Átmeneti idény előtt a Flick-féle Barça – Szezonfelvezető | Masiáról jöttem S4E1

Megérkezett a Masiáról jöttem negyedik évadának első adása, a szezonbeharangozó! Ebben az epizódban mi is "elbúcsúztunk" Sergi Robertotól és kifejtettük a véleményünket Dani Olmo érkezéséről, illetve az új BL-formátumról. Emellett arról is beszélgettünk, milyen hiányposztok akadnak a keretben, mit várunk a csapattól ebben az idényben, valamint ki (lenne) a legalkalmasabb…

A búcsúzó Sergi Roberto: „Gyerekkorom óta Culé vagyok, minden pillanatot úgy élveztem Barcelonában, mintha az lenne az utolsó”

Sergi Roberto 14 évesen került a Barcelonához, és távozik, miután a Barcelona csapatkapitánya volt, és miután 14 szezont töltött az első csapatban. A sokoldalú játékod kedden búcsúzott el élete klubjától Joan Laporta és korábbi csapattársainak túlnyomó többségének jelenlétében. Xavi Hernández, korábbi csapattársa és edzője, Gerard Piqué, Carles Puyol, illetve Juan…

Dani Olmo: „Azért jöttem ide, hogy nyerjek” | Ter Stegen: „Xavira és Sergi Robertóra is legendaként fognak emlékezni nálunk”

Bár még mindig a Montjuïcban van, várva a Camp Nouba való visszatérésre, amelyet 2024 végére becsülnek, a Gamper mindig az illúziók szinonimája a Barcelonának. Egyelőre két új igazolást tud felmutatni a klub, akiket nem úgy mutattak be, ahogyan azt megszokhattuk. Az első, és a 18-as számmal a hátán, Pau Víctor:…

Sergi Roberto bejelentette, hogy nem a Barçában folytatja: „Büszkén távozom”

Sergi Roberto a közösségi oldalain közzétett videóban bejelentette, hogy nem Barcelonában folytatja pályafutását. "Culék, eljött az idő, hogy köszönetet mondjak azért az útért, amit együtt tettünk meg. A történetem a Barçával 14 éves koromban kezdődött. Az volt az álmom, hogy a gránátvörös-kék mezt viseljem. A Masiában töltöttem a legjobb éveimet…

Flick a bemutatásán: „Sergi Roberto szerepe? Ő jelenleg nem a Barcelona játékosa”

Az FC Barcelona egy hivatalos sajtótájékoztató keretein belül bemutatta új edzőjét. Hansi Flick, Laportával karöltve, egy órán keresztül választolt az újságírók kérdéseire. A német szakembernek sok kérdést tettek fel a keret erőnléti állapotával kapcsolatban. Flick elmondta, hogy jó úton haladnak, és mindenkitől 100%-os teljesítményt vár el az edzéseken, amit eddig…

Az elsőszámú csapatkapitány szerződése lejárt, Sergi Robertónak 14 év után először nincsen szerződése a klubbal

20 nappal ezelőtt a Marca arról számolt be, 90 százalék az esélye annak, hogy Sergi Roberto nem marad a Barcelonánál. A csapatkapitány szerződése múlt vasárnap járt le a katalán klubbal, és egyelőre véget ért a barcelonai karrierje. 14 szezon után fordul az elő, hogy nincsen élő kontraktusa. A játékos hetek…

Marcos Alonso: „Jelenleg még azt sem tudom, hol fogok játszani a következő szezonban”

Marcos Alonso Sergi Roberto mellett az FC Barcelona egyetlen olyan játékosa, akinek június 30-án lejár a szerződése. A Barcelona elsőzámú csapatkapitányának van lehetősége arra, hogy egy szezonnal meghosszabbítsa szerződését, a madridi védőnek azonban nincs, neki új állomáshelyet kell keresnie. Marcos Alonso esetében az Atlético Madrid lehet a befutó, de a…

Mi lesz a kölcsönből visszatérő játékosokkal?

A Barcelona továbbra is nagyon nehéz gazdasági helyzetben van, ennek fényében a hamarosan kölcsönből visszatérő játékosok közül néhányan a következő szezonban is a csapatban maradhatnak, az viszont biztos, hogy Hansi Flick érkezésével mindenki tiszta lapról indul majd. A Barcelonának nyolc olyan kölcsönjátékosa van, akik június 30-án térnek vissza a klubhoz,…

Flick már Barcelonában van, hamarosan megkezdődhet a tervezés

Flick Barcelonában tartózkodik. Amint Xavi és stábjának szerződésének felbontását hivatalossá teszi az FC Barcelona, egyben bejelenti Hansi Flick szerződtetését a következő két szezonra. A Bayern München korábbi trénere már landolt az El-Praton azzal a szándékkal, hogy aláírja új szerződését és bemutatkozzon, bár elvileg nem a szokásos sajtótájékoztató keretein belül fog…

Sergi Roberto: „Szerencse, hogy vannak ilyen fiataljaink, nagyon sokat segítenek nekünk”

Sergi Roberto volt a csapatkapitány egy olyan napon, amikor a Barcelona fontos győzelmet ünnepelhetett a Power Horse Stadionban az Almería ellen (0-2). Ennek nagy részét érdemben ismét a fiatal játékosoknak adta, akik ismét kulcsszerepet játszottak. "Szerencse, hogy vannak ilyen fiataljaink, akik sokat tudnak segíteni nekünk. Már említetted őket (Fort és…

A Barça szeretné, ha Cancelo és Félix maradna, de nem mindenáron

Amíg Sergi Roberto szerződéshosszabbítására várunk, addig az FC Barcelonának már csak két olyan játékos ügyét kell megoldania, akiknek június 30-án lejár a szerződése. A jelenlegi kontraktusa Joao Cancelót 2027-ig köti a Manchester Cityhez, Joao Félixet pedig 2029-ig az Atletico Madridhoz. A klub vezetői mindkét játékost szeretnék megtartani a soron következő…

Sergi Roberto várja a Barça szerződéshosszabbítási ajánlatát

A Barcelona és Sergi Roberto egy húron pendül: mindkét fél célja a közös folytatás. A múlt heti csúcstalálkozón megerősítették, hogy hajlandóak ezt meglépni, a Barca csapatkapitánya pedig jelenleg hivatalos ajánlatot vár a katalán óriástól. Sergi Roberto az elmúlt idényben egy szezonra hosszabbította meg szerződését a Barçával, egy opcionális évvel, amelynek…

Sergi Roberto: „Dühös vagyok és egyúttal szeretnék bocsánatot kérni a csapattól”

Sergi Roberto vállalta a felelősséget a Girona elleni vereség után. A mérkőzést minden szempontból Xavi Hernández együttese uralta, amely számos gólszerzési lehetőségeket alakított ki, mígnem a saját nevelésű játékos egy hatalmas hibát mutatott be, amivel 2-2-re alakult az állás. Ezután egy teljesen más mérkőzés kezdődött. "A 65. percig, az egyenlítő…

Xavi: „Tavaly nem tudtuk teljesíteni az átigazolási terveket, reméljük idén másképp lesz”

Az FC Barcelona a La Liga 33. fordulójában a Valencia csapata ellen játszik majd hazai pályán. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Xavi elmondta, hogy a bajnoki címről már lemondtak, de szeretnének a második helyen zárni, hogy jövőre indulhassanak a Spanyol Szuperkupában. Az újságírók kérdezték a Barcelona edzői stábjáról, ami Julio Taus-szal…

Sergi Roberto: „A Gündogan és Araújo közti vita? Ezek inkább csak külső zajok voltak, mintsem probléma az öltözőben”

Sergi Roberto pénteken a MovistarFútbolnak adott interjújában vette a lapot, amikor Ilkay Gündogan kritikus hangvételű meccs utáni nyilatkozatáról és Ronald Araújo későbbi válaszáról kérdezték, ezért kihasználta a lehetőséget, hogy tisztázza ezt: "Ezek inkább csak külső zajok voltak, mintsem igazi probléma az öltözőben. Nagyon egységesek vagyunk. Amit Gündogan tett, az az…

Mérkőzés utáni nyilatkozatok – Lewandowski: „A legfontosabb, hogy továbbra is úgy játsszunk, mint ma”

A Barcelona zsinórban az ötödik győzelmét könyvelhette el az Atlético Madrid ellen vasárnap este a spanyol bajnokságban. A három pont megszerzését követően -, amely azt jelentette, hogy a csapat a nyolcadik forduló után először lép a második helyre - a gólt és két gólpasszt jegyző Lewandowski, a három hónap után…

Sergi Roberto: „Négy év után a csapat újra ott van, ahová tartozik”

Xavi jól cserélt, különösen Sergi Roberto pályára küldésével, és a csapatkapitány végül nagy szerepet játszott abban, hogy csapatának az utolsó percekben sikerült lezárnia a mérkőzést. Bár nem mostanában játszott, pontosan látszott, hogy a rutinja révén pontosan tudja, mikor hogyan kell játszani. A mérkőzés után elsőként a Movistar Liga de Campeonesnak…

Xavi: „Ez volt a szezon egyik legjobb meccse, ez egy olyan nap, amit minden Culé élvezhet”

"Azt hiszem, a szezon egyik legjobb meccsét játszottuk. Ez egy olyan nap, amelyet minden Culénak élveznie kell, ez egy fontos nap a klub számára is, büszkének kell lennünk erre a csapatra" - mondta Xavi Hernández a Barça Napoli elleni 3-1-es győzelmét követően, amely a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe való jutást jelentette.…

Négy év után ismét Európa legjobb nyolc csapata között a Barça: Barça – Napoli 3-1 (4-2)

Egy varázslatos és csodálatos éjszakának lehettek szemtanúi azok, akik kilátogattak a Montjuïcba. A Barcelona a szezon eddigi legnagyobb örömét okozta a szurkolóinak egy nagyszerű futballmérkőzésen, amelyben minden benne volt: szenzációs pillanatok, szenvedős pillanatok, nagyszerű gólok, áldozatvállalás és mindenekelőtt a szurkolók okozta elképesztő hangulat. Fermín és Cancelo korai góljai csodálatos kezdést…

Xavi elvesztette a legfontosabb játékosait a gépezetből, a Napoli elleni meccs pedig közeleg…

Xavi Hernández eddigi rövid edzői pályafutásának egyik legkritikusabb és legkényesebb pillanatában találja magát. A szezon talán legfontosabb mérkőzésének előestéjén - a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének második felvonása előtt - a csapat elvesztette két meghatározó játékosát, miután Pedri és Frenkie de Jong sérülése megerősítést nyert, amihez még hozzá kell tenni a november…