Raphinha: „Úgy éreztem, hogy Xavi és az edzői stáb nem bízik bennem eléggé”

Raphinha élete formájában van. A brazil szélső 32 gólt és 22 asszisztot jegyez ebben a szezonban, azonban nem volt egyszerű számára az idáig vezető út. Egy interjúban az elmúlt napokban elmondta, hogy úgy érezte, sem Xavi, sem pedig az edzői stáb nem bízott benne. Flick érkezésével azonban minden megváltozott. "Úgy…

Milyen teljesítményt nyújt Balde és Koundé a Barçában? | Masiáról jöttem S4E10

Megérkezett a Masiáról jöttem 4. évadának 10. adása! Ebben az adásban alaposan kiveséztük a Benfica elleni odavágót, értékeltük Balde és Koundé idei teljesítményét, valamint Vitor Roque távozásáról is beszélgettünk! És ez még nem minden! A komment szekcióba várjuk véleményeiteket az adással és a témákkal kapcsolatosan is, illetve szavazzatok Spotify-on és…

Hivatalos: a Barcelona eladta Vitor Roque-t a Palmeirasnak!

Az FC Barcelona péntek késő délután hivatalos közleményben jelentette be, hogy megegyezett a Palmeiras együttesével Vitor Roque átigazolását illetően. A közleményben nem említik, de Fabrizio Romano értesülései szerint a brazil klub 25,5+5 millió eurót fizet a játékosért. Továbbá ha a Palmeiras eladja Roque-t, akkor az átigazolási díj 20%-a katalánokat illeti.…

Flick: „Meg kell védenünk a bírókat az őket érő támadásoktól”

Az FC Barcelona a La Liga 25. fordulójában a Las Palmas csapatához látogat. Hansi Flick a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy nehéz meccsre számít, szerinte a 17. helyük nem mutatja az ellenfél igazi erejét. A német szakember beszélt arról is, hogy Spanyolországban nagyon sok atrocitás érte az utóbbi hetekben a…

Vítor Roque: „Nagyon nehéz volt számunkra, mert a Barça jelenleg a világ legjobb csapata”

Vitor Roque volt a szerda este egyik főszereplője. Nem azért, mert annyira remek teljesítményt nyújtott, hanem azért, mert éppen a Barcelonától szerepel kölcsönben a Real Betisnél, amellyel a katalánok a Copa del Rey nyolcaddöntőjében találkoztak. Elárulta, nehéz dolguk volt, nem jött össze a siker, de becsülettel próbálkoztak. „Nagyon nehéz volt…

Vitor Roque: „Barcelona? A dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna, ez egy tanulság számomra”

Vitor Roque tavaly januárban érkezett a Barcelonába. A brazil támadó végül nem fért be Xavi csapatába, és nyáron kölcsönbe a Betishez ment, hogy ott kapja meg azokat a perceket, amelyeket Barcelonában nem kapna meg. Most az ESPN-nek adott interjújában mesélt arról, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül a Barcelonában töltött néhány hónap…

Flick: „Ha Raphinha azt mondja, hogy képes a játékra, mindig pályára fogjuk küldeni”

Az FC Barcelona szombat délután a Betis vendége lesz a La Liga 16. fordulójában. Hansi Flick a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón méltatta Manuel Pellegrinit és kiemelte, hogy csapatként kell majd védekezniük az előretoltan játszó zöld-fehérek ellen. A német szakembert kérdezték Vitor Roque-ról is, akivel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy jót tett neki…

Vitor Roque a Barcelonába érkezésének körülményeiről:

🗣️ Vitor Roque: "Igen, a Barcelonához való csatlakozásom elsietett volt." "Az igazság az, hogy Brazíliában voltam, és nem tudtam, hogy télen jövök-e vagy nyáron. Körülbelül egy héttel előtte tudtam meg, mielőtt ez bekövetkezett, amikor szabadságon voltam." pic.twitter.com/NqxGrZNY9X — EuroBarça (@eurobarcahu) November 26, 2024

Jordi Cruyff: „Számomra Flick rendszere nem tér el a klub filozófiájától, egy taktikai kiigazítás nem változtatja ezt meg”

Jordi Cruyff - korábbi labdarúgó és 2023 nyaráig a klub sportszakmai tanácsadója - méltatta a Hansi Flick által vezetett Barcelonát, ugyanakkor figyelmeztetett: „ahhoz, hogy egyeseket dicsérni lehessen, nem kell másokat eltiporni.” Jordi Cruyff ezzel a gondolattal kifejezetten Xavira utalt: „Xavi is fontos dolgokat tett, például bajnoki címet nyert nagyon nehéz…

Deco: „Szerintem nagyot tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a La Masia iránti elkötelezettség a fair play-helyzet miatt van”

Deco, az FC Barcelona sportigazgatója elemezte a klub jelenlegi helyzetét, miután a szezont jól kezdte a csapat Hansi Flick vezetésével. A portugál leginkább a klub FFP-helyzetéről beszélt, nem gondolja, hogy emiatt adnának több lehetőséget most a La Masia növendékeinek. A Real Sociedad elleni vereség szinte mindenkit meglepett, de senki sem…

Vitor Roque: „Hat-hét hónapig nem mosolyogtam, és voltak nehéz pillanataim, de ez már mind mögöttem van”

Vitor Roque először adott interjút a Real Betis játékosaként, méghozzá az 'Abc Sevillának', amelyben azt mondta, hogy nagyon boldog a zöld-fehér klubnál, ahol szeretne tovább maradni, bár ez nem rajta múlik. Miután az FC Barcelonánál szerzett rossz tapasztalatai miatt hat-hét hónapot töltött mosolygás nélkül, most újra boldog. Vitor Roque néhány…

Vitor Roque-nak mindössze nyolc hónap jutott Barcelonában: „Volt néhány lehetőségem, de nem úgy, ahogy gondoltam”

„Alapjában véve nehéz volt. Azt hittem, hogy más lesz.” - Vitor Roque így határozta meg az FC Barcelonánál töltött időszakát. Tigrinho a brazil U-20-as válogatott Mexikó ellen 2-1-re megnyert mérkőzése után beszélt a médiának, és nem tudta leplezni csalódottságát a Barçánál töltött nyolc hónapjával kapcsolatban: „Volt néhány lehetőségem, de nem…

Laporta: „Xavi távozása? A döntés a vezetőségé és főleg az enyém volt, szerettünk volna lökést adni a csapatnak”

Joan Laporta klubelnök kedden sajtótájékoztatót tartott, amelyen az elmúlt hónapok történéseit értékelte. Az első részben Gündogan távozásáról, Dani Olmo érkezéséről, a Camp Nouba való visszatérésről és a Szuperliga-projekt kapcsán is megszólalt, a másodikban pedig a kölcsönben távozó Vitor Roque, az edzőcsere és Lewandowski hihetetlen szezonkezdete is szóba került. https://www.eurobarca.hu/hirek/sajtotajekoztato/20240903-laporta-gundogan-a-flickkel-valo-talalkozoja-utan-dontott-ugy-hogy-tavozni-akar-ez-sportszakmai-kerdeseken-alapult/ Mi…

Flick: „Nagyon sok jó dolgot láttam Vitor Roque-tól”

Az FC Barcelona a Rayo Vallecano otthonában lép pályára a La Liga 3. fordulójában. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Hansi Flick elmondta, bíznak abban, hogy Dani Olmo regisztrációja sikerrel zárul, és holnap már a keret tagja lehet. A német szakembert kérdezték a távozó Vitor Roque-ról is, akinek sok sikert kívánt és…

Hivatalos: a Barça kölcsönadta Vitor Roque-t a Betisnek!

Az FC Barcelona hétfő délelőtt bejelentette, hogy megállapodott a Betis együttesével Vitor Roque kölcsönadásáról. A szerződés a mostani idényre szól, opcióval a következő szezonra. A játékos teljes fizetését a sevillai klub állja. A katalánok a 2024/25-ös idény végén ingyen visszahozhatják Roque-t a csapatba, ha úgy döntenek. A Betis 25 millió…

Vitor Roque már Sevillában, a Real Betis játékosa lesz kölcsönben

Vitor Roque hamarosan aláírja kölcsönszerződését, miután a Barça és a Real Betis már mindenben megállapodásra jutott egymással a brazil jövőjével kapcsolatban. A csatár szombaton már el is repült Sevillába, ahol vasárnap orvosi vizsgálaton esik át. Bár hivatalos bejelentés még nem érkezett, a Mundo Deportivo már közölt néhány részletet az üzletről.…

A Barça az idő ellen dolgozik: a távozók az érkezők előfeltételei

Néhány éve már nincsen nyugodt nyár az FC Barcelona irodáiban, akár Mateu Alemany, Jordi Cruyff vagy Deco tárgyal az esetleges távozókról és érkezőkről. A Barcelona vezetősége így már megszokhatta, hogy a pénzügyi fair play problémái és a gazdasági korlátok miatt, amelyek nagymértékben korlátozzák a Barcelona cselekvési lehetőségeit a piacon, az…

Roque és Gündogan a csapattal edz, amíg várják, hogy rendeződjön a távozásuk

A visszaszámlálás már megkezdődött az átigazolási időszak utolsó napjáig, a Barcelona pedig tárgyalásokat folytat a távozók ügyeinek felgyorsítása érdekében, ugyanis ők az új igazolások előfeltételei. Ilkay Gündogan és Vitor Roque jövőjének megoldása is előrehaladott állapotban van, de kedd délelőtt még mindketten a csapattal edzettek. Gündogannak, aki hétfőn megerősítette visszavonulását a…

Vitor Roque zsákutcába került

Vitor Roque és a Barcelona egyre jobban fut ki az időből. Kevesebb mint két hét van hátra a nyári átigazolási időszak zárásáig, a brazil csatár és a klub közötti álláspontok pedig továbbra is ellentmondásban vannak, ami zsákutcába vezet a játékos számára, aki ha játszani akar ebben a szezonban, akkor kénytelen…

Lenglet, Roque és Julian Araujo átadólistán van, néhány játékos jövője pedig kérdéses

Sok nyitott kérdés van annak kapcsán, kik távoz(hat)nak Barcelonából 2024 nyarán. A Sport újságírója, a transzferpiac történései kapcsán meglehetősen hitelesnek számító Toni Juanmartí egy cikkében írt arról, hogyan fest jónéhány játékos helyzete közvetlenül az amerikai túrát követően. Eric Garcia és Inigo Martínez Elvileg Flick számít Eric Garciára, viszont nem könnyíti…