Barcaman Nem az örömről írtam, az nyilvánvaló, hanem a ramos-kezdte erőltetett integetésről (pápá nektek a bajnoki cím) a pepe-féle kapjátok be mozdulatra és a CR-féle szerény gólörömről bár ez utóbbi még elcsúszik nálam, hisz tudom, hogy egyébként ő egy nagyon szerény srác... mindegy is, hagyjuk, e...
Had kezdjem én is azzal, hogy GRATULÁLOK A REAL MADRIDNAK, mert a teljesítményük alapján megérdemelten nyerték meg a meccset és a bajnokságot, ez nem is lehet kérdéses. Sajnos lemaradtam az első kb. 23 percről, ennek fényében írok most. Egész egyszerűen nem találta el a kezdőt Pep. Először is már a ...
Pavel: Igen jól hangzik, de ezer támadást vezettünk, amiből egy sem jött be, csekély a valószínűsége, hogy abból a kettőből, pláne hogy Didier csatár, tehát a védelem nem lett volna megbontva miatta. Kettő meg az, hogy pár évvel ezelőtt 94. percben esett a döntő gól, tehát megint csak ez az időn túl...
Igen, sok újat nem tudok már írni, kb. Bob Marley a meccs vége utáni első hsz-ben leírta az egészet. Nekem nagyszerű meccs volt, egy élményt adott. Ki szeretném hangsúlyozni, amit 'nagyatyesz' is írt, ez egy Bajnokok Ligája ELŐDÖNTŐ volt. Én csak egy elvárással ülök le egy ilyen meccs elé, mégpedig ...
Nem erre a hsz-emre gondolok, ami az ellenoldalról szól, hanem abba a nagyon nagyon hosszúba. :D Kellett egy kis idő, hogy tényleg utána járjak az általad leírtaknak, de megérte, mert visszaigazolom, hogy minden leírt szavad fedi a valóságot. Aki nem hiszi, járjon utána! Küldd el másik fórumokba is...
Közepesen jó kis meccs volt ez, jól kezdett a hazai gárda, végül azonban felülkerekedtünk. Messi ismét megmutatta mekkora zseni, gondolok itt elsősorban arra a passzra a 16-osnál 5 ember között. Azt viszont nem értettem min akadt szét a Zara edzője, minek ültette magát a "pórnép" közé. Voltak igen k...
Én is csatlakozom oly sok előttem szólóhoz. Figyelemre méltó, hogy az UEFA nem lép semmit, mikor ilyen komoly és nyílt támadás éri. Ha pedig, mi magyarok (akik már láttunk egyet s mást a politikai sárdobálásból és a háttérben zajló elképesztő mélységű korrupcióból ebben a "csodálatosan" működő kis o...
Ennyire sz*r játékvezetést én még nem láttam. Brutál volt. Az első 30 percben kb. 3 szabálytalanság, aztán már lassan a nézők is kapták a lapokat egyesével. A Barcából hiányzott az átütőerő, azt hiszem kijelenthetjük Messit nem tudjuk pótolni. Fabregassal sem vagyok kibékülve, beleszürkül a meccsekb...
Ezt nem hazugságnak, hanem motivációnak hívják. A hazugsággal valamilyen formában ártasz másnak, a motivációval a valóság talajáról elrugaszkodva erőt próbálsz adni valakinek azért (jobb esetben), hogy az illetőnek ezzel segíts. pl.: Nem lesz semmi baj, minden rendben lesz. Ha pedig csak az vezérli ...
Pep egy nagyon szimpatikus edző benyomását kelti eddig bennem. Nem hibátlan, még szinte újonc, de rendkívüli tartást, felelősségtudatod, elhivatottságot mutat. Igaza volt a tokmányorrú svédnek, ő egy tanár/mentor. Mindig megpróbálja kihozni a legjobbat a srácokból (mondjuk a többi edző is ezt teszi)...
Na kérem ezen tuti behugyoztok http://www.youtube.com/watch?v=S4Fdgiw29n8 "lehet vele ímélezni is?" dzsízüszrkájszt Best of BK! :lol: Rohadt nagy! Én vagy 8-10 éve nem láttam ennyi barátok köztöt, de ennek mind a 22mp-e megérte. Befizetnék arra a gombfelvarrásra. Még az a rajzolt figura is ütött ho...
Ha nem csak neveket szeretnék dobálni, hanem színvonalat és talán taktikát is tartani akkor: ------------------------------Reina----------------------------- ------------------------------------------------------------------ -Maicon---------Puyol-------------Lescott-------------------- -------------...
Szerintem is azok a csapatok akiket otthagyott (legalább is a két legnagyobb) egyszerűen leeresztettek, mert ő fogta be (maradva a lufis hasonlatnál! :lol: ) a nyílást és fújta fel őket. De a fehéreknél az eddigieknél sokkal több az igazán kreatív játékos aki talán nem törik össze és borul sírva a ...
már nem foghatják a gusztustalan játékot a sikertelenségre. Nem tudom milyen gusztustalan focira gondolsz? Ha az évi 1-2 db. bunker-favágósra... Arra gondolok. Nem láttam túl sokat a reál idei játékából a classicók kivételével, így nem is tudnám azt meghatározni és ilyen csekély infókból nem is alk...
Az lenne a legjobb, ha a BL-t megnyernénk, megdönthetnénk egy mítoszt Nekem kettős érzéseim vannak... Szerintem a mou. mítosz már egy ideje nem az ami előtte "volt", vagy inkább aminek látták. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az állítólagos elégedetlenségek vele kapcsolatban. Még, ha 90%-ban nem ...
Bocs, hogy ebbe is beleugatok, de szerintem, ha a reál megnyeri a bajnokságot, az lenne mindenkinek a legjobb. Nem a nonszensz helyzet negatívumait kellene csak hangoztatni, mert lehetnek jó vonzatai is. Gondoljunk csak bele. Ha ők megnyerik a ligát, három év után, örülhetnek minden joggal és talán ...
Kalap1988: Igazad van. Hirtelen felindulásból írtam, miután köztévé híradását láttam. Nem a hideg áldozataira gondoltam, és könnyen beszélek, még nincsen ilyen problémám, van fűtésünk. MEGKÖVETEK MINDENKIT, AKI HASONLÓ HELYZETBEN VAN, MINT A LENT EMLÍTETTEK ÉS HOZZÁSZÓLÁSOMMAL MEGBÁNTOTTAM VOLNA. EB...
elbandi: Lehet rosszul, vagy nem elég körültekintően fejeztem ki magam, de félreértetted. Nem nézem le azokat akiknek nincs pénze, de ne had ne kelljen már pénzügyileg alulfinanszírozottat, vagy likviditási problémákkal küszködőt írnom. Csóró és kész, én is az vagyok, aki ezen fölakad, vegye be a......
Komolyan mondom nem tudom mi van ezzel a k*va médiával. Nyomják orrba-szájba, hogy "vörös riadó", meg "ítéletidő". Hol éltek ezek eddig? Leesik 30 centi hó és már törjön ki tömegpánik!? Röhej. Egyébként, hála a jó égnek akikkel találkoztam, senki nem nyavíkolt, inkább azt mondogatják az emberek, vég...
Akkor úgy néz ki én látom másként a dolgokat. Xavi és Iniesta a tili-tolit játszotta, Fabre és Thiago (ezen a meccsen) pedig az egy-lendületből támadásokat. Nekem legalább is így jött le. A Valencia pedig nem gusztustalanul játszott, hanem úgy ahogy szokott. Ők, amikor látom őket (nem csak a Barca e...
Azért én egy kicsit más reakciókra számítottam, így leírom, hogy én mit láttam. Az első pillanattól látszódott, hogy a Barca most nem a tili-tolit akarja játszani, hanem a "normál" focit. Én személy szerint ilyet még nem láttam a Guardiola érában (bár mostanában sajnos több meccset nem láttam, mint ...
Továbbjutottunk, ez a lényeg, de ha a szívemre teszem a kezem, akkor inkább úgy mondom, nem a real ment a következő körbe, EZ a lényeg. Ha ezt a 2. félidős teljesítményt bármely másik csapat ellen produkálják a katalánok, akkor... mit mondjak? Jól kezdődött a meccs, a vártak szerint, "nyomott a real...
Végre, ezt most meg tudom nézni. Remélem, a madrid akar villantani valamit, nem teljesen föladva, 9 védővel áll ki. #David Villa# Ki érti őket? Jelenleg az a csapat legfeljebb real lisabon nekem. Majd ha újra spanyol csapat lesz, látható elképzeléssel és látványos játékkal, akkor várhatunk el érdemi...
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]
Hiába került Raphinha találatával összesítésben kétgólos előnybe a visszavágó legelején a Barça, Araújo 30. percben begyűjtött piros lapja alapjában véve teljesen megváltoztatta a mérkőzés képet és így a párharc végkimenetelét is. Még a szünet előtt fel tudott zárkózni egygólos hátrányba a PSG Dembélé révén, már ami az összesített állást jelenti, a második félidő legelején pedig ki is egyenlítette azt Vitinha távoli lövésével, akire senki nem lépett ki. A fordítást jelentő gólt Mbappé szerezte büntetőből, miután Cancelo egy indokolatlan szituációban szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A kegyelemdöfést a legvégén egy Barcelona-szöglet utáni kontrából Mbappé vitte be, aki így duplával zárt. Sok szempontból fájó ez a kiesés, különösen így, hogy a kiállításig teljesen a Barça kedve szerint alakult a párharc. Sokan aláirták volna ezt a forgatókönyvet a szezon előtt, de a párharcot látva már korántsem...
Íme, a Barcelona kerete a kedd esti PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő második felvonására. Gavi és Baldé sérülés miatt, Christensen és Sergi Roberto pedig eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça João Félix pazar ollójával elhozta mindhárom bajnoki pontot Cádizból, a mai nap folyamán nyert a Real Madrid is, szintén ilyen arányban, így a két csapat között továbbra is 8 pont a különbség a bajnoki tabellán, jövő vasárnap pedig El Clásico, amelyet a Barcelona számára egy keddi PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előz meg. Ez volt Xavi együttesének 8. 1-0-s győzelme ebben a szezonban a spanyol bajnokságban.