Valverde: „Jó érzésekkel távozunk”

Az FC Barcelona szakvezetője, Ernesto Valverde nyilatkozott a sajtónak az AC Milan elleni vereség után, mely az Egyesült Államokbeli túra lezárása is volt egyben. A spanyol tréner elégedett volt a csapat teljesítményével az eredmény ellenére is, dicsérte a fiatalokat, valamint örül az új igazolásoknak.  "Az elejétől kezdve irányítottuk a mérkőzést,…

Valverde: „Vidal? Ő egy harcos”

Az FC Barcelona hamarosan a 2018-as International Champions Cup keretein belül a harmadik, azaz utolsó mérkőzését fogja játszani. Az ellenfél nem lesz más, mint az AC Milan, akik ellen magyar idő szerint vasárnap hajnali 2:05-kor fognak farkasszemet nézni a katalánok. Ernesto Valverde szakvezető meg is jelent a média előtt, hogy…

Valverde: „75 percen keresztül kiválóan játszottunk”

Ernesto Valverde vezetőedző alapvetően elégedett volt a látottakkal az előszezon második felkészülési mérkőzésén, és különösebben nem zavarta, hogy csapata 4-2-re végül kikapott az AS Roma együttesétől. A tréner beszélt Rafinháról is, akinek a teljesítményével nagyon elégedett.  "A meccs utolsó szakaszát leszámítva remekül játszottunk, és 75 percen keresztül mi irányítottuk a…

Valverde: „Több pozitív érzéssel távozok, mint negatívval”

Az előszezon komolyan elkezdődött, miután az International Champions Cup első meccsén Los Angelesben az FC Barcelona 2-2-es döntetlen után büntetőpárbajban legyőzte a Tottenham Hotspurt. A mérkőzés után Ernesto Valverde vezetőedző jelent meg a média előtt. Sérülések "Az éjszaka során ez volt a legrosszabb hír számunkra. Lehetséges, hogy elveszítjük őket a…

Valverde: „Egy középpályást akarunk még, aki illik a stílusunkhoz”

Az FC Barcelona vezetőedzője, Ernesto Valverde megtartotta az előszezonban az első sajtótájékoztatóját, melyen a tréner hangsúlyozta, hogy még egy olyan középpályásra mindenképpen szükségük van, aki beleillik a Barcelona játékstílusába. Valverde továbbá Malcom leigazolását illetően sem kertelt, és úgy fogalmazott, hogy a brazil a klub igazolása, és meglátják majd, hogy tud-e…

Valverde lehetőségei – Malcom után

A Barcelona erősített a támadósorán Malcom leigazolásával, ezzel el lehet kezdeni sakkozni, hogy hogyan nézne ki a katalán csapat felállása, ha most érne véget az átigazolási időszak. Alex Truica összeállításai elsősorban a támadósor és a középpálya variálására koncentráltak, és Sergi Roberto például minden változatból kimaradt.    

The Best 2018: Messit és Valverdét is jelölték

A Barça argentin szupersztárja ott van a FIFA év játékosa-díj tíz jelöltje között, ahogy Valverdét is jelölték a FIFA év edzője-díjra. Augusztus 10-ig szurkolók, újságírók, szövetségi kapitányok, illetve nemzeti labdarúgó válogatottak csapatkapitányai adják le a szavazataikat. A győzteseket szeptember 24-én hozzák nyilvánosságra egy londoni ceremónián. Szavazni IDE kattintva lehet.

Valverde góllövőket várna…

Nyilvánvaló, hogy a Barcelona szervezetileg nem úgy működik jelenleg, mint működött Pep Guardiola vagy Luis Enrique edzősködése idején. Akkor az edzőknek döntő hatása volt arra, hogy kiket igazoljanak le, most Ernesto Valverde már annak is örülhet, ha egyáltalán meghallgatják a véleményét. Ez nem feltétlenül rossz dolog, hiszen mind Guardiola, mind…

Az ajtó nyitva, de lesznek távozók?

Az nem új hír, hogy a Barcelonánál az elmúlt évek átigazolásai közül sokan nem váltak be, és állandó, visszatérő téma, hogy ezeket a játékosokat a klub vezetése sokszor évek alatt sem tudja eladni. Sok-sok problémát megoldana, ha sikerülne túladni olyan futballistákon, mint Aleix Vidal, Douglas, André Gomes vagy Rafinha. A…

Augusztusban térnek vissza a világbajnokságon résztvevők

A hírek szerint az FC Barcelona azon játékosai, akik részt vettek nyáron az oroszországi világbajnokságon, nem fognak csatlakozni az előszezonban az USA-túrára, és csak augusztusban fognak edzésbe állni. Ernesto Valverde természetesen tudatában van annak, hogy fontos, hogy kipihenjék a világbajnokság fáradalmait azok a játékosok, akik ott voltak Oroszországban, így ők…

Túl az első edzésen, Samper felépült

Ernesto Valverde vezetőedző megtartotta az új idény első tréningjét csütörtök délelőtt a Ciutat Esportiva Joan Gamperben, melynek nagy híre volt, hogy a saját nevelésű Sergi Samper megkapta az orvosok engedélyét a játékra. Mindeközben Carles Aleñá folytatta a rehabilitációját, illetve számos olyan játékos is jelen volt, akinek a jövője még kérdőjeles. …

15 játékossal a fedélzeten

Amint arról már korábban beszámoltunk, szerdán kezdődött meg az előszezon a csapatnak. Ernesto Valverde vezetőedző 15 játékossal számolhatott a szokásos fizikai teszteken és orvosi vizsgálatokon. Azok a játékosok, akik részt vettek az oroszországi világbajnokságon, még nem állnak rendelkezésre, így az alábbi emberek teljesítették a teszteket és vizsgálatokat a szerdai nap…

Lenglet: a cél a versenyhelyzet megteremtése

A Barcelona átigazolási piacon tett lépései, valamint a spanyol lapértesülések afelé mutatnak, hogy Clement Lenglet érkezésével elfogy a hely a barcelonai jövőjére kitérő választ adó Yerry Mina számára, így a kolumbiai távozhat a nyáron. Valverde a francia érkezésével versenyhelyzetet akar teremteni, mert úgy érzi, hogy Piqué és Umtiti túl sokszor…

A nyári átigazolási időszak fontossága és a 4-2-3-1

EUROBARÇA BLOG Így írtok ti! A Barça ugyan duplázott az elmúlt idényben hazai színtéren, de egyrészt három esztendeje nem jutott túl a csapat a Bajnokok Ligája negyeddöntőjén, másrészt a keretben alapvető hiányosságok vannak, amit csak Valverde vezetőedző taktikai húzásai, valamint főként Leo Messi zsenialitása tudtak elfedni már eddig is. Meg…

Valverde első éve számokban

Ernesto Valverde első szezonját illetően ambivalens érzései támadhatnak a katalán szurkolóknak, amit a számok is alátámasztanak. Egy biztos: a duplázás történelmi, a játék képe pedig nem volt olyan rossz, mint amilyennek sokan beállítják, de kétségkívül bőven van még hova fejlődni.  Elsőként megjegyzendő, hogy a Barcelona 43 meccses bajnoki veretlenségi szériát…

Valverde: „Iniesta megismételhetetlen és történelmi”

A szezon utolsó bajnokijának eredménye teljesen másodlagos volt ezúttal, hiszen a Real Sociedad ellen játszott utoljára a Barcelonában Andrés Iniesta. A csapat vezetőedzője, Ernesto Valverde is róla beszélt a mérkőzés utáni nyilatkozatában, kiemelve a búcsúzó csapatkapitány kvalitásait, valamint történelmi, megismételhetetlen játékosnak is nevezte őt.     Különleges nap „Nagyon megindító…

Valverde: „Győzelemmel szeretnénk búcsúztatni Andrést”

Utolsó sajtótájékoztatóját tartotta szombat délután Ernesto Valverde a Real Sociedad elleni szezonzáró bajnoki előtt, ahol értékelte az évet és a csapatot, valamint természetesen beszélt a búcsúzó Iniestáról is. A csapatkaptátnyról elmondta, szeretnék őt győzelemmel búcsúztatni a társak, de a pótlása kapcsán azt is kiemelte, hogy nem szabad az "új Iniestát"…

„A szünetben biztosak voltunk, hogy fel tudunk állni”

Ernesto Valverde szerint elsősorban az ellenfél kontráinak különös hatékonysága és saját csapata instabilitása hozta a Ligában az első idénybeli vereséget. A tréner nem fogta senkire sem külön a sok kapott gólt,  és bevallotta, nem is látták lehetségesnek a szünetben, hogy ilyen történjen. Mi történt a szünetben? "Úgy mentünk el szünetre,…

Valverde: „Történelmi lenne a veretlen szezon”

Ernesto Valverde vezetőedző szombat délután értékelte a Barça előtt álló vasárnap esti bajnoki összecsapást, melyen a katalánok a Levante ellen mérkőznek meg idegenben. A tréner szerint egyértelmű cél már a csapata számára, hogy veretlenül zárja az idényt, hiszen erre még senki nem volt képes a spanyol bajnokság 20 csapatos történelmében.…

„Sergi Roberto eltiltása? Tudjuk, hogy igazunk van”

Ernesto Valverde csapatával elégedett volt a Villarreal elleni siker után, az egyénekről most is keveset beszélt, de kikelt Sergi Roberto 4 mérkőzésre szóló eltiltása ellen. Iniesta "Iniesta minden meccsén ad egy leckét neked, ilyen egyszerű. Ez ő és pont. Ugyanúgy, ahogyan van Messi és pont. Most még élveznünk kell a…