Egyfelől egyetértek, másfelől nem. Jelenleg a csapatban betöltött szerepe alapján teljesen, Pedri adja a különbséget, Gavi meg tehetséges, villangat, mellette még harcos is, de semmiképp nem vezér. Bár... ha visszaemlékszünk ősz végére, akkor igazából volt, hogy magára vállalta abban a tinicsapatban, hol félpályás szóló után vágott gólt, hol Nicot szolgálta ki zseniálisan többször is. De ne feletsük el, hogy két év a különbség, és tavaly Pedri nem jelentette a különbséget, pedig már 18 volt. A labdával szerintem is zseniális, a passzai és a gondolkodása tán még gyorsabb, mint Xaviéknak volt, a löbbölt, vonalak közti labdái jók, jó meglátásai vannak, jól adbe, ő cselezett a legjobban a csapatban asszem Dembélé után, ami pl. azt is eredményezte, hogy róla kaptuk a legtöbb szabadot, mert meccsenként 2-3 olyan szlalomot nyom le 3 ember közt, hogy nem tudják tartani, volt meccs, ahol emlékeim szerint 11-szer vágták fel csak őt, ilyenek max Messinél voltak utoljára, és ő még csak nem is támadó. Ezeket pl. Pedri sem tudja a labdával, ő "csak" elképesztően lát, gondolkodik, kivitelez, és már veszélyesebb a kapura, de ez is a korral jön azért. Meg persze pokolian higgadt.csababarca írta: ↑2022.07.15. 12:18:56...Én semmi olyan skillt nem láttam tőle, ami arra predesztinálná, hogy karmestere legyen a csapatnak. Az inkább Pedri lesz szerintem, legalábbis abból amit eddig mutattak. De ketten jól kiegészíthetik egymást, ha lenne mögöttük egy életképes vkp.
Ja, és Gavi több gólpontot hozott, mint DJ, 17 évesen, ugyanazon a poszton.
Minderre úgy van ereje, hogy brutálisakat megy közben. Dunsztom sincs, hogy bírta így áprilisig... aztán júniuban megint feltámadt, és sorra hozta a pontokat a spanyoloknak góllal, általa vezetett kontrával, két egymás utáni meccsen egy felnőtt válogatott legjobbjaként. De mintha már ősszel is az elődöntő környékén ő lett volna a MOM, akkor lett csak 17 éves...
Szóval én sehol nem zárom ki a skilljei alapján, hogy simán utoléri Pedri 19 éves állapotát, mire 19 éves lesz. Mindketten kicsit máshogy jók a labdával, Gavi alighanem mindig is fordulékonyabb, gyorsabb lesz, Pedrinek meg jobb ötletei lesznek talán, de mindketten nagyon-nagyon jók. Mindketten simán le fognak hozni 10 asszisztos szezonokat pár góllal. De ami az igazi öröm, hogy mindketten leszegett fejú vérprofik, ezért nem féltem őket a jövőre nézve.