Hát nem tudom, hogy nekem van "szerencsém", vagy másoknak is, de tényleg ritkán látok sajnos jó pool focit. Kloppot csípem, a korábbi poolja nagyon látványos volt. Ez a mostani, hát olyan semmilyen. Valamiért nyilván vezeti a tabellát, angol bajnok is lehet. Látni tőlük néha látványos időszakokat, s...
Az Arsenalnál tavaly még nagyon lehetett érezni, hogy ők a kiscsapat, akik ki fognak pukkadni, idén ez az érzés már alig van meg, de még mindig kicsit túlságosan kiscsapatnak érzem őket a két nagyhoz képest, de már csak fejben, a tapasztalat hiánya miatt, amiért a döntő pillanatban meg fognak törni...
Még annyi, hogy szerintem a legmeghatározóbb igazolás a szakmai stáb kijelölése, kiválasztása lesz.
Laporta és Deco helyében erre nagyon nagyon koncentrálnék....
Egyelőre valóban túlélő üzemmódban vagyunk. Cancelo-t meg meg kéne tartani. Remélem nem a kincstári optimizmus mondatja velem, de teljesen élvezhetővé és fejlődőképessé lehet tenni ezt a túlélő üzemmódot jelenleg nagy igazolások nélkül is. Aztán amikor nagyon látszik, hogy mi hiányzik, akkor lehet ...
Simán mennek majd tovább Kroosék nélkül is, majd kicsit adaptálják a játékukat az új garnitúrához, aztán ennyi. Azon túl, hogy nekem is teljesen hasonló a véleményem, nem is tehetnek mást, mint alkalmazkodni az aktuális lehetőségeikhez, figyelembe venni a körülményeket és ehhez igazítani a csapaton...
Nem mondom, hogy ez így van, csak azt, hogy szerintem nincs teljesen kizárva. Mindenesetre utólag is sok érdekességet, furcsaságokat hordozott magában ez az őszi, tél eleji időszak. A játékosok jól tudják önmagukról, hogy mit tudnak, de a társak képességeivel is tisztában vannak, ahogyan azzal is, ...
Ahogyan azt néhányan sejtettük - gránit kollégával ki is tárgyaltuk :wink: - Xavi szezon végi távozás bejelentése mögött taktikai szándék volt a háttérben. Kicsit dupla vagy semmi gondolat, amolyan tét nélkül 19-re lapot kérés. Látható jelei vannak, hogy változott a játék képe, Xavi elengedte, amihe...
Engem aztán nem érdekel, hogy hisztizik. Egyszerűen nem lő elég gólt. Addig örüljünk, amíg ez így van, mert tavasszal feljavult az őszhöz képest. Szerintem is legyen ez az ő bajuk vagy éppen annak a csapatnak a baja, amelyikben szerepel. Nekünk addig még jóbb is, hogy többet hisztizik, mint amennyi...
Mondjuk nem értettem, hogy miért erőltetik folyamatosan a jó formában lévő Kounde oldalát az ifista Fort helyett, de ők tudják. Szerintem senki nem számított rá, hogy ennyire összeáll a csapat, pedig sérültek most is vannak bőven. Az Atleti féloldalasságát én is a másik oldalra vártam, talán kicsit...
Ami Wirtz-et illeti, én a helyében max. akkor maradnék egy évet, ha Xabi Alonso is marad. Érdekes lehet itt sokminden. Tegyük fel, behúzzák a bajnokságot. Xabi Alonso számára ennél nagyobb siker a Bundesligában már csak a címvédés lehetne. Erre vajon mekkora esélye lehet? Szerződése ugyan van, de e...
Mindenesetre nagyon furcsa volt, amit válogatott szinten produkáltak.
Flick és a keret kívülről nézve és gondolva teljesen más képet kellett volna, hogy mutasson.
Abban nem látok nagy problémát, ha kb 3 évre jönnek átmeneti játékosok, Ezt (is) teljesen hasonlóan gondolom, sőt mi több, kimondottan fontos kirakósak lehetnek egy olyan posztra vagy posztokra amire ki kell várni a "tökéletesnek" igérkező megoldást. Egyébként a megfelelően kiválasztott szakmai stá...
A többi elnökjelölt vagy éppen Barto nem tudom, hogy oldotta volna meg a feladatot, azzal hogy felkeresik, Haalandot, hogy kérlek gyere a Barcába ingyen focizni, mert nincs pénzünk téged leigazolni, nem biztos, hogy működik. Az üres kassza tényét kérdőjeleztem meg, hiszen voltak költések, nem is ke...
De üres kasszával kellett ezt megcsinálni, így pedig mindenképpen nagy eredmény alig három év alatt ide jutni. Üres kassza? Lewa, Koundé, Raphi, Torres, Roque.....csak ők több, mint 200 millió indulásnak....fizetések nélkül. Azért, mert nem igazoltunk "egy" játékost sem a felső 80-100 millió euros ...
Egyáltalán nem utólagos okoskodás, de nekem a csetlő botló őszi szezon, mint eltékozolt alapozás, nagyon hiányzik. A Napoli ugyan nem volt képes lecsapni a védelmünk rövidzárlataira, de ettől még nem szűntek meg a gyermeteg hibáink, ha ritkább és kevesebb is lett, ezeket sajnos még hordozzuk magunkb...
Szerintem pont a cserék után lettek gyengébbek. Tényleg fura, hogy ez a Pool folyamatosan 4-6 sérülttel hogy van ott az élen, Szerintem pedig éppen, hogy onnantól játszották azt a focit, ami hasonlított a korábbi Pool stílusra....semleges nézőként ezt kifejezetten élvezetes nézni.... :lol: Nem besz...
Xavi szinte hibátlanul emelte ki az igazán ígéretesebbeket a La Masiaból. Itt egy picit időben visszalépnék. Sajnos ezt úgy "kell" kommentáljam, hogy valójában egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ez a "kiemelési terv" eredetileg komoly része lett volna a mester projektjének. Alonso, Roberto, I...
A meccs előtt nem gondoltam volna, hogy Pep Cityje örülhet az x-nek a végén.
(Klopp cseréi után egy teljesen másik meccs kezdődött, de talán a Pool szempontjából kicsit későn)
Az ellenfelek bénázásai meg pont magyarázatot adnak a különbségre. Akkor sem fognak megtanulni lőni, ha Vinicius-t vagy a fél Madridot kiállítják. Elég hasonlóan látjuk ezt a jelenséget (is). Egyébként egy teljesen vérszegény meccs volt, ahol ugyan döntetlen lett az eredmény, de a kevésbé vérszegén...
Ha a Napoli-Barcára azt írtuk, hogy roncsderby, ez még inkább az. Ha kis szerencsével is, de összejött a Bayern gól, innen szerintem már be fogják húzni. De továbbra is nagyon gyengék magukhoz képest. Sosem volt a szívem csücske brigád, de azért még megérzik a vér szagát és akármilyen is volt a Laz...
Tizi rúgás közben lefújhatná a meccset a spori? Nekifutás közben, még mielőtt hozzáérhetne a labdához a végrehajtó. Vagy a labda elrúgásának pillanatábán, vagy amikor a labda a gólvonal és tizipont közötti szakaszon halad.... Viszont nem kizárható az, hogy Nem kizárható, hogy a Napoli ellen éppen i...
de pont a BL az amikor rendre borulnak a papírformák. . Engem kifejezetten azért bosszantott a nápolyi szereplésünk, mert ott akkor volt lehetőségünk kellemesen megágyazni a továbbjutásnak. Ezzel szemben mi adtunk a Napolinak egy esélyt, hogy akár lehet keresnivalójuk még Barcelonában. Szóval papír...
Ha megnézzük az utóbbi négy-öt évben egy kedvezőbb sorsolással kik jutottak az elődöntőbe,dontőbe vagy nyerték meg azt. Döntőzött a Spurs, az Inter, kétszer a Chelsea, amiből egyet nyert is. Elődöntőzött a Lipcse, Lyon, Villarreal, Milan, Porto(?), Ajax stb., talán a 20/21-es szezon volt az egyetle...
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]
Hiába került Raphinha találatával összesítésben kétgólos előnybe a visszavágó legelején a Barça, Araújo 30. percben begyűjtött piros lapja alapjában véve teljesen megváltoztatta a mérkőzés képet és így a párharc végkimenetelét is. Még a szünet előtt fel tudott zárkózni egygólos hátrányba a PSG Dembélé révén, már ami az összesített állást jelenti, a második félidő legelején pedig ki is egyenlítette azt Vitinha távoli lövésével, akire senki nem lépett ki. A fordítást jelentő gólt Mbappé szerezte büntetőből, miután Cancelo egy indokolatlan szituációban szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A kegyelemdöfést a legvégén egy Barcelona-szöglet utáni kontrából Mbappé vitte be, aki így duplával zárt. Sok szempontból fájó ez a kiesés, különösen így, hogy a kiállításig teljesen a Barça kedve szerint alakult a párharc. Sokan aláirták volna ezt a forgatókönyvet a szezon előtt, de a párharcot látva már korántsem...
Íme, a Barcelona kerete a kedd esti PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő második felvonására. Gavi és Baldé sérülés miatt, Christensen és Sergi Roberto pedig eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça João Félix pazar ollójával elhozta mindhárom bajnoki pontot Cádizból, a mai nap folyamán nyert a Real Madrid is, szintén ilyen arányban, így a két csapat között továbbra is 8 pont a különbség a bajnoki tabellán, jövő vasárnap pedig El Clásico, amelyet a Barcelona számára egy keddi PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előz meg. Ez volt Xavi együttesének 8. 1-0-s győzelme ebben a szezonban a spanyol bajnokságban.