Zidane: “A Barça nem állt sorfalat, ezért mi sem fogunk”

A Real Madrid vezetőedzője, Zinedine Zidane a vasárnap esti Clásico előtt természetesen nyilatkozott a médiának. Nem meglepő, hogy Zidane sajtótájékoztatójának a  középpontjában a sorfal kérdése volt. A madridiak vezetőedzője elmondta, hogy azért nem fognak sorfalat állni, mert a Barcelona sem tette ezt meg nekik a Klubvilágbajnokság után.  Azt mondta, hogy…

Gaspart: “Ne bújjon a Madrid Zidane mögé…”

Az FC Barcelona korábbi elnöke, Joan Gaspart élesen kritizálta azt a döntést, hogy a Real Madrid semmilyen esetben sem fog sorfalat állni a Barcelonának, amennyiben a két csapat egymás elleni összecsapásán a Camp Nouban már bajnokként lépne pályára a katalán együttes. Gaspart egyébként nehezen hiszi, hogy ez a francia edző,…

Zidane: “Nem fogunk sorfalat állni a Barcelonának”

Zinedine Zidane, a Real Madrid edzője jó előre elejét vette a sajtó találgatásainak, ami egy esetleges bajnoknak járó díszsorfal állítását illeti. Ő személy szerint úgy döntött, hogy nem fognak sorfalat állni a Barcelonának, ha úgy adódna, hogy a Barcelona a májusi Clásico pillanatában már bajnok lenne. A döntés hátterében természetesen…

Zidane: “A Barça kihasználta a védelmi hibánkat”

Zinédine Zidane, a Real Madrid francia trénere nem bánja azon döntését, hogy Mateo Kovacicot jelölte a kezdőcsapatba a spanyol Isco helyett, és a vereség ellenére dicsérő szavakkal illette a horvát középpályás teljesítményét. Zidane látott pozitívumokat is a meccsben, a második félidőt is jól kezdték a véleménye szerint, ám egy védelmi…