhajlítóját. A kanári-szigeteki játékos esetében a jobb lábszár elülső végtagjának sérüléséről van szó, amely miatt 5-6 hétig nem lesz bevethető.…

Játékos-nyilatkozatok: „Nyertünk, ami önbizalmat ad”

A Barcelona 2-0 arányban legyőzte a Cádiz csapatát vasárnap, hazai pályán. A mérkőzést követően Pedri, Ter Stegen és a mérkőzés legjobbjának megválasztott Frenkie de Jong nyilatkozott. A játékosok elismerték, hogy ma sem volt egyszerű dolguk, és nehezen törték fel a zártan védekező Cádiz védelmét. De Jong beszélt Lamine Yamalról, míg…

Néhány jó teljesítménnyel jött össze a szezon első győzelme: Barcelona – Cádiz 1X1 értékelő

Az FC Barcelona 2-0 arányban győzte le a Cádizt hazai pályán a La Liga 2. fordulójában. Pozitív értelemben Pedrit, Frenkie de Jongot, Gündogant, valamint Lamine Yamalt lehet kiemelni, míg Lewandowski és Balde lefelé lógtak ki, illetve a megérdemelt győzelem ellenére az edzői stáb is hozott minimum erősen megkérdőjelezhető döntéseket. Ezúttal…

Csak sikerült feltörni a Cádiz védelmét, Pedri és Ferran révén megvan a Barça első bajnoki sikere idén: Barcelona – Cádiz 2-0

Sokáig tartott a regnáló bajnoknak, de végül "hazai" pályán, a jelenleg nehezen megtölthető Montjuïc stadionban megnyerték első LaLiga-meccsüket. Sok türelem kellett ahhoz, hogy megtalálják a rést a nagyon masszív Cádiz védelmén, azonban Gündogan és Pedri nagyszerű összjátéka után utóbbi góljával kevesebb mint tíz perccel a vége előtt 1-0 lett az…

Pedri: „Sok dolognak kell történnie ahhoz, hogy távozzak”

Pedri a La Vanguardiának adott nyilatkozatot, még az Egyesült Államokból való visszatérés előtt, így reagált azokra a pletykákra, amelyek a PSG-vel hozták kapcsolatba: "Sok dolognak kell történnie ahhoz, hogy távozzak. Nagyon valószínűtlennek tartom ezt, a Barça álmaim klubja, és még sok évig szeretnék itt maradni." Egy olyan nyáron, amikor Sergio…