Sok olyan játékost vittek Madridba, akiknek az ismertsége fontosabb volt annál, hogy van-e helyük a Realban, például Michael Owent, Huntelaart, Kakát. Nem tudom, hogy Vinicius és Mbappé hol fog játszani, van-e annyi hely a bal szélen, hogy ne szaladjanak neki a másiknak. Ancelotti alatt ez szerinte...
Ha kell adjunk neki pénzt, paripát, nőket, nevezzünk el róla utcát, nem érdekel mi kell hozzá, de Xabi Alonsot meg kell szerezni. Allitolag kijelentette, hogy laligaban csak sociead vagy madrid. A tinédzser korát Barcelonában töltötte, az apja volt a klub játékosa. Bármit, de tényleg bármit be kéne...
Lehet népszerűtlen lesz amit írok, de én egyre inkább úgy érzem, hogy Carlo a legnagyobb edző azóta, amióta én követem a futballt (ezredforduló környéke). Most már 20+ éve ott van az eltiben, miközben sokan jöttek-mentek közben. Voltak neki is rosszabb periódusai, mint mindenkinek, de mindig feláll...
Én is úgy gondolom, ha nem akar elbukni a választásokon, akkor most kell lépnie. Kellemetlen lenne, de még ez a legkisebb rossz. És ha az új edző jól teljesít, azzal meg tudná erősíteni a pozícióját. Xavival szemben a legtöbb embernek elfogyott a bizalom, minden egyes rossz meccs után innen támadva...
Real Madrid fans are chanting: "Laporta stay, Xavi stay." El is hiszem. Egyszerűen nincsenek már kritikák, amit még nem mondtunk, nálam már csak az maradt: Xavi out. El tudja képzelni bárki, hogy Madridban az edző maradhatna egy ilyen szezon után amit Xavi hozott? Barcelonában kisebbek a célkitűzés...
Innen már nagyon jó esély van arra, hogy a Lever triplával zárja a szezont, és az sem kizárt, hogy veretlenül. Még két húzósabb meccsük van: hétvégén Frankfurtban és a Roma elleni visszavágó. Ha ezeket megcsinálják, akkor onnan megvan.
Várható volt, barca méretű luk a védelemben, aztan a kapus kivart. Ez a bohóc nyilván mindig söpröget, most meg leragadt a gólvonalon, igazi lúzer lett a pályafutása végére. Gondolom a válogatottban továbbra sem TS fog kezdeni… Igazi luzerkent meg 38 evesen is BL-elodontozik, ami egyelore alom Barc...
Erről az a mém jut eszembe, amikor a srác elgancsolja magát a biciklivel. Gáz egy ilyen műsor után bejelenteni a maradást, és ezt sikerült 1 héttel a 2 gólos előnyről összehozott BL kiesés és az újabb vesztes El Clasico után bejelenteni. Még a második hely se biztos... Laporta-ról nekem összességéb...
Szánalmas. Nem azért mert továbbra is ő lesz az edző, hanem mert bejelentette, hogy távozik nagy dirrel-durral, hisztizve. Most meg marad. Nem tudok másra gondolni, csak hogy értelmes edző nem akart a padra ülni, ezért végül Laporta megfűzte Xavit. Gondolom még nyáron hoz neki újabb félkezdőre elég...
Neki egyes egyedül akkor szabadna maradni az előzmények után még 1 szezont, ha idén BL döntőt játszanánk, valamint tegnap ütjük a Realt, és ezzel szorossá tesszük a bajnokság végét. Ehhez képest csúnya bukta a szezon, csúnya a PSG ellni kiesés is, és csúnya a tegnapi vereség is. 3x kaptunk ki a Rea...
Araujo: "Gündogan's words? I'd rather keep for myself what I really think. I have certain values that others need to respect." #fcblive Amíg a saját árnyékából nem tud kilépni, addig lehet ide hozni Puyol féle hasonlatokat, meg álmodozhatunk bl címekről, ég és föld mentalitásban Gündogan és Araujo ...
Erik a nemet hazidonto. Dortmundnak fel kell kotnie a gatyat, de az nem kerdes, hogy a bajorok kiejtik a Real-t, akik nem fogjak birni a kettos terhelest.
Milyen kettos terheles? Elobb ahhoz talan a nyerni kene vasarnap. Ha ez nem sikerul boven pihenhet a Real.
Nem az ilyen meccseken dol el hogy ki az igazi vilagklasszis jatekos? Ramos-on is ment már el Klasszikus, BL-párharc, még is Real-legenda. Ha minden rangadón csinálna egy ilyen hibát, az nyilván baj lenne, de eddig ez volt az első. De Ramosra az ellenkezoje is igaz volt, szamtalanszor. Meg pedig ho...
Csodálkozom, hogy a tegnap este "hőséről" itt még nem írt senki. A tegnapi húzásával tönkretett egy akár jól is végződhető szezont. :evil: Remélem téged otthon, vagy a munkahelyeden nem egy hibád alapján ítélnek meg. Olyanok vagytok, mint eső után a csigák. Hogyan lehet a, hogy valakit múlt héten i...
Latszik, hogy lennenek jo alapok Xavinal, de valahogy vegeredmenyben megsem mukodnek a dolgok. Mentalisan keves erre a szintre. Amikor a csapatod bajban van, akkor az utolso dolog amit sugarozni akarsz nekik az ilyen vadallat-szorongo mentalitas amit rendszeresen mutat a pad mellett. Nem csak edzoke...
Kb. 90% hogy kiestünk, bár kedvelem Xavit, de valóban kell egy új edző, ha nem változtat és tényleg ennyi a taktika, hogy hátha nem kapunk gólt.. Itt támadni kell tudni, tökmindegy mekkora kockázat, arra kár építeni, hogy Dembelé vagy Bappé nem lő gólt.. Nyilván 11 emberrel is nehéz, de pl.: itt vé...
Az oke hogy gyenge edzo hisz szinte semmi tapasztalata (meg szerintem karizmaja se egyebkenz), de az hogy semmit nem fejlodik es tanul a hibaibol az kriminalis. Hetrol-hetre ugyanazt lathatjuk. Nem igaz hogy a stabbol nem szol neki senki, hogy figyelj mar ember azert ezt nem kene. Mondjuk mit is var...
Az tény hogy nagyon ügyes a grúz, biztos nehéz dolga lesz/lenne Araujonak, de egy kicsit tényleg túlmisztifikálod. Koundét minden bizonnyal elkapná, de ha Araujo nem tudja megfogni, akkor nincs a világon olyan játékos szélen akinek lenne esélye és az nem hiszem hogy csak a csapaton múlik, hogy a Bl...
Azon sem csodálkoznék,ha Koundé helyett ma Araujo lenne a jobboson. A legfontosabb, hogy hátul legyünk rendben, az a Politano-Osimhen-Kvari trió európai szinten is moinőségi szekciónak számít. Ha egy X-el eljövünk én már elégedett leszek. Ha nem Araujo kezd a jobboson, akkor ki lehet kapcsolni kb a...
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]
Hiába került Raphinha találatával összesítésben kétgólos előnybe a visszavágó legelején a Barça, Araújo 30. percben begyűjtött piros lapja alapjában véve teljesen megváltoztatta a mérkőzés képet és így a párharc végkimenetelét is. Még a szünet előtt fel tudott zárkózni egygólos hátrányba a PSG Dembélé révén, már ami az összesített állást jelenti, a második félidő legelején pedig ki is egyenlítette azt Vitinha távoli lövésével, akire senki nem lépett ki. A fordítást jelentő gólt Mbappé szerezte büntetőből, miután Cancelo egy indokolatlan szituációban szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A kegyelemdöfést a legvégén egy Barcelona-szöglet utáni kontrából Mbappé vitte be, aki így duplával zárt. Sok szempontból fájó ez a kiesés, különösen így, hogy a kiállításig teljesen a Barça kedve szerint alakult a párharc. Sokan aláirták volna ezt a forgatókönyvet a szezon előtt, de a párharcot látva már korántsem...
Íme, a Barcelona kerete a kedd esti PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő második felvonására. Gavi és Baldé sérülés miatt, Christensen és Sergi Roberto pedig eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça João Félix pazar ollójával elhozta mindhárom bajnoki pontot Cádizból, a mai nap folyamán nyert a Real Madrid is, szintén ilyen arányban, így a két csapat között továbbra is 8 pont a különbség a bajnoki tabellán, jövő vasárnap pedig El Clásico, amelyet a Barcelona számára egy keddi PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előz meg. Ez volt Xavi együttesének 8. 1-0-s győzelme ebben a szezonban a spanyol bajnokságban.