A Bilbaoba akárki állt be, daráltak, nyomtak, futottak végig. Nálunk meg a csapat fele lépni sem bírt már a 75.perc után. Én nem is ide vezetném le, ahogy Koundénál írtad, hogy milyen indiszponáltnak tűnt, na kb a csapat jó részére is ez a jó szó. Én azt láttam, hogy a bilbaoiak hajtanak, küzdenek,...
Szerintem már nincs értelme megvárni a Napoli meccset. Ez a szezon már bukta, Xavi pedig ezek után nem kaphatja meg a következőt. Jöjjön valaki, aki összerántja a csapatot Augusztusig, aztán jövőre újra próbálkozunk. Xavi nem jó. Konkrétan mintha nem is lenne. Egy nagyon erős keret, tele klasszis j...
Az van, amit páran már régóta mondtunk. Most azért eredményekben is ki-kijön a dolog, bár elég szerencsés ez a szezon. BL-ben egy totál EL csoportot fogunk ki, több meccset is behúztunk, vagy mentettünk szűkösen, nem túl megérdemelten (mint a Real az elmúlt években). Amúgy nem önmagában Xavi a gond,...
Az mondjuk tuti, hogy ENNÉL jobb játékra képes, akkor is, ha az sem Barca szint. A szezone első 5-6 meccse alapján lehetne csere. De ja, szerencsére ezt Xavi is elég gyorsan leszűrte, rég nem kap már lehetőséget téttel bíró meccsen. Szerintem télen megpróbáljuk lepasszolni kölcsönbe. Az első 5-6 me...
Az xG-s vitához annyit, hogy azon túl, hogy egy-egy meccsre olyan sokat nem mond,mert inkább hosszú távon érdekesebb, de a legutóbbi meccsel kapcsolatban különösen nincs értelme azzal védekezni, hogy dehiszen az xG-ben egész jók voltunk. Amikor egy MC, egy Bayern stb, tehát hasonló kaliberű játékoso...
Hogy gondolhatod azt, hogy edző vagy, és jól döntesz, amikor egy tét nélküli meccsen a kulcs(!)játékosod fájdalommal küzdve ápolást kér, te meg lezsibbasztod és visszaküldöd? Xavit egy ugyanilyen lépésért már kiátkoztátok volna kb tízezerszer. Xavi is milliószor követ el ilyet. Azt lásd meg, hogy h...
Gavi topicból: Van Basten, Baggio, Ronaldo, Robben, még a mai tudomány mellett is súlyosan sérültek többször, agyonrúgták őket…soha egyetlen sérülésük nem ebből volt. Ez egy baromság, hogy nem kell hagyni a keménységet, aki nem bírja, válasszon más sportot. Ronaldo rengeteg, de rengeteg csomagot kap...
Rájöttem mi van. Eddig nem bíztam Xaviban, de látni vélem a mestertaktikát. A Soci ellen is bevált,hogy nem csinálunk semmit, elhiszi az ellenfél,hogy nyerhet,ezért kiad magából mindent, elfáradnak és a végén bedaráljuk őket.
Ennyiért nála nagyobb minőség nem jött. Olyan szempontból egyetértek, hogy Fatit gyakorlatilag elüldöztük, közben a nála mivel jobb Felixre meg költünk és gyanítom, hogy később még többet fogunk, mert szokás szerint sunnyogunk a fizuval. Szóval ennyi erővel lehetett volna VKP-t venni. De szerintem ...
Szerintem egyáltalán nem az a probléma, hogy ez kijött belőle és lenyilatkozta, hanem az a probléma és az a gáz, hogy ezt tapasztalta! Hát nem tudom. Azért ez nagyon nem profi. Sőt, buta és amatőr. Ha csak simán kiszivárgott volna, hogy üvöltözik a fél öltözővel emiatt, akkor megemelem a kalapomat ...
De extra mák volt, sőt, még extrább hogy Fermin kapufát lőtt, Araujot lerántották, semmi, Inigo kapufát fejelt. Csak nem ide volt mák. Erről még ennyit. Gavi mezőnyben eltüntette az angolt, ez tény, a gólok más szitukból estek. Konkrétan szerintem a távolinál picit benne volt TS is. Igazad van,hogy...
.. de jossz itt ezzel a kozepszeru dumaval, kozben meg a valosag az, hogy Gavi talan a szezonban a legjobb meccsen van tul, ami raadasul nem kis szo az o eseteben. Én nagyon ellenszenvesnek találom Gavit,de Ha azt mondanád,hogy a legjobb idei félidején van túl,akkor tán el is fogadnám. De a meccsen...
Szerintem nem volt összességében egy rossz meccs, bár két pocsék (bár főleg Carlo, éppen sikertelennek nem mondható) edző mellett ez volt a max. Páran írtátok, hogy azért szomorú, hogy "nem rég" még azt néztük, ahogy egyik csaoatban Figo, Ronaldo, Zidane és Roberto Carlos játszik a másikban Alves, R...
Az amit csinált Laporta az zsarolás nyilvánosan, bűncselekmény. Mitől lett volna ez zsarolás? Nem volt kötelező maradnia, nyugodtan mehetett volna oda, ahova akar. Nem volt lehetetlen helyzetbe állítva, nem volt kötelező aláírnia. Én nem hosszabbítottam volna vele, de utólag már azt mondom, jól tet...
Sansz, te nem tudom milyen alomvilagban elsz, ha szerinted egy eros keret. Ha mindenki egeszseges akkor igen, ki tudunk allitani egy top3as kezdo11et. De ez a teny es ennek a jelentese olyan MESSZE van a “top3as BL kerettol”, mint Mako Jeruzsalemtol. Ne haragudj, ebbe beleállok. Nem én élek álomvil...
Csodálkoznék,ha a tavaszt megélné a padon Párizsban.Szereti a konfliktusokat,nem egy nagy taktikus,a Barcával kijött neki a lépés,de előtte a többi klubcsapatával messze nem volt meggyőző. Mindenesetre sok sikert neki! Lehet,hogy túl sok időt adtam Luchonak :) Szerintem nem rossz edző annyira, a sp...
Ez Dembelének nyilván rossz volt, de nekünk szerintem az a fontos, hogy az elnök az egyesület érdekeiért álljon ki. Korábbi elnökség által elrontott szerződések esetén az új elnökség tudja azt mondani, hogy például vagy beleegyezel a fizetéscsökkentésbe, vagy mész a lelátóra. Ha az illető nem pótol...
Bajban vagyunk, de azt gondolom, hogy nem a játékunk válsága ez, hanem a kereté. Ne vicceljünk már... A keretünk BL TOP3 simán... Messze jobb, mint a Realé.. Igazából érdekes esettanulmányt lehetne írni a két csapatról, hogy mennyire más úton rontják el a jövőjüket. Perezék a pénzügyekre figyeltek ...
Szerintem Dembelé egyáltalán nem volt hatalmas erőssége a csapatnak, nem lőtt sok gólt, a kapu előtt egyáltalán nem volt meg benne az a plusz, ami ezen a poszton benne kell hogy legyen egy kezdő játékosban ebben a klubban. Hat évig mindent elnéztek neki, a türelmi témát azért sem tudom komolyan ven...
Így is lehet nézni. Meg úgy is, hogy nem mindig a negatívumokra koncentrálva. Nincs olyan szitu amiben nem lehetne a rosszat meglátni, főleg Magyarországon, főleg Barca szurkolóként. Szerintem ez ennél sokkal,de sokkal összetettebb. Nagyon sok botrányos döntést hoztak Laportáék,amik később fognak i...
Nem kevés pénz, szóval nagyon nem mindegy hogy hogyan teljesítünk, mert tavaly legyintettünk, és hogy milyen jó lesz az EL-ben, ahonnan egyből kicsaptak:D Ha nem megyünk az ELbe, az EL jön hozzánk. De talán idén tényleg jó lesz :) Amúgy nem tudom,hogy az én ingerküszöböm alacsony, de elég sok sótla...
Nem szerettem eleinte se mikor Messihez hasonlították, mert szinte semmiben nem hasonlított rá. Az még szomorúbb mikor sportújságírók írtak ilyeneket... De attólmég, hogy nem volt Messi, egy üde színfoltja volt a csapatnak.Egy éretten játszó gyerek, csupa mosoly és lazaság mellett is tudatosság és a...
Hivatalos, nincs vásárlási opció, fizetése nagy részét állják, így sem mostanában veszett ködbe a 10-es mez… sajnálom a srácot, ahogy megkezdte a szezont, ha valamikor idén tényleg érdemelhetett volna egy esélyt. -2 tamadó így… Maga az igazolás is hivatalos? Még egyik csapat sem hozta le, Mundo meg...
Egyem meg a szíved! Írod, hogy akkor már itt volt Raphina, elmehetett volna. Tulajdonképpen szerinted jobb lett volna ha tavaly megy ingyen? Értem, ez így jó logika végülis.Tudod, ha nincs szerződése akkor nem a klub diktál, Xavi szerette volna, így valószínűleg közösen a klub és Dembeleek kiötlött...
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]
Hiába került Raphinha találatával összesítésben kétgólos előnybe a visszavágó legelején a Barça, Araújo 30. percben begyűjtött piros lapja alapjában véve teljesen megváltoztatta a mérkőzés képet és így a párharc végkimenetelét is. Még a szünet előtt fel tudott zárkózni egygólos hátrányba a PSG Dembélé révén, már ami az összesített állást jelenti, a második félidő legelején pedig ki is egyenlítette azt Vitinha távoli lövésével, akire senki nem lépett ki. A fordítást jelentő gólt Mbappé szerezte büntetőből, miután Cancelo egy indokolatlan szituációban szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A kegyelemdöfést a legvégén egy Barcelona-szöglet utáni kontrából Mbappé vitte be, aki így duplával zárt. Sok szempontból fájó ez a kiesés, különösen így, hogy a kiállításig teljesen a Barça kedve szerint alakult a párharc. Sokan aláirták volna ezt a forgatókönyvet a szezon előtt, de a párharcot látva már korántsem...
Íme, a Barcelona kerete a kedd esti PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő második felvonására. Gavi és Baldé sérülés miatt, Christensen és Sergi Roberto pedig eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça João Félix pazar ollójával elhozta mindhárom bajnoki pontot Cádizból, a mai nap folyamán nyert a Real Madrid is, szintén ilyen arányban, így a két csapat között továbbra is 8 pont a különbség a bajnoki tabellán, jövő vasárnap pedig El Clásico, amelyet a Barcelona számára egy keddi PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előz meg. Ez volt Xavi együttesének 8. 1-0-s győzelme ebben a szezonban a spanyol bajnokságban.