Sergi Roberto

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7442
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2014.10.20. 16:41:02

Bob_Marley írta:Én meg egy 20 éves gyerektől igenis azt várom el, hogy hozza a biztosat. Az én szememben sokkal többet ér a jó mezőnymunka, s pontos játék mint 50 percig semmi labdaérintés majd egy passz. Félre értés ne essék nem vagyok elájulva Robertotól, de sokkal több van benn, mint azt sokan feltételezik. És nagyon nem igaz, hogy nincsenek ritmusváltásai, cselei, rendre megjátszható és jól olvassa a játékot. Teljesen jó csereember, biztos játékot hoz. Védekezésben kell még javulnia, s nyilván lehetne kapura veszélyesebb is, de egyelőre hozz egy elfogadható szintet, s van még benne bőven.

Én azon "háborodtam fel", hogy milyen mérhetetlen gúny van felé. Bezzeg az U-21-es góljáról nem linkelt senki videót.
Én értelek Bob, de egyrészt nem egy 20 hanem egy majd' 23 éves játékosról beszélünk, aki már több, mint 3 éve a felnőtt csapat tagja. Persze az elején még nem kapott sok lehetőséget, de szokhatta milyen is a felnőtteknél. Arról nem is beszélve, hogy tavaly már 27(!) meccsen kapott lehetőséget. Idén is kapott már, ha jól számolom 5 meccsen lehetőséget. Persze elismerem, nem folyamatosan 90 perceket, de, hogy ennyi meccsen nemhogy gólja nem volt, de még egy assistja sem. Össz-vissz 5 meccsen 4 lövést tud felmutatni (aminek a többsége blokkolt), ennyi. Egy irányítótól ez még az édeskevésnél is kevesebb. De még, ha csalóka is a statisztika ez elmond valamit.
De akkor mondjuk azt, hogy nem jelent semmit a stat. Nézzük a játékát. Hát, legalább annyira szomorú. Figyelj egy szavam se lenne rá, ha azt látnám, hogy próbálkozik. Megpróbál veszélyes labdákat adni, valami olyat amivel előbbre lehetnénk. Ha esetleg nem sikerül, hát Istenem, majd menni fog, ebben fejlődhet. Senki sem egyből forintos labdákkal kezdte.

Itt nem a "divatsavazás" megy (legalábbis többségében), hanem az, hogy teljesen világos, nem lesz Barca-szintű játékos.
Jó példa Thiago. Nála sem mentek egyből a gyilkos passzok, de látható volt benne, hogy előbb-utóbb jöhetnek és van benne valami.
Az U21-es gólja pedig teljesen hidegen hagy. Pedronak is megy a válogatottban, de tőle is azt várom el, hogy itt alkosson valamit.

Nincs katasztrófa, nem lesz minden saját nevelésből meghatározó játékos, ezt el kell fogadni. Ilyen volt pl. JDS, csak nála belátták, hogy ez így van és nem erőltették.
Forca Barca!!!!
MessiCesc
Capitá del Barça
Hozzászólások: 591
Csatlakozott: 2013.07.26. 14:51:09

2014.10.20. 16:06:56

Ezt inkább a jövőre gondolva írtam, nem a jelenlegi szerep miatt.
Avatar
kristop
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2120
Csatlakozott: 2009.04.14. 14:25:05

2014.10.20. 01:42:06

MessiCesc írta:Igazából nem is lenne akkora baj, hogy ő itt van sokadik cserének, csak amikor éppen egy Rafinha-Halilovics-Samper-Denis generációt kell beépíteni a csapatba, akkor speciel dühítő, hogy veszi el a játékperceket. Egyébként nekem nem lenne bajom vele, amíg 4.-5. számú csere addig én nem küldöm el sehova.
szinte minden igaz, amit vele kapcsolatban írtok, de hogy bárki elől is elvenné a játékperceket, na az tuti nem. ezek közül az egyik srác a sevillában van, kettő bőven a bében (és sampernek még a posztja se ez), rafinha meg eddig sérült volt. jónak nem jó, de legalább addig is pihenteti iniesta a reumáját.
no.1 sergi roberto fan, no.1 paco hater

2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
PCsabi
aka Game90
Hozzászólások: 17048
Csatlakozott: 2006.06.20. 19:45:02
Tartózkodási hely: Vecsés/Budapest

2014.10.19. 22:58:30

Egy az egyben az Arsenal-os Denilson-ra hasonlít. Alibi, kockázatos megoldása nincs, csak a biztos passzok oldalra/hátra, hosszú indítás meg sem fordul a fejében, védekezésben középszer. Pozitívum? Mindig megjátszható. Hű. Ha. Mondjuk Denilson-nak 10 meccsenként legalább elsült a lába 20 méterről vagy belebotlott a labdába és adott egy gólpasszt.
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
Sanama
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8028
Csatlakozott: 2008.08.16. 11:49:04

2014.10.19. 20:24:29

Bob_Marley írta:Én meg egy 20 éves gyerektől igenis azt várom el, hogy hozza a biztosat. Az én szememben sokkal többet ér a jó mezőnymunka, s pontos játék mint 50 percig semmi labdaérintés majd egy passz. Félre értés ne essék nem vagyok elájulva Robertotól, de sokkal több van benn, mint azt sokan feltételezik. És nagyon nem igaz, hogy nincsenek ritmusváltásai, cselei, rendre megjátszható és jól olvassa a játékot. Teljesen jó csereember, biztos játékot hoz. Védekezésben kell még javulnia, s nyilván lehetne kapura veszélyesebb is, de egyelőre hozz egy elfogadható szintet, s van még benne bőven.

Én azon "háborodtam fel", hogy milyen mérhetetlen gúny van felé. Bezzeg az U-21-es góljáról nem linkelt senki videót.
Pedig nulla a gyerek.
Mezőnymunka, az... Hatalmas mezőnymunka kellett tőle 78%os labdabirtoklás mellett.
Értelmes labdát nem adott, folyamatosan ráfutott a másik emberre, és ezek a kamu 5-6 méteres labdái és alig dadogtak el a másik emberhez.
Ebben mi a biztos ? Én inkább ezt úgy hivnám, hogy gyenge játék, vagy alibi, ha nagyon szépen akarom megfogalmazni. Ennél még kb. a Victor Sanchez is jobb volt, pedig ő is eléggé kifelé lógott anno.
(És akkor egy Montoya meg még annyi percet se kap, mint egy S.Roberto, vicc.)
Erxy
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1368
Csatlakozott: 2012.03.31. 11:23:18

2014.10.19. 19:30:07

Bob_Marley írta:Én meg egy 20 éves gyerektől igenis azt várom el, hogy hozza a biztosat
egy 20 éves gyerektől ez a teljesítmény oké is lenne (bár a tehetségét, azt a pluszt ami kiemeli a középszerből nem látnám benne), de egy 22 éves felnőtt embertől ez a teljesítmény szimplán kevés.
nem fiataltehetség kategória ő, nem Magyarországon van.
és a tehetséget sem látom benne. se a játékintelligencia, se a technika, se a sebesség (gondolati és fizikai) tekintetben. anélkül meg nehéz.
Kép
MessiCesc
Capitá del Barça
Hozzászólások: 591
Csatlakozott: 2013.07.26. 14:51:09

2014.10.19. 18:49:47

Igazából nem is lenne akkora baj, hogy ő itt van sokadik cserének, csak amikor éppen egy Rafinha-Halilovics-Samper-Denis generációt kell beépíteni a csapatba, akkor speciel dühítő, hogy veszi el a játékperceket. Egyébként nekem nem lenne bajom vele, amíg 4.-5. számú csere addig én nem küldöm el sehova.
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2014.10.19. 18:32:17

Bob_Marley írta:Én meg egy 20 éves gyerektől igenis azt várom el, hogy hozza a biztosat. Az én szememben sokkal többet ér a jó mezőnymunka, s pontos játék mint 50 percig semmi labdaérintés majd egy passz. Félre értés ne essék nem vagyok elájulva Robertotól, de sokkal több van benn, mint azt sokan feltételezik. És nagyon nem igaz, hogy nincsenek ritmusváltásai, cselei, rendre megjátszható és jól olvassa a játékot. Teljesen jó csereember, biztos játékot hoz. Védekezésben kell még javulnia, s nyilván lehetne kapura veszélyesebb is, de egyelőre hozz egy elfogadható szintet, s van még benne bőven.

Én azon "háborodtam fel", hogy milyen mérhetetlen gúny van felé. Bezzeg az U-21-es góljáról nem linkelt senki videót.
Egy 20 éves gyerektől én se várnék el többet, mint amit ő hoz - bár igazából de, de ennyi idősen még elnézném -, de Robi 23 éves lesz februárban.. Azért neki már illett volna valamit villantani. És az én szememben nem elég a szürke mezőnymunka egy Barca játékostól a csapat talán legmeghatározóbb posztján! A középpályán kéne megteremtenünk a különbséget, de SR erre egyáltalán nem képes.

És ami a legszomorúbb vele kapcsolatban, hogy a 13/14-es szezon felkészülési meccsei alatt tök biztató volt a játéka, azokon a meccseken dinamikusan és bátran játszott. Csak aztán jöttek a tétmeccsek, és mintha elfelejtett volna focizni. Azóta 1,5 év telt el, és egyszer nem mutatott olyan játékot, hogy még csak felmerült volna bennem, hogy belőle lehet valaki nálunk. Pedig nem teljesen fogalmatlan a gyerek, ezt anno is bizonyította, meg néha amikor ösztönből kell cselekednie, akkor van jó megoldása - pl ez a passz -, de amikor már van egy tized másodperce is gondolkozni, akkor mintha az La Masiában tanultakat lehúzná a klotyón, és megijedt óvodásként leadja a hozzá legközelebb állónak. Ez pedig egy minden fronton az első helyért küzdő Barcába irányító poszton nem elég még csereként sem! Fejben kevés ő ide, tök egyértelműen látszik, nem bírja a nyomást gondolom, van ez így.. Egy középcsapatban húzóember lehetne, de nálunk még cserének is kevés, pont a beszari játéka miatt.

De még egyszer elmondom, nem vele van bajom, Pedronál pl tehetségesebbnek is tartom. De 1,5 év alatt semmi fejlődés nem látszik rajta - csak visszafele a jobbik előszezonjához képest -, ez pedig egy lassan 23 éves játékostól kevés. Lehet még nyomni 5 éven keresztül is, de ha nem bírja kezelni a rá nehezedő nyomást, akkor ennél sose lesz jobb. Sokkal jobban járnánk mi is, ha elküldenénk, és inkább nyomatnánk Rafinhat, Halilovicot vagy Sampert a helyén, mert belőlük még lehet valaki idővel. És nagy eséllyel Robertonak is jót tenne a váltás..
bence-barca
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5465
Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
Tartózkodási hely: Budapest

2014.10.19. 18:10:57

Teszem hozzá Thiago pont azért lopta be sokak szívébe magát kezdetektől, mert látszott benne valami.
Ő sem játszott sose 'húdejól' itt, senki nem is várta el, ugyanúgy mint Robertótól, hisz még fiatal lesz ideje. De azért meg-megvillantott valamit a tudásából néha, ha egy szép passz vkinek, egy csel vagy akármi. Robertótól eddig egy olyan passzt nem láttam, amire azt mondom ez igen, ő lehetne utódja Xavi-Ininek. Nem érdekelne az, ha alibin játszana egyáltalán, ha néha mutatná jeleit annak, h meglépi a kövi szintet. De nem mutatja, egyszer nem láttam tőle egyszer sem vmi különösebbet. Thiagótól meg azért láttunk többször is. Ráadásul nem egy frissen felkerült srácról beszélünk, már volt ideje beleszagolni a nagyok környezetébe.
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szeged

2014.10.19. 17:54:42

Bob_Marley írta:Én meg egy 20 éves gyerektől igenis azt várom el, hogy hozza a biztosat. Az én szememben sokkal többet ér a jó mezőnymunka, s pontos játék mint 50 percig semmi labdaérintés majd egy passz. Félre értés ne essék nem vagyok elájulva Robertotól, de sokkal több van benn, mint azt sokan feltételezik. És nagyon nem igaz, hogy nincsenek ritmusváltásai, cselei, rendre megjátszható és jól olvassa a játékot. Teljesen jó csereember, biztos játékot hoz. Védekezésben kell még javulnia, s nyilván lehetne kapura veszélyesebb is, de egyelőre hozz egy elfogadható szintet, s van még benne bőven.

Én azon "háborodtam fel", hogy milyen mérhetetlen gúny van felé. Bezzeg az U-21-es góljáról nem linkelt senki videót.
Hozzászólásod olvasása közben próbáltam minden eddigi gondolatom kizárni,amit Robertoról gondoltam. Értem,hogy mire gondolsz, vagyis azt hiszem. Csak az a bökkenő,hogy neki már nem az első itt eltöltött szezonja, és én már elvárnám tőle,hogy (ha részben is),legyen olyan megindulása,vagy valami,amiből helyzet lesz. Magyarul azt várnám el tőle,hogy irányítsa egy kicsit a játékunkat,tegyen hozzá valamit... Hogy azt tudjuk mondani,na most játszik Roberto,hogy bár nem minden megmozdulása Iniesta,de mondjuk meccsenként 10kapuralövése van,amiből 3eltalálja a kaput,egy meg a kapufán csattan(példa,lehet ugyanezt helyettesíteni cselezéssel).
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19598
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2014.10.19. 17:38:57

Én meg egy 20 éves gyerektől igenis azt várom el, hogy hozza a biztosat. Az én szememben sokkal többet ér a jó mezőnymunka, s pontos játék mint 50 percig semmi labdaérintés majd egy passz. Félre értés ne essék nem vagyok elájulva Robertotól, de sokkal több van benn, mint azt sokan feltételezik. És nagyon nem igaz, hogy nincsenek ritmusváltásai, cselei, rendre megjátszható és jól olvassa a játékot. Teljesen jó csereember, biztos játékot hoz. Védekezésben kell még javulnia, s nyilván lehetne kapura veszélyesebb is, de egyelőre hozz egy elfogadható szintet, s van még benne bőven.

Én azon "háborodtam fel", hogy milyen mérhetetlen gúny van felé. Bezzeg az U-21-es góljáról nem linkelt senki videót.
Kép
Kép
Kép
Erxy
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1368
Csatlakozott: 2012.03.31. 11:23:18

2014.10.19. 17:12:56

Bob_Marley írta:Pontosan játszik, nem adja el a labdát, belső középpályás ez a dolga, hogy megtartsa. 3; Szerintem nagyon jól mozgott, rendre megjátszható volt és jól elosztogatta a labdákat.
úgy 20-25 másik középpályást ismerek a ligából aki ugyanezt tudja. ugyanezt a középszerű semmi játékot. ezek egy belső kp-s alap feladatai, ennél több kell ahhoz, hogy valaki nálunk stabil csereszerephez jusson.
néha napján egy-két gólpassz, gól, veszélyes ritmusváltás, jó mélységi passz. ilyeneket nem látunk SR-től, pedig vannak játékpercei bőven, és az edző is bízik benne. ideje lenne levonni a következtetéseket.
Kép
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15474
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2014.10.19. 16:52:15

Bob_Marley írta:de Roberto pl sokkal kiegyensúlyozottabb nála, s ez nagy előny.

ez igaz,kiegyensúlyozottan hozza a gyenge teljesítményeket.
Nulla az ember Bob,hiába saját nevelés, ide nem szint. Nem várom tőle,hogy fején pörgesse meg a labdát,aztán rabonázza be a labdát a védők mögé Messinek,vagy Neymarnak.
De azért jelentsen már bármiféle veszélyt az ellenfélre nézve. Ha nála van a labda,tudni lehet,hogy semmi nem fog történni,és ez nagyon rossz. Bármelyik másik kp-ban van veszély, kivéve Busit,de ez más téma, SR-ben semmi veszély nincs.
Ne legyen már elég,hogy leteszegeti oldalra a labdákat, persze aranyos dolog,de erre sokan képesek a b-csapatból is, vagy akárhol.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2014.10.19. 16:42:36

ez, amit ez a gyerek csinál nulla. ne kenjük már rá LE-re h ezzel küldi ki. alibi, semmi más, felesleges boncolgatni. megkapja, lepasszolja a mellette lévőnek 1 méterre és ennyi. védekezésben, támadásban nulla, kb azért van a pályán h meglegyen a 11 ember. unalmas, egysíkú, szürke, cselezni nem tud, hosszú indítás, kapura lövés nulla (tegnap 16-ról olyan lövést eresztett el, hogy fél perc volt mire a kapusig elvánszorgott a labda). tegnap azt akartam írni h busi butított verziója, de ez sértés lenne sergiora nézve.
persze fel lehet tenni a jaj de csak hát 20 perceket játszik lemezt, de ez akkor is marha kevés. kb egy rayo, levante az ő szintje, nem ez. és ezt nem azért írom mert divat fikázni, hanem mert tény. és nem csak itt az EB-n hanem máshol is sokan látják ezt.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szeged

2014.10.19. 16:29:21

Én nem azért szidom,mert az a divat,hanem mert semmit nem tesz hozzá a játékunkhoz. Bár az eddigiekhez képest tényleg jobban játszott tegnap,de nehogy már meg kelljen dicsérni,mikor még így is messze a csapat alatt teljesített(Alvessal és Pedroval egyetemben).
Nem számolom,hogy mennyit passzol előre,meg mennyit hátra,de egy középpályásnak nem az a dolga,hogy csak megtartsa a labdát. Ennyi játékperc alatt (nem csak idén játszott a képességeihez képest sokat) egyszer azért lecsúszhatott volna a lábáról,hogy gólpasszt érő labdát adjon.
Mikor megtörtént a csere.szemmel láthatóan javult a játékunk,pedig Ini sem csinált úgymond semmit sem,ő sincs még középszerü formában sem,csak épp mozgatja a csapatot. Mascheranonak több jó passza volt(olyan passzokra gondolok,amiből helyzet lett,vagy térfélváltás,stb.). Sajnos azt látom,hogy itt páran abban az álomban élnek,hogy mivel Barca játékos,ezért védeni kell,mert biztos vannak olyan nem látott képességei(mint pl. Özil a legjobb labda nélküli irányító),amik miatt a csapatban a helye. Pedig egyszerüen csak azért lehet a csapatban,mert Barca nevelés,ha mondjuk dél-amerikában játszott volna eddig,a kutya se venné észre. Engem nem zavar,hogy játszik,csak azt ne a csapatunkban tegye, legyen a Herkules meghatározó játékosa,és még büszke is leszek rá,hogy ő is a mi akadémiánkból került ki,és karriert tudott magának csinálni.

Palesszal pedig egyetértek. Talán,ha idén került volna fel,akkor kicsit több időt adnék neki, de ő már több,mint 1 éve a csapatnál van. Rafával való összehasonlítás meg tényleg nevetséges,mert bár én sem szeretem a brazilt/spanyolt a nagy hype miatt, mégis ezerszer többre tartom őt,mint Robit. Ha mondjuk Robi valami irdatlan nagy munkát tenne ott a középpályán,védekezésben,labdaszerzésben,letámadásban... Talán elfogadnám,mert szeretem a hajtós játékosokat. De ő benne semmi ilyen nincs. Tartom magam az előző kijelentésemhez: Ő azért lehet a csapatban,mert Barca nevelés,és mert azt kell mutatni a külvilágnak,hogy bízunk az akadémiánkban.
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2014.10.19. 16:19:08

Bob_Marley írta:...
Hát végülis ha azt várjuk el az irányítóinktól, hogy 95% fölötti passzpontossággal tegyék ki oldalra a labdát a szélső hátvédnek, akkor Robinál keresve se találnánk jobbat.

A "nagy Rafinha" meg igaz, hogy csak 90%-os passzpontosságra képes, de ez alatt a pár meccse alatt is több veszélyes kiugratása volt, mint SR-nek egész felnőtt pályafutása alatt.. Lehet bennem van a hiba, hogy a középpályásainktól néha elvárnék egy jó kiugratást is, nem csak a biztosat. :-k És nem azt mondom, hogy a BrazilSpanyol akkora császár lenne, de hogy még vele is veszélyesebbek vagyunk, mint Robival, az szerintem egyértelmű.
Initom írta:Igazságtalan a sors,ott van pl egy Montoya akit mindenki követel a kezdőbe(tudom alves helyett) d Robinak nincs megadva a bizalom. Pl mivel érdemelte ki Ő jobban a perceket?:) :oops:
Robinak is meg volt adva tavaly a bizalom, csak konkrétan akár hányszor a pályára lépett, mindig ugyanazt a semmi játékot nyújtotta. Eleinte ez még belefér, de így több mint 1 év után - fejlődés hiányában - szerintem érthető a kritika az irányába. Montoya meg amúgy az eddigi egy szem meccsén idén - és a tavalyi pár tavaszin -, hasznosabb volt hátul, mint Alves bármikor az utóbbi 1,5 évben, úgyhogy én speciel ezért követelem őt a kezdőbe, és Robit meg nem..

De amúgy én nem csak őt szidom, ha rosszul játszik, Init is folyton szapulom, amikor egy értelmes kiugratás nélkül lehoz egy meccset.. Lehet én értelmezem félre a középpályásaink feladatát, de azért szerintem egy Barca irányítójától elvárható lenne, hogy néha napján adjon egy jó mélységi indítást is a mezőnyben elvégzett melón kívül. És lehet jönni azzal, hogy Ini és Xavi se voltak császárok anno, de őszintén kétlem, hogy ilyen sótlan volt a játékuk, és aztán egyszer csak a semmiből megtanultak indítani..

De hogy ne az legyen, hogy csak szidom, védekezésben nem lehet rá panasz. Ő a középpálya Pedroja.. :mrgreen:
Avatar
Alfa
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2126
Csatlakozott: 2013.04.05. 14:54:14

2014.10.19. 16:12:17

StickyFingaz írta:
Bob_Marley írta:Elég érthetetlen számomra a gúnyolódás, ráadásul saját játékossal szemben. 1; nem volt több hátra passza 2; hátra fele nem lehet passzolni? Ki találta ki ezt a hülyeséget, meg lovagolni rajta, hogy merre fele passzol. Pontosan játszik, nem adja el a labdát, belső középpályás ez a dolga, hogy megtartsa. 3; Szerintem nagyon jól mozgott, rendre megjátszható volt és jól elosztogatta a labdákat.

Nagy Rafinhával szemben, sokkal biztosabb pont. Nekem ne jöjjön senki, hogy nem a posztján játszik stb. Nem balhátvédben tolja a kis Alcantara. A sérülések nyilván nem tettek jót neki, s hasznunkra lesz még, de Roberto pl sokkal kiegyensúlyozottabb nála, s ez nagy előny.
Így van!A Clasicón már Rakitic helyén szeretném látni a kezdőben! =D>
Senki sem mondta , hogy a kezdőbe kell rakni . De abban bobnak igaza van , hogy néhányan már nem is nézik a játékát csak szidják orba-szájba . A tegnapi teljesítményével se volt semmi baj tisztességesen lehozta a meccset , voltak szerelései , a passzai pontosak voltak és a volt több lövése ( igaz az összeset leblokkolták ) . Ilyen durván még szerintem senkit sem szidtak divatból itta fórumon.
FOOTBALL AND HANDBALL
Kép

TITO ETERN
Avatar
danianevem
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1700
Csatlakozott: 2008.07.05. 12:03:43
Tartózkodási hely: Bp/Eger

2014.10.19. 16:06:38

Bob_Marley írta:...
Nagy részével egyetértek, de a hátrapasszossal nem. Látványosan kerüli a támadásokba való belépést (kontránál is volt, hogy hátrafelé passzolt...), biztonsági játékot játszik, nem meri bevállalni a rizikósabb indításokat. A kulcspasszainak számában ez jól tükröződik.

Talán valóban túlzásba megy a kritizálása, de bőven adott rá okot.
Avatar
Initom
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2127
Csatlakozott: 2010.06.07. 16:11:17
Tartózkodási hely: Vas(trón)

2014.10.19. 16:03:19

Szerintem is túl van savazva a srác. Valószínűnek tartom,hogy nem nagyon engedik neki,hogy ő legyen a fő karmester,elég ha járatja a labdát és nem hibáz bele. Ennyi idősen nem kell várni tőle a csodát Ini és Xavi se volt klasszis ennyi idősen. Magabiztos és mindig lehoz egy átlagot.

Nem mondom,hogy nem lehet kritikákat megfogalmazni csak arra figyeljünk ,hogy ne divatból menjen a savazása...

Igazságtalan a sors,ott van pl egy Montoya akit mindenki követel a kezdőbe(tudom alves helyett) d Robinak nincs megadva a bizalom. Pl mivel érdemelte ki Ő jobban a perceket?:) :oops:
Abi & Tito
StickyFingaz
Capitá del Barça
Hozzászólások: 808
Csatlakozott: 2012.07.12. 20:38:58

2014.10.19. 15:59:49

Bob_Marley írta:Elég érthetetlen számomra a gúnyolódás, ráadásul saját játékossal szemben. 1; nem volt több hátra passza 2; hátra fele nem lehet passzolni? Ki találta ki ezt a hülyeséget, meg lovagolni rajta, hogy merre fele passzol. Pontosan játszik, nem adja el a labdát, belső középpályás ez a dolga, hogy megtartsa. 3; Szerintem nagyon jól mozgott, rendre megjátszható volt és jól elosztogatta a labdákat.

Nagy Rafinhával szemben, sokkal biztosabb pont. Nekem ne jöjjön senki, hogy nem a posztján játszik stb. Nem balhátvédben tolja a kis Alcantara. A sérülések nyilván nem tettek jót neki, s hasznunkra lesz még, de Roberto pl sokkal kiegyensúlyozottabb nála, s ez nagy előny.
Így van!A Clasicón már Rakitic helyén szeretném látni a kezdőben! =D>
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19598
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2014.10.19. 15:50:10

Elég érthetetlen számomra a gúnyolódás, ráadásul saját játékossal szemben. 1; nem volt több hátra passza 2; hátra fele nem lehet passzolni? Ki találta ki ezt a hülyeséget, meg lovagolni rajta, hogy merre fele passzol. Pontosan játszik, nem adja el a labdát, belső középpályás ez a dolga, hogy megtartsa. 3; Szerintem nagyon jól mozgott, rendre megjátszható volt és jól elosztogatta a labdákat.

Nagy Rafinhával szemben, sokkal biztosabb pont. Nekem ne jöjjön senki, hogy nem a posztján játszik stb. Nem balhátvédben tolja a kis Alcantara. A sérülések nyilván nem tettek jót neki, s hasznunkra lesz még, de Roberto pl sokkal kiegyensúlyozottabb nála, s ez nagy előny.
Kép
Kép
Kép
bence-barca
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5465
Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
Tartózkodási hely: Budapest

2014.10.19. 13:30:30

palesz77 írta:
visca el barca írta:több a hátra passz mint az előre. csak így tovább majsztró =D>
Volt egy 'Key Pass' is! :shock: El se hiszem.. FourFourTwo szerint is volt egy helyzetet teremtő átadása, akkor csak nem kamu. Hát ezt is megéltük! =D>
Sajnos nem tudtam nézni a meccset, de akkor sokat nem újított. :lol:
Mondjuk az az egy key pass nem semmi, így halad tovább jövőre már egy gólpasszt is jegyezni fog! :)
MessiCesc
Capitá del Barça
Hozzászólások: 591
Csatlakozott: 2013.07.26. 14:51:09

2014.10.19. 13:03:56

Ne trollkodjuk szét szegény srácot, tegnap nem lógott ki annyira feltűnően, volt egy szép sarkazása is Messihez, aki majdnem gólpasszt adott. Ráadásul akart is.
Ettől függetlenül még mindig úgy gondolom, hogy hasztalan a srác itt, csak Rafinha játékperceit lopja.
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2014.10.19. 12:42:44

visca el barca írta:több a hátra passz mint az előre. csak így tovább majsztró =D>
Volt egy 'Key Pass' is! :shock: El se hiszem.. FourFourTwo szerint is volt egy helyzetet teremtő átadása, akkor csak nem kamu. Hát ezt is megéltük! =D>

Amúgy tudja valaki mi lett vele végül? Bár gondolom semmi komoly, ha nem írtak róla a lapok..
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2014.10.19. 12:04:54

Kép

több a hátra passz mint az előre. csak így tovább majsztró =D>
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Válasz küldése