Umtiti: nem siettetik a visszatérését

Az FC Barcelona védője, Samuel Umtiti három hónapos kihagyás után kedden újra ott volt a katalánok meccskeretében a Lyon elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. A francia hátvéd december elején játszott utoljára az Atlético Madrid ellen, és habár már megkapta az engedélyt a játékra az orvosoktól, a 'SPORT' értesülései alapján a klub nem…

Umtiti még nem tér vissza a keretbe

Ugyanakkor mindenki más ott van a Valladolid elleni csapatban. Meglátjuk, ki ül le végül a kispadra.

Umtiti: akkor most had szóljon?

Samuel Umtiti szerdán és csütörtökön is teljes értékű edzésmunkát végzett a Barcelonában és a jelek alapján túl van a térdsérülésén operáció nélkül. Hogy tényleg így van-e, a következő hetekben kiderül. Óriási hír lenne a védelem számára, ha Umtiti ezúttal nem csak időszakosan, hanem hosszú időre visszatérne, és a bal térdét…

Közeledik Umtiti visszatérése

A francia középhátvéd november óta először csinált végig egy edzést a társakkal, így ha minden jól alakul, hamarosan megkaphatja az engedélyt a játékra. Akár már előző csapata, a Lyon ellen visszatérhet a BL-ben.

Umtiti már a társakkal edzett

A térdsérüléssel küzdő Umtiti november óta most először edzett együtt a társakkal - habár csak részlegesen. A francia középhátvéd célja, hogy a Lyon elleni Bajnokok Ligája-találkozókra visszatérhessen. A képlet sajnos nem ilyen egyszerű, a napokban a spanyol sajtó arról írt, hogy valószínűleg elkerülhetetlen lesz az operáció. Bízzunk Umtiti optimizmusában.

Umtiti újra edzésben

Habár még csak egyénileg végez labdás gyakorlatokat. A teljes felépülésére még várni kell néhány hetet. 📍 Ciutat Esportiva 💪 @samumtiti continues his recoverypic.twitter.com/tNuBgYvfUo — FC Barcelona (@FCBarcelona) 2019. január 31.

Umtiti: december 30-án tér vissza

A francia középhátvéd továbbra is folytatja a konzervatív kezelést, ami a bal térde gyógyulását segíti. Umtiti december másodika óta kezelteti így a sérült testrészt, és harmincadikán fog visszatérni, hogy folytassa azt.

Umtiti és a konzervatív kezelése: mérsékelt optimizmus

Samuel Umtiti jelenleg Katarban, egy dohai klinikán tartózkodik, ahol konzervatív módon kezelteti a bal térdét, hogy elkerülje a műtéti beavatkozást. A kezelés három hétig tart majd, a Barcelona orvosai pedig december 30-án vizsgálják  meg a sérült testrész állapotát.  A francia hátvéd kezelésének nagyjából a fele telt el, és az orvosok…

Umtiti még bízik, a Barça már védőt keres

A Barcelona vezetése és technikai csapata elkezdett dolgozni azon, hogy a téli átigazolási időszakban egy középső védővel megerősítse a keretét, miután az a valószínű forgatókönyv, hogy Samuel Umtiti nem fog teljes mértékben meggyógyulni a térdsérüléséből, és végül nem fogja tudni elkerülni az operációt. Maga a játékos még bízik, január elején…

Umtiti nemet mond az operációra

Ahogyan arról a tegnapi nap folyamán beszámoltunk, Samuel Umtiti kiújult sérülése után több sajtóorgánum is újra szóba hozta a műtétet a francia középhátvéd térdfájdalmai kapcsán. A klub hivatalos közleménye alapján Umtiti továbbra sem akarja megoperáltatnia magát. Ennek következtében a játékos terve az, hogy követi a konzervatív kezelést, hogy megoldódjon a…

Kés alá feküdhet Umtiti?

Samuel Umtiti legnagyobb félelme valóra válhat annak ellenére, hogy az FC Barcelona középhátvédje két hónap pihenő után vissza tudott térni az Atlético Madrid elleni bajnoki mérkőzésen. Abban az esetben, ha beigazolódnak a hírek és térdműtétre lesz szükség, Andreas Christensen lehet a klub fő célpontja, mint helyettes. A francia játékosnak egész…

Umtiti fájdalmai kiújultak

A keddi edzésen a francia válogatott labdarúgó a bal térdével bajlódott, ezért ki kell hagynia a PSV elleni találkozót. A helyét Lenglet foglalja el a hollandok ellen. A hír azért is aggasztó, mert Umtiti már a világbajnokságon is a bal térdében érzett fájdalmat, és emiatt nem volt játékra alkalmas állapotban…

Ter Stegen és Umtiti a keddi edzésen

⚽ How's your control? 😜 @mterstegen1 and @samumtiti having some fun at training. pic.twitter.com/CrYTtPpxHr — FC Barcelona (@FCBarcelona) November 20, 2018

Egyre közelebb Umtiti visszatérése

Az FC Barcelona francia klasszisa, Samuel Umtiti a madridi 'AS' sportnapilap értesülései szerint akár már szombaton zöld utat kaphat az orvosoktól, aminek következtében a Real Betis ellen visszatérhet a pályára vasárnap délután.  Amint az ismeretes, a világbajnok futballista már egy hete a társakkal dolgozik, és egyelőre semmilyen visszalépés nem történt…

Messi és Umtiti is a csapattal edzettek

A Barcelona elmúlt mérkőzésein a támadójáték nem állt meg Lionel Messi nélkül, és a védekezés is működött Clement Lenglet egyre stabilabb, megbízhatóbb játékával, de ettől még fontos és jó hír, hogy várhatóan hamarosan Samuel Umtiti és Messi is bevethetőek lesznek. Umtiti térdsérülését már jó ideje kezelik az orvosok, de egyre…

Jó hírek Umtiti gyógyulásáról

Az FC Barcelona francia középhátvéje, Samuel Umtiti jó úton halad a gyógyulását illetően, miután szeptember 28-án megsérült. Umtiti már futóedzéseket végez, és ha minden jól alakul, nem lesz szükség operációra. Az 'RMC Sport' értesülései szerint novemberben a válogatott szünet után visszatérhet. A francia válogatott már kizárta annak a lehetőségét, hogy…

Umtiti: a következő hét függvénye, hogy meg kell-e műteni

Samuel Umtiti sérüléséről továbbra sem közöl semmilyen információt a katalán egyesület, noha a francia hátvéd már a Barcelona legutóbbi három mérkőzését is kihagyta. Madridi lapértesülések szerint a hallgatás mögött az állhat, hogy még nem dőlt el, mennyit is kell kihagynia pontosan a játékosnak.  Umtiti porcproblémákkal küzd a jobb térdében, és…

Umtiti: hosszabb időre eshet ki?

Habár ellentétes hírek vannak Umtiti sérülésének időtartamáról a spanyol sajtóban, a madridi 'AS' sportlap értesülései szerint a francia védő akár több hónapra is kidőlhet, így mindössze három középhátvédje maradna Ernesto Valverdének. Amint az ismeretes, Samuel Umtiti a csapat pénteki edzésén érzett szúró fájdalmat a bal térdében, így be sem tudta…

Umtiti: sérülést szenvedett az edzésen

A francia védő kihagyhatja az Athletic elleni bajnokit, miután térdsérülést szenvedett a mai edzésen. A helyére valószínűleg Lenglet kerülhet, akinek szüksége van a játékpercekre, hiszen a következő héten a BL-ben a Tottenham ellen sem lesz Umtiti eltiltás miatt.

Umtiti: kihagyja a Spurs elleni idegenbeli meccset

A francia középhátvéd miután két sárga lapot gyűjtött be a PSV elleni mérkőzésen, kénytelen lesz kihagyni a Tottenham elleni BL-meccset október harmadikán, így Lenglet-nek meglesz a lehetősége a bizonyításra. Umtitinek ez volt az első piros lapja a Barça színeiben.