Kritikus lehet, hogy ki szerez vezetést, jó lenne nekünk bevinni az elsőt, az megnyugtathatná a brigádot. Nem aggódok, jól néztünk ki az odavágón, ha nem terített betlizik a védelem, akkor ez meglesz. Illetve bízhatunk LE szakértelmében, hogy megint feltesz egy full impotens csapatot, padon hagyva B...
Mert a magyarság és az önérzetesség kizárja egymást? Vagy nem értem mit akarsz ezzel mondani. Pont, hogy kéz a kézben jár. Azt akarom ezzel mondani, hogy ki a francot érdekel, hogy lőtt egy gólt, megünnepelte, majd a győzelmet hazavittük? Hát ez legyen a legnagyobb öröme szegény embernek. Amikor it...
Szerintem jól tette, és örültem is a góljának. Kevésnek is éreztem a gólörömöt, még egy kispadhoz futás kellett volna. Folyamatosan kapta az ekét, sose volt elismerve, egyáltalán becsben tartva, erre nyilván maga is rászolgált. Nem egy saját nevelés, nem egy klubikon, senki nem hiányolja, tudja ezt ...
Mivel sokat kritizáltam, így úgy gondoltam, hogy most leírom jópár hónap után, hogy sikerült változtatnia, pozitív a tavaszi összkép eddig. Mindenképpen a számlájára írható, hogy direktebben kezdtünk el játszani, nem azt mondom, hogy ez megy, de jobb mint az unalmas tötymörgős, helyzetnélküli borzal...
a tegnapi 4 csapat, meg a mai 4 mintha nem ugyanazért a kupáért játszana :D olyan ez az ág, mint kézilabda vb-ken volt régen az elnöki kupa a már kiesett csapatoknak:D na mindegy, ezért lenne jó bemenni a döntőbe, hiába erősebb 2-3 szinttel a másik ág négy csapata, egy meccsen bármelyik fogható.
Szerencsére ez a psg iszonyat gyenge, meglepne ha nem kettős győzelemmel mennénk tovább, csalódás lenne. Azért elég komoly minőségbeli különbség van a tegnapi meg a mai meccs között, de mindegy. Vezetés megvan, fogunk még rúgni ezeknek többet is. btw, Donnarumma mikor lett ennyi kókler kapus?:D Vagy...
Vérszegény a city, szűkös a keret is.
Hiába megy a mantra hogy 2-3 kezdőre való játèkosuk van, ez nem igaz.
Van egy masszív 11 meg 4-5 értelmezhető csere, és kész.
Pool nyeri a roncsderbit, jól dob nekik a gép ebben a fáradt xg pl-ben.
TS óriási értékünk, Pena már szpott volna 2-t ma legalább. =D> Plusz a védelem is sokkal nyugodtabb, Koundé játéka is azóta jobb mióta visszatért, Araujo se bohóckodik annyit. Ennyit jelent egy kapus. Persze jól emlékszem, amikor Stégát a padra vágták volna páran, meg egy jobb Pena meccs után ment ...
Raphinha és a kapu, mint a víz és az olaj. :mrgreen: de hajt! Szép gól volt, ezzel kb vége is a meccsnek, ez az atletico teljesen impotens a kapu előtt. Ha esetleg behozzák Griezmant és Kokét lehet valami sanszuk, de hiába voltak mezőnyfölényben, gólt lőni esélyük sem volt. Mi meg végre megtanultun...
Legyen így, kiváncsi leszek a 3. filmre, elvileg lesz egy nagyobb időugrás, ahogy ha jól tudom az első 2 film között is van. A 2 között ha minden igaz Denis Villeneuve Zendaya-val a főszerepben készít egy Kleopátra filmet. Önmagában a film annyira nem érdekelne, de a rendezőtől én még csak jó filme...
Még mindig Dűne 2 Megsirathatja persze, csak azt nem értettem minek kellett a könny ahhoz, hogy Paul visszatérjen. Hát nem tudom, lehet, hogy Paul történetéhez nem adott volna hozzá, de még Austin Butler-hez képest is érezhetően kevesebbet szerepeltek, és a végére azért nem ártott volna egy kis vil...
Attól mert a prófécia kamu, még megsirathatja a szerelmét nem?:D Mármint, lehet ez volt a trükk, de ezt én sem vágom amúgy pontosan, hogy mi történt ott. Mondjuk kamuból megjátszották?:D Hogy egy fremen csaj könnye kell a feltámadáshoz, as it was written, és így győzik meg a követőket? Persze nyilv...
Dűne mindkét része nagy királyság, ilyet én tényleg a LOTR-nél éreztem utoljára, amikor a rohírok megjönnek Minas Tirith alá, mint amit ebben a part 2-ben többször is. @Rinku: a film kétharmada a moralitásról szólt, hogy váljon-e azzá, amire szánták, vagy sem. Ha azzá válik, dzsihád lesz, ha nem nem...
Ezzel nagyon nem értek egyet. Hétvégén wanda, Atletico. Mondani se kell milyen kritikus meccs. Hetek óta szibvan,hogy vékonyak vagyunk. Erőt be kell osztani. Sokkal többet érhet ott egy gól mint itt már 2-0 után bármi. Pedig ebben éppen Bencének igaza van, ilyen meccsen ütni kell a vasat amíg meleg...
Csaba, az van, hogy szerintem nagyon nem érzed a kifogás fogalmát. Igen a kifogás meg a hátráltató tényező között van különbség, ezt elismerem. Lehet nem volt szerencsés a megfogalmazás. De szerintem ott baj van, amikor egy rayo elleni bajnoki után ezekre kell utalgatni, ráadásul nem egyedi eset, m...
Csaba, most ugyanezt csinálod, mint amikor Messi-t szidta valaki. Az egész csapat [auto_cenzúra] volt, de ha Messi meg lett említve, akkor nekiestél, hogy nem akarja látni a problémát. Most ugyanaz, ha valaki le meri írni, hogy amúgy a második félidőben hosszú idő után már valami futballra emlékezt...
A fele legalább elő sem került. Az utolsó mondatoddal 100%-ban egyetértek. Ugyanis a menővé vált szurkolói attitűd kb az, mikor piramisban egymásra licitálva a sok Füles depresszionálna a Micimackóból. Őszintén, szerinted melyik áll közelebb a valósághoz? - Nézhetetlen f... volt, nem csináltunk sem...
Rayo elleni bajnoki után is az ócska kifogásokat kell keresni, szomorú. Volt minden? - válogatott szünet után voltunk - idegenben nehéz pálya. - sok a sérült. - bíró nem adott meg egy tizit. - rengeteg helyzetünk volt, csak pech. - City szintjét hoztuk, csak a pech. - mélyre/magasra volt vágva a fű ...
Szépen lassan kijön a realitás, és a felhypeolt csapatok mint a newcastle, tham ott találják majd magukat, ahová valók.
10-15 pontra a top 3tól, akik ténylegesen képviselnek valamiféle minőséget.
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Rayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki, Araújo a kisebb kellemetlensége után visszatért. [FCB]
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]