Nem szeretnék a vélemény cserébe beleszólni csak annyit kérdeznék, hogy mit mondott a kedves játékos, amiért kiállították? Mert a lényegről persze megint nem beszél senki. Jobb balhét szítani.
1. Nem hisztizek, attól hogy te ezt kitaláltad, nem lesz igaz. Engem nem érdekel. Csak arra akartam rá világítani, hogy nálatok ez a módi. Ezt az érzelmi intelligenciás szöveggel bizonyítod is.
2. Hiába vonsz párhuzamot, a rasszista egy pejoratív jelző, a fekete nem az. Újabb csúsztatás tőled.
Demba Ba esetével valóban nincsen átfedés, de ha az eggyel nagyobb képet nézzük, szerintem van. Nem kell egyetértenünk. A Barcelona socio-rendszere abszolút kötődik a marxizmushoz, még ha nem is annak tankönyvi példáját követi. Nincs benne magántulajdon, a közösségi tulajdon pedig pont azért zártkör...
A Barca tulajdonosi rendszerét a neomarxistás baromkodásod alkalmával hozom fel minden egyes alkalommal, és még mindig nem látod, hogy semmi értelme, amit csinálsz. :D A kapitalizmus is egy ezer sebből vérző mechanizmus, amire vannak jó és rossz válaszok. Amit a Barca és a Real felépített, az egy j...
Ahogy írtam, a Barcelona és a Real Madrid is 100%-ban a sociók közösségi tulajdonában van, magántulajdon nem is létezik ezekben a klubokban. Te politizálni akarsz ebben a témában, és még azt is rosszul. Miközben itt csak egy ember jogos felháborodásáról volt szó. Csak az általad emlegetett 0:0 kapc...
Ennek a szösszenetnek pont annyi "értelme" volt, mint a neomarxistázásnak. A BLM-féle fosztogatások és a közvélemény lazítása mögött jelentős részben az antifa áll, ahogy pl. a pár nappal ezelőtti párizsi események mögött is. Az antifa pedig egy szélsőbaloldali, neomarxista, antikapitalista mozgalo...
Na, pontosan erről beszéltem. Sérelemre sérelemmel válaszolsz, és ez teljesen rossz megközelítés. Nem a méltatlanságok létezésével van problémád, hanem egy másik méltatlanság generálásával próbálsz egyenlíteni. Ebben a meccsben 0-0 lenne az ideális, te meg torz módon 1-1-re törekszel. Csak hogy a v...
Én pont most pörgetem végig a '60-as évektől a klasszikus háborús filmeket. 15-nél járok eddig, de a végére lesz sztem vagy 40 darab. :D Elég sok kimaradt nekem, úgyhogy van mit bepótolni. Ez a jelenet azóta is kísért, brutális! Kevésbé ismert darabok közül én ezeket tudom ajánlani: Tora! Tora! Tora...
Legalábbis egy közvetett, "liberális demokráciában". Egy szociális demokráciában be van vonva a döntésekbe a lakosság, lásd a közösségi költségvetést. Sok városban a lakosság már közvetlenül szavazhat a helyi költségvetés egy meghatározott részéről. Az meg, hogy egy politikai pártokból alakított ko...
Amúgy meg a többi országban sem érnek el semmit a fegyveres erők, csak pózerkednek a géppityuval az oldalukon. Nyugodtan fel tudták gyújtani mellettük fél Párizst is. =D> Talán mert elrettentő célzattal küldik ki őket, nem azért, hogy halomra lőjék a lakosságot?! Párizs pedig teljesen más történet,...
A fegyveres katonák nyilvánvalóan félelemkeltésből való prezentálás pedig felháborító. A katonák azért vannak kint szolgálati fegyverrel, hogy a hozzád hasonló felvilágosultaknak elvegyék a kedvét az éjszakai balhézástól, fosztogatástól. Bár nálunk ennek nincs nagy divatja, fél Európában ez megy, s...
Személyeskedésbe tényleg felesleges belemenni, bár nem nehéz, hisz mindig ugyanazokat a köröket futjuk le. Orbánék egyébként megvétózták a költségvetést és a hitelfelvételt, ahogy várható volt. Döntés leghamarabb két hét múlva.
Vagy a kifizetés esetén a jogállamiságról az Európai Parlament fog szavazni? Jogsértés gyanúja esetén az Európai Bizottság felveszi a kapcsolatot az érintett országgal. Három hónap van reagálni. Ha a válasz nem elég meggyőző, akkor az Európai Unió Tanácsa (ez tagállami miniszterekből áll, jogalkotó...
https://www.origo.hu/nagyvilag/20201118-nem-lehet-feltetelekhez-kotni-a-tamogatast-a-jarvanyhelyzetben.html Ez igaz? Nem lepne meg. Nem véletlen hogy mostanában beszélgetünk ennyit erről, napjainkban kőkeményen próbálják ránk erőltetni ezeket a radikális korcs eszméket, a világ minden pontján. Visz...
Ajánlom mindenkinek a Social Dilemma c. dokufilmet. Igen tanulságos lehet mindannyiunknak, kicsit talán átértékeljük az "igazságainkat", amiket itt erőltetünk, a híreket amik szembejönnek velünk stb. Mindkét félre ráfér a film, és átértékelése a dolognak, mindkét oldalnak. Én láttam, írtam is róla ...
szerk.: az csak most esett le, hogy az LMBTQ-val jól összemostátok a pedofilokat is, ehhez is gratula, látszik, hogy lövésetek sincs a témáról, hogy az LMBTQ mozgalom, hogy áll a pedofilokhoz. Már évek óta születnek olyan cikkek a nyugati sajtóban, amelyek relativizálják a pedofíliát, azt természet...
@csababarca Ennek a dolognak semmi köze Orbánhoz, bár az Alaptörvény-módosítást üdvözlöm, de ezt nem a magyar politikai spektrum szempontjából kell megítélni. Egyébként meg a Fidesz sem lép fel úgy a meleglobbi ellen, ahogy az elvárható lenne az állandóan hangoztatott frázisaik alapján (keresztény é...
Nem is Orbán mellett állást foglalva írtam azt, amit. Nekem az ő jobboldalisága is röhejes. A taglalt jelenséggel kapcsolatban pedig annyit, hogy igenis lehet ellene harcolni mind politikusként, mind egyszerű emberként. Azért alakultak ki ezek a trendek, mert a mögöttük álló hangos kisebbségek felvá...
Persze, mint alapító nyilatkozat, ott szerepel. De mikor Jakabot megkérdezték erről, félig kikerülte a kérdést, és azt mondta, hogy ma Magyarországon össze kell fogniuk az ellenzéki pártoknak Orbán ellen, mert egyszerűen ilyen a politikai környezet. Ezért is fogadtak el új alapnyilatkozatot is, hogy...
Pl Jobbik azzal a DK-val, aki miatt létre jött (a Jobbik alapító okiratban most is ott van) Már nincs, Jakab elegánsan megoldotta. A hatalomba kerülése után új alapnyilatkozatot fogadtak el. :D A Puzsér-féle vonalban én is látok rációt, még ha őt személyesen nevetségesnek tartanám, mint miniszterel...
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Rayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki, Araújo a kisebb kellemetlensége után visszatért. [FCB]
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]