Sergi Roberto

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7422
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.05.10. 11:04:53

LG írta:
2024.05.10. 11:00:17
Robertot Xavi marasztalja, Xavit Laporta ez a baj. Az a durva, hogy ő maradt utoljára a nagy zakók főszereplői közül, pedig ő eleve a leggyengébb. A többiek azért előtte pluszba is rakta le dolgokat, ő meg a mai napig a PSG elleni góljából él.
Ja, így sajna egyetértek.
Nem értem, mire gondolsz, idén is volt 2-3 jó meccse. :D
De vele nekem tényleg nem a szintjével lenne a baj, mert amikor egészséges volt, cserembernek kifejezetten jó, amit hozott, azzal semmi bajom. Nyilván ha neki kell kezdenie egymás után BL negyeddöntőkön és klasszikókon, akkor bele fog hibázni, de én a mostani hibájánál megvédeném annyiban, hogy az egész csapat 1-2 hete már olyan szinten szétesett, hogy a klasszisaink is hibát hibára halmoztak, ez nem egyéni gond, első sorban, teljes káosz van a fejekben. Persze csk-ként ezen lehetne segíteni, ő meg sajna nem csk.
A gondom az vele, hogy 5 éve nem bevethető, ergo mínusz egy ember egy eleve szűk keretben.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21242
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.05.10. 11:00:17

bence0330 írta:
2024.05.10. 09:24:47
LG írta:
2024.05.10. 08:22:24
Elolvastam a Robis cikket a főoldalon, és fogom a fejem. Ennél a klubnál nem tulnak az emberek semmiből, nincs következménye senkinek.

Ő is maradna akar, Xavi és ezt akarja, Laport is ezt akarja, Deco is ezt akarja... én meg egyre inkább azt érzem, hogy az segítene rajtunk, ha ennek a fantasztikus négyesnek a tagjai megfognák egymás kezét, és elballagnának klubtól. :roll:
Ezt szerintem csak Xavi akarja. Nem véletlen, hogy sorra lépnek ki az emberek, tavaly is minden hír arról szólt, hogy senki nem akarja, kivéve az edző. Decoval eleve sok súrlódás van a hírek szerint, ő pl. egy Onana féle igazi vkp-t hozna, Xavi meg Zubimendit.
Robertot Xavi marasztalja, Xavit Laporta ez a baj. Az a durva, hogy ő maradt utoljára a nagy zakók főszereplői közül, pedig ő eleve a leggyengébb. A többiek azért előtte pluszba is rakta le dolgokat, ő meg a mai napig a PSG elleni góljából él.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7422
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.05.10. 09:24:47

LG írta:
2024.05.10. 08:22:24
Elolvastam a Robis cikket a főoldalon, és fogom a fejem. Ennél a klubnál nem tulnak az emberek semmiből, nincs következménye senkinek.

Ő is maradna akar, Xavi és ezt akarja, Laport is ezt akarja, Deco is ezt akarja... én meg egyre inkább azt érzem, hogy az segítene rajtunk, ha ennek a fantasztikus négyesnek a tagjai megfognák egymás kezét, és elballagnának klubtól. :roll:
Ezt szerintem csak Xavi akarja. Nem véletlen, hogy sorra lépnek ki az emberek, tavaly is minden hír arról szólt, hogy senki nem akarja, kivéve az edző. Decoval eleve sok súrlódás van a hírek szerint, ő pl. egy Onana féle igazi vkp-t hozna, Xavi meg Zubimendit.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21242
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.05.10. 08:22:24

Elolvastam a Robis cikket a főoldalon, és fogom a fejem. Ennél a klubnál nem tulnak az emberek semmiből, nincs következménye senkinek.

Ő is maradna akar, Xavi és ezt akarja, Laport is ezt akarja, Deco is ezt akarja... én meg egyre inkább azt érzem, hogy az segítene rajtunk, ha ennek a fantasztikus négyesnek a tagjai megfognák egymás kezét, és elballagnának klubtól. :roll:
barlacy
Jugador del Barça
Hozzászólások: 204
Csatlakozott: 2011.03.08. 06:26:33
Tartózkodási hely: kecskemét

2024.05.09. 19:40:30

Hagyni kellene,hogy csendben visszavonuljon ,eltűnjön .Ideje lenne eltávolítani a csapat közeléből! A 20-as mezt azonnal el kell venni tőle, és egy fiatal tehetségnek átadni ! Azt hallottam a régi öregektől: a liba nem hagy nyomot a vízen !
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21242
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.05.04. 20:51:53

Bob_Marley írta:
2024.05.04. 20:41:15
Hiba volt, egyértelmű. És ez meg is fordította a meccset. De a serpenyő másik felében ott vannak az O jó játékának, góljainak köszönhető pontok is idén.

Neki leginkább serulesmentesseget kell kívánni,nem eluldozni,úgy gondolom. Szerencsére nálunk ez nem is szokás,hogy saját nevelesueket csak úgy kirakjunk az ajtón ennyi év után.
Nem már. Volt néhány jó teljesítménye a kicsik ellen, a sorsdöntő meccseken meg hozta a régi formáját, ma pedig egy kaptilás hibát vétett. Azt meg nem kell gondolom felemlegetni, hogy hány nagy zakóban volt vastagon benne az elmúlt években. Ezzel szemben ő volt az, aki a fizetéséről sem volt hajlandó lemondani, hogy segítsen a csapatnak. Őt már speciel kirakták volna, csak nem lehetett. De itt az idő.
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19598
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2024.05.04. 20:41:15

Hiba volt, egyértelmű. És ez meg is fordította a meccset. De a serpenyő másik felében ott vannak az O jó játékának, góljainak köszönhető pontok is idén.

Neki leginkább serulesmentesseget kell kívánni,nem eluldozni,úgy gondolom. Szerencsére nálunk ez nem is szokás,hogy saját nevelesueket csak úgy kirakjunk az ajtón ennyi év után.
Kép
Kép
Kép
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21242
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.05.04. 20:39:26

Ha ő még pályára léphet a Barcában, akkor meg is érdemeljük. #-o
Alcantara
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3974
Csatlakozott: 2011.08.30. 09:31:30

2024.05.04. 20:36:49

Amennyiben neki kellett nyilatkozni, jobb
lett volna a távozásáról beszélnie. ..de jó messzire innen.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21242
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.03.31. 20:39:33

bence0330 írta:
2024.03.31. 14:03:55
Nem változtatja meg a véleményem, hogy szerintem rossz döntés volt vele hosszabbítani, de a visszatérése óta jobb, mint az elmúlt 5 évben bármikor. Szürke, de hasznos, és nagy meccseket játszik felváltva, megérdemli a dicséretet a tegnapi, és az elmúlt hetek teljesítménye alapján is. Hibájára nem is emlékszem. Most nagy szükség is van rá a foghíjas középpályán, remélem egészséges marad szezon végéig.

Xavi végre jól is használja, ő valahogy minden korábbi edzőnél rossz poszton mozgott.
Ha mindig így lett volna használva, akkor lett volna egy értékes rotációs emberünk. Ő ott lett elrontva, amikor kulcsemberként próbálták erőltetni az aktuális edzőink, ugye eleve nem volt azon a szinten, de rá nehezedő nyomás miatt még jelentősen a tudása alatt is teljesített. Így, hogy ez lekerült róla, máris sokkal jobb a helyzet.
Avatar
ElBartimaeus
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2237
Csatlakozott: 2009.03.25. 00:11:43
Tartózkodási hely: Budapest

2024.03.31. 18:19:19

Ő nekem most nagy talány. Nem csinál kiemelkedőt a legtöbbször, mégis folyamatosan olyan érzése van az embernek, hogy olajozottabb a középpálya, amikor ő is a pályán van és nem pici léptékben.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7422
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.03.31. 14:03:55

Nem változtatja meg a véleményem, hogy szerintem rossz döntés volt vele hosszabbítani, de a visszatérése óta jobb, mint az elmúlt 5 évben bármikor. Szürke, de hasznos, és nagy meccseket játszik felváltva, megérdemli a dicséretet a tegnapi, és az elmúlt hetek teljesítménye alapján is. Hibájára nem is emlékszem. Most nagy szükség is van rá a foghíjas középpályán, remélem egészséges marad szezon végéig.

Xavi végre jól is használja, ő valahogy minden korábbi edzőnél rossz poszton mozgott.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
Ronaldinho&Barca
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4513
Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32

2024.03.13. 00:07:39

Az utolsó egyik mohikán, megélte még az aranykort és ma valamit vissza adott belőle, igazi alázatos cule, az a passz zsigerből jön, de oktató filmben lenne a helye. Köszi Robi, a sok rossz után ma jár a nagy taps, különbséget teremtett.
Visca El Barca!
Kép
Més que un club
Mascherano14
Capitá del Barça
Hozzászólások: 676
Csatlakozott: 2018.01.04. 00:19:27

2024.03.12. 23:10:17

Annál jobb, minél rosszabbak vannak mellette. Akkor fut, vállalkozik. Most megvolt a lehetősége! :)
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19598
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2024.03.12. 23:07:55

Oda se nagyon nézett,tényleg ahogy kell. Annyira mi focink volt,ahogy lejjebb is írták. Zerora kijátszva
Kép
Kép
Kép
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7422
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.03.12. 23:06:49

Szerintem SR-el középpályásként(!) csereként amúgy kevés embernek van baja. A gond az, hogy 3 éve nem bevethető, meg 1-2 évvel ezelőttig nem középpályást játszott.

De ez ma szenzációs volt. Amúgy a gólja előtt is remekelt, konkrétan jobbak lettünk a cserék után középen (Romeu labdaeladásáig).
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
ElBartimaeus
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2237
Csatlakozott: 2009.03.25. 00:11:43
Tartózkodási hely: Budapest

2024.03.12. 23:00:58

Na én ezt hívom Barca DNS-nek, amit a harmadik gólnál leművelt. Az, ahogyan megindult a labdával, amilyen ütemben megtalálta azt a rést, ahol tud érkezni a labda (pacsi Gündogannak, hogy odarúgta így, az is kell hozzá) és végül az önzetlenség, hogy a 95%-os helyzetből 100%-os legyen. Hatalmas taps jár neki! Remélem át tudja még adni ezt a tudást a fiataloknak, mielőtt elbúcsúzunk tőle.
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19598
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2024.03.12. 22:50:30

Initom írta:
2024.03.12. 22:48:23
Tökéletesen állt be, minden dícséretet megérdemel ! A 3. gól egyértelműen az övé volt.

Amikortól pedig pályára lépett, megnyugodott a középpálya , érezhető volt végig az "aurája" a pályán.

Sok bántást/ kritikát kapott, megérdemli a mait ! =D>
Nekem mindig is kedvenceim közé tartozott. Egy végtelenül alázatos játékos, pontosságra törekszik. Szíve meg mindig a helyén van.

Xavi jól cserélt de benne van hogy a Napoli rosszul. Teljesen más a játék Politano nélkül.
Kép
Kép
Kép
Avatar
Initom
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2127
Csatlakozott: 2010.06.07. 16:11:17
Tartózkodási hely: Vas(trón)

2024.03.12. 22:48:23

Tökéletesen állt be, minden dícséretet megérdemel ! A 3. gól egyértelműen az övé volt.

Amikortól pedig pályára lépett, megnyugodott a középpálya , érezhető volt végig az "aurája" a pályán.

Sok bántást/ kritikát kapott, megérdemli a mait ! =D>
Abi & Tito
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7422
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.02.08. 12:23:34

Az a poén, hogy nem tudom, hogy egy spanyol középcsapatban ő kezdő lenne-e. Miamiban tán igen. Már persze feltéve, ha 1-2 hónapnál többet egészséges. Szerintem ő az a játékos, akiért soha semelyik csapat nem adna/adott volna ki 1 millió eurót sem úgy 28 éves kora óta, 5 milliónál többet meg előtte sem soha. Vagy 10 éve horror a játékospolitikánk, és nálam ő legalább akkora anomália, mint Cou-Griez-Dembélé, még ha nyilván százszor kevesebb kára is lett belőle a klubnak. Nagyon remélem, hogy most vége lesz ennek az elmúlt években már-már szürreálisra fokozódott történetnek, és elő sem kerül ez a példamutató kapitány narratíva Xavi távozásával, max a búcsúztatóján. Dunsztom sincs, miben mutatott példát. Viselkedni tud, de bevallom, foci terén jobban örülnék egy vadállatnak, aki nem tud. Nem jólneveltség alapján kell beválogatni valakit egy csapatba.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
Ronaldinho&Barca
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4513
Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32

2024.02.05. 23:07:44

Bár nekem sosem volt kedvence, de a munkát és az elhívatása megkérdőjelezhetetlen, TS és ő az utolsó bl győztes csapat tagjai, meg kell neki köszönni az eddigieket, voltak óriási meccsei, nekem a psg elleni gólja nagyon kellemes emlék, egy spanyol középcsapatban még élvezheti a focit, vagy megy ő is miamiba, nem lennék annyira meglepve.
Visca El Barca!
Kép
Més que un club
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6340
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2024.02.05. 21:23:08

Lehet, hogy ebből neki is Miami lesz. Nem hiszem, hogy Spanyolországon belül kapkodnának èrte. Talán nem is nagyon voltak korábban sem ilyen hírek.
Kép
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21242
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.02.05. 21:19:53

Mindenkinek jobb így. Egy spanyol középcsapatban teljesen korrekt játékos lehet. Szerintem sosem azzal volt a baj, hogy nem elég tehetséges, fejben nem volt ő sosem top szint. Egy kisebb csapatban kisebb elvárásokkal szerintem akár lubickolhat is.
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6706
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2024.02.05. 19:02:57

Nagyon helyes, már nyáron el kellett volna engedni. Ő meg Marcos Alonso tényleg csak a helyet foglalják itt.
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Avatar
Messa
Az EuroBarca Utánpótlása
Hozzászólások: 3777
Csatlakozott: 2007.10.20. 20:59:24
Tartózkodási hely: Aba/Székesfehérvár

2024.02.05. 18:49:47

soadroli írta:
2024.02.05. 17:35:57
Barcelona have decided against renewing the contract of Sergi Roberto. He will leave as a free agent in the summer. — @relevo
Helyes. Abszolút nincs ennek már értelme, azt a 6-8 meccset kiegészítőként amit tud vállalni egy szezonban, akárki lehozza a B-ből is.
Sóstó mellett van egy mocsár, kikapott a Zseljeznicsar. Az eredmény reális, így járt most a Real is... Real Madrid Videoton 0-1 1985.05.22
Válasz küldése