A meccset szinte egyáltalán nem tudtam nézni, csak a góloknál és legnagyobb helyzeteknél volt időm felnézni, de egy 1-1-es döntetlen nem rossz eredmény egyáltalán egy kemény Valencia ellen.
Ahol összegyűlik ennyi ember ilyen zárt térben ott nincs szükség kiváltó okra, bármi beindíthatja. Ezek így szoktak történni, puskaporos hordó minden tele stadion, néha lehet tudni mitől robban be, néha nem. Számomra az volt a feltűnő, hogy milyen rettenetesen kevés biztonsági és rendőr volt a felvé...
Egy Jeffren ívű pályát kinézek belőle. Egy-két évig szorgos mellékemberke, majd szerződés lejárta előtt elpasszolható pár millióért. Ha ebben a szerepkörben megállná a helyét már elégedett lennék vele.
Nehéz lesz bizony, közel sem vagyok biztos a győzelemben és akkor még finoman fogalmaztam. De jó hír, hogy a Valencia sincs top formában, náluk is vannak sérültek, viszont a Barcánál remélhetőleg 90 percet bírni fog már Sanchez.
Jó lenne ha a játékosok és Guardiola is ejtené ezt a spori-témát, mert kicsit gáz, ha elhatározzák, hogy nem reklamálnak, akkor tartsák magukat ehhez. Eddig kibírták, most kicsit töményebbek a Barcát sújtó ítéletek, de tudjuk, hogy a szöveg nem igazán befolyásol semmit.
Ez az örök téma, pláne a Guardiola-korszak alatt, fogadjuk már el, hogy mindenki mást érez látványosnak, ez igaz oda-vissza is! Én egy ilyenfajta játékba szerettem bele anno Cruyff papa alatt, a totális football ha jól csinálják igencsak szép tud lenni, ha rosszul, lagymatagul, akkor ugyanolyan unal...
Igen, fele-fele arányban lesznek a drukkerek a kupadöntőn, bárhol is rendezik. Amúgy pedig Barcelona viszonylag közel van Baszkföldhöz, jobban járnak, mintha elvinnék mondjuk andalúziába a mérkőzést.
Valóban ott kezdte a pályafutását, bár tény, hogy még nem volt kész footballista, szóval elmegy saját nevelésnek. De nem ezért kötöttem beléd, hanem ilyen baromságot, hogy a Realosokat csak a pénz érdekli enyhén szólva bunkó dolog kijelenteni. Tény, vannak zsoldosok ott is, talán több, mint máshol, ...
Dzsukela írta:Raúl Real nevelésű volt? egyébként, a Real-ról beszélünk, ők mindent megtesznek, csak hogy pénzt kapjanak.(persze, ez nem mindig igaz) de Raúl esetében igen.
Azért baromi nagy butaságokat se írjunk, ha nem vagy tisztában az ellenfélről (sem) minimális mértékben, akkor inkább hallgass.
Andrissal értek egyet, Tello egy sima futóbolod, elsőosztályú játékos se lesz belőle. Amin csodálkozom, hogy nem Cuencát hozta be, bár azt hiszem valami formabeli gond lehetett, vagy kisebb sérülés, mert azért Cunci csak előrébb van a rangsorban, mint Tello.
Reálisan nézve persze piszok nagy mázli kellene a bajnokság megnyeréséhez, de ettől függetlenül a világ legjobb csapatának, a címvédőnek nem szabad lepasszolnia, elkomolytalankodnia az első számú sorozatot. Ki kell állni és a lehető legjobbat kihozni az elkövetkezendő meccsekből is. Annyira lesz elé...
Az tudatos és nagyon jó taktika lenne, hogy hagyjuk az első negyed órában az ilyen letámadós csapatoknak, hogy kifulladjanak, de ehhez az kellene, hogy a 0. másodperctől koncentráljanak a védők és tuti labdajáratás legyen. A Real ellen is abban az időszakban az összes helyzetük labdaeladásból indult...
Érdekes lesz ez a hazai meccs. A Barca mellett szól, hogy kiesőjelöltről van szó. Viszont idegenben, megritkított csapattal kell egy - véleményem szerint - éledező Villarealhoz megyünk. Köztudott, hogy új edző érkezése legtöbbször felrázza a csapatokat. Belenéztem pár meccsükbe, amióta Molinát kinev...
A meccs hevében elsőre én is azt mondtam, hogy lefociztak minket. Érthető szerintem, hogy a jobb játékot látva az örömittas Madrid szurkolók is így látják. Higgadtabb fejjel újranézve a mérkőzést viszont azt mondom, hogy azért ennyire nem volt vészes. Az egy remek és igaz közhely, hogy minden gól vé...
Jó kis kiegészítő emberke lehet belőle, bár többet nem látok benne hosszú távon. Amilyen Jeffren is volt, aki jól jött, hasznos volt, majd pénzt is lehetett csinálni belőle.
Hát nem tudom, nem hiszem, hogy ezek az igaziak... Az első a 2003-as hazai egy az egyben, ami mondjuk nem lenne baj. Az idegebenbeli megint fekete. Nem szokott ugyanolyan színű lenni kétszer egymás után, igaz lehet, hogy a sárga a második. A harmadik jópofa, ötletes, de nem értem a kockákat. Miért n...
Visszaolvasva pár oldalt eszembe jutott, hogy nem biztos, hogy látni akarom mi lesz itt, ha egyszer TÉNYLEG kapni fogunk pár nagy pofont. Ez vonatkozik mindkét táborra.
Pedronak most fel kell kötnie a gatyáját, de egyben hatalmas lehetőséget is kapott. Ahogy idén szépen-lassan kijátszotta magát a kezdőből, most visszajátszhatja egy jó teljesítménnyel.
Szerintem is jobban játszott tegnap a Real, de olyat kijelenteni, hogy nem érdemeltünk továbbjutást az igen erős. Egyrészt az első meccs simán a Barcáé volt, szigorúan is azt mondom, hogy közel annyira, mint ez a Realé. Azon a meccsen a Barca hozzáállása volt jobb, ezen a Madridnak ment jobban önmag...
Ezt a dolgot onnan kellene talán inkább megközelíteni, hogy lehet ezt jobban csinálni? Ha most más csücsülne a padon, akkor ő tudná motiválni ezeket a játékosokat ennél jobban? Nem véletlen dolog, hogy a fociban nagyon ritka az ilyen sikersorozat. Az én véleményem az, hogy Guardiolánál ezt más se cs...
Kicsit egyik szemem sír, a másik nevet, de lehet csak elkényeztetett vagyok. A továbbjutás megvan és végül is ez volt a cél tegnap. Nem volt rendben fejben a csapat és a Real nem nagyon akarta hagyni, hogy kibontakozzon a Barca. Sok hiba, kapkodás, figyelmetlenség. Milyen kezdés volt ez? Majdnem meg...
Én komolyan nem értem az embereket, akik Keirrisont követelik: te nem érzed logikátlan érvelésnek, hogy ha kevés volt a Benficában, kevés volt a Fiorentinában, kevés volt a Santosban, kevés volt a Cruzeiróban, akkor majd pont nálunk lesz akár a padra is elég jó? Ráadásul ő befejező csatár, még poszt...
Nem azt a kérdést kell feltenni, hogy van-e olyan edző, akivel a Madrid előrébb léphetne. Hanem azt, hogy van-e olyan edző, aki tudná ezeket az eredményeket hozni és közben nem rombolná a Real Madrid arculatát. Nem biztos, hogy nincs ilyen.
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Rayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki, Araújo a kisebb kellemetlensége után visszatért. [FCB]
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]