Rafinha

Mi a véleményed a csapat igazolási terveiről, hátországáról, vezetőségéről? Miért jó vagy rossz a taktikánk? Mi lesz a klub jövője? A csapat mögötti eseményekről és az események alakítóiról beszélgethetsz itt!
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7435
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2015.02.02. 22:44:28

Lionel85 írta:Volt egy jó meccse, amióta visszatért Barcelonába, ez volt azt hiszem a legjobb teljesítmény tőle. Ezért nem is kell elájulni tőle, hanem reménykedni benne, hogy sok ilyet látunk tőle és akkor lehet azt mondani, hogy na, van még egy ászunk a középpályára!
Rátapintottál a lényegre. Nagyon keveset játszott, a szezon elején ráadásul jobbszélsőként (a Huesca ellen szintén, sőt még középcsatárt is) tette be LE. A bajnokságban a tegnapival együtt négyszer játszott 70 percnél többet.
Xavi és Iniesta(pedig ő jó ideig sérült volt) is közel kétszer annyit játszott csak a bajnokságban mint ő. Úgy nehéz maradandót alkotni, hogy beáll 10-20 percre amikor már el van döntve a meccs. Meg kell adni neki a játékperceket, mert úgy nem derül ki mit is tud, főleg annak fényében, hogy jövőre elég érdekes lesz a középpálya.
Forca Barca!!!!
Avatar
Lionel85
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7126
Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet

2015.02.02. 17:53:24

Volt egy jó meccse, amióta visszatért Barcelonába, ez volt azt hiszem a legjobb teljesítmény tőle. Ezért nem is kell elájulni tőle, hanem reménykedni benne, hogy sok ilyet látunk tőle és akkor lehet azt mondani, hogy na, van még egy ászunk a középpályára!
Kép
Kép
Kép
Avatar
Normandia
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2502
Csatlakozott: 2013.01.02. 10:56:24
Tartózkodási hely: Sátoraljaújhely

2015.02.02. 17:53:17

Tény, hogy jól játszott, de azért még várnék a teljes értékeléssel. Nyilván több lehetőséget kellene adni neki, hogy látható legyen mennyire tartós a tegnapi produkciója. Engem meggyőzött arról, hogy érdemes lenne játszatni, nagyon hajtott, több jó megoldása volt, gólt is lőtt, szóval tetszett tegnap. Persze az kérdés, hogy egyszeri vagy tartós a srác kiugró teljesítménye, ehhez viszont játszatni kellene.
"Diego Simeone: "Diego (Maradona) megtöltött minket érzelmekkel, de azt mondom, kétségek nélkül, hogy Messi jobb játékos, mint Maradona volt."
Avatar
Rivaldo11
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8005
Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
Tartózkodási hely: Budapest

2015.02.02. 17:40:01

Az én mércém szerint idekerülése óta-ha nem számítjuk az Elche és a Huesca elleni kuparangadókat-az első olyan produkciót nyújtotta, amivel igazán azt bizonyítja, ezzel a sráccal komolyan is lehet majd számolni-ezalatt azt értem, hogy nem JDS szinten, elvétve kupameccseken. Bár az Elche ellen is jó volt, tegnap már egy másik szintet hozott játékban, és melóban, hasznosságban is.
A mezőny legjobbja tudott lenni egy olyan derbin, ahol erős ellenféllel játszottunk, és Messi és Ney is betalált.
Ez már valami, csak így tovább!
Rivaldo-A Legnagyobb.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7435
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2015.02.02. 15:12:31

Pampalini írta: Nekem jelenleg a Rakitic - Mascherano - Rafinha középpálya mozgatja meg leginkább a fantáziámat (tudom, hogy ez utópia), ezért írtam Init :)
Én is ezen agyaltam, írtam is a bajnoki meccs topicban a kezdőhirdetésnél. A tegnapi mérkőzéstől függetlenül is Ini szintjét szerintem már lehozza, a jövőre nézve pedig akkor inkább ő lenne indokolt. Most végre megmutatta, hogy nem csak Elche-k ellen képes jó játékra/tud kiemelkedni, hanem a "gálakezdőnkben" is jó teljesítményre képes erős csapat ellen. Mindig is mellette álltam és bíztam benne, örülök, hogy bizonyított, viszont nem kiabálnék el semmit, mert ez volt igazán az első meccse a szezonban, amikor kezdőként játszott egy ilyen kaliberű csapat ellen az alapjátékosokkal együtt. Remélem kap még lehetőséget és hasonlóra képes lesz.
Akadnak hibái, ez természetes, fiatal nem sok játékperce van még, de látszik, hogy képes felpörgetni a csapatot. Amikor hozzá került a labda végre nem azt láttam, mint Xavival, hogy megáll nézelődik és jön egy rövid passz, amivel nem vagyunk előrébb, hanem hogy pörög vele a játkunk. A gól csak hab volt a tortán és Neymar találata is nagyban neki köszönhető.

Mégegyszer hangsúlyozom, hogy nem szabad elkiabálni semmit hiába nyomta jól az utóbbi meccseinken amikor játszott, de biztató a jövőre nézve.
Viszont van egy nagy hatalmas for-ja Inivel és Xavival szemben. Rendkívül motivált és ég benne a bizonyítási vágy ez előbbi két úriemberrel ellentétben.
Forca Barca!!!!
Pampalini
Jugador del Barça
Hozzászólások: 247
Csatlakozott: 2014.04.10. 12:36:22

2015.02.02. 13:09:04

Samper írta:
Pampalini írta:Véleményem szerint el kell kezdeni beépíteni a csapatba Iniesta (és persze Xavi) kárára.
Egyelőre inkább Rakitic rotációja lehet a szerint, hogy támadóbb vagy védekezőbb felfogásban játszunk. Xavinak viszont el kell felejtenie, hogy valaha még Inivel együtt lesz a pályán.
Nekem jelenleg a Rakitic - Mascherano - Rafinha középpálya mozgatja meg leginkább a fantáziámat (tudom, hogy ez utópia), ezért írtam Init :)
Avatar
Feast4
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3543
Csatlakozott: 2014.05.01. 21:54:54

2015.02.02. 12:04:08

Most bár én vagyok az egyik legnagyobb kritikusa a srácnak, én is azt mondom, hogy megemelem a kalapom.Lehet én voltam vele kissé szigorú, de meccsek óta most láttam először tőle amit látni szeretnék az ő posztján, a meccseket eldöntő zsugákat.Bizom benne, hogy igy halad tovább. Bár még most se vagyok 100% meggyőzve(mielőtt bárki megkérdezné miért nem, ha három meccset lehoz igy sorozatba megvettem), de most már én is azt mondom van benne potenciál.Remélem igy halad tovább.
Kép
Avatar
senkialfonz40
Capitá del Barça
Hozzászólások: 757
Csatlakozott: 2009.06.22. 19:46:19
Tartózkodási hely: Budapest

2015.02.02. 11:54:49

Kedves Csbal!
Jelentem én is szerelmes vagyok!!!!

Rafinhának minden adottsága megvan ahhoz, hogy a jövő Barcelonájának stabil kezdője legyen! Csak az idő kérdéses, ehhez kellenek a játékpercek.
Én még azt is megkockáztatom, hogy a kettő év már sok, ha a lehetőségekhez mérten megkapja az idejét a pályán, nagyon látványos fejlődésnek lehetünk majd tanúi. :-)
" Lionel az után a futballista után kapta a nevét, aki szerintem minden idők legnagyobb játékosa, és az én példaképem. Remélem, úgy fog majd játszani, mint az apja, mert úgy, mint Messi lehetetlen." Antonio Cassano
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2015.02.02. 09:40:03

Pampalini írta:Véleményem szerint el kell kezdeni beépíteni a csapatba Iniesta (és persze Xavi) kárára.
Egyelőre inkább Rakitic rotációja lehet a szerint, hogy támadóbb vagy védekezőbb felfogásban játszunk. Xavinak viszont el kell felejtenie, hogy valaha még Inivel együtt lesz a pályán.
Pampalini
Jugador del Barça
Hozzászólások: 247
Csatlakozott: 2014.04.10. 12:36:22

2015.02.02. 08:57:08

tothnandor1 írta:Nem értem! Mi ez az elégedetlenkedés ezzel a fiatal sráccal szemben?! Ideje lenne inkább örülnünk, hogy Ini utódja belátható közelségben van!!! Minden amit tegnap produkált egyértelműen ezt igazolja!!!
Én is nagyon sokat várok tőle, nagy tehetség.
Ezzel szemben meglepődve tapasztaltam, hogy a tegnapi teljesítménye után - különösen a kevés játéklehetőség fényében - vannak, akiket nem győzött meg. Véleményem szerint el kell kezdeni beépíteni a csapatba Iniesta (és persze Xavi) kárára.
tothnandor1
Barça B
Hozzászólások: 51
Csatlakozott: 2014.12.25. 12:35:37

2015.02.02. 08:50:44

Nem értem! Mi ez az elégedetlenkedés ezzel a fiatal sráccal szemben?! Ideje lenne inkább örülnünk, hogy Ini utódja belátható közelségben van!!! Minden amit tegnap produkált egyértelműen ezt igazolja!!!
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szeged

2015.02.02. 00:49:39

Ahogy beígértem, jöttem ide is :D
Ma egész korrekt teljesítményt hozott le, sőt. Ott volt a jobbak között, talán nem volt a meccs legjobbja, de "tüzközelben" volt :mrgreen: Ami megragadt bennem, az a sárgalapos eset,mikor kapta. Látta,hogy a csatár lépéselőnyben van, csinált egy szabálytalanságot :arrow: nagyon ott volt fejben, mert tudni kell,hogy egy ilyen esetben a másodperc tizede alatt dönteni kell,hogy lerándot,vagy továbbengeded,és majd a társad kisegít. Na ez a rész volt a védőmunkája.

Támadásban nagyon tetszett, ezen a meccsen sokkal többet tett hozzá, mint Iniesta. A baj csak az,hogy kettejüket kicsit kevésnek érzem védekezés terén, ezért egyszer megpróbálkoznék egy Rakitic-Rafinha párossal a pálya közepén, a nagyobb stabilitás érdekében.
Ha lehoz még pár ilyen meccset, akkor visszavonom amit eddig írtam,hogy túlhypeolt :lol:
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19591
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2015.02.02. 00:24:19

Tényleg sokat hozzátett és mezőnyben is dolgozott viszont szokásosan jól tolta 5 percig majd következő 5 percben nagyon nem. Fejlődőképes, de a hibái továbbra is megvannak nem tud konstansan teljesíteni de hiszen még fiatal. Jó úton van, de egyelőre az is tény hogy ilyen hektikus játékkal nem lehet kezdő.
Kép
Kép
Kép
Csbal
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 278
Csatlakozott: 2013.11.27. 12:54:35

2015.02.01. 23:50:24

S.Agüero írta:
Annyit hozzátennék, hogy ha Suarez csinálja az első gól előtt azt amit Rafinha, akkor savazva lenne, hogy még ezt sem rúgta be... Hiába, a divat...
Igaz, tök béna, hogy kiszorított helyzetből 2 védő között el tudta tekerni a hosszúba, szidjuk le, hiszen nem ebből lett a gól. Ügyetlen. :(

MOM volt.
A mondatom nem erről szólt.
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18362
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2015.02.01. 23:28:03

Annyit hozzátennék, hogy ha Suarez csinálja az első gól előtt azt amit Rafinha, akkor savazva lenne, hogy még ezt sem rúgta be... Hiába, a divat...
Igaz, tök béna, hogy kiszorított helyzetből 2 védő között el tudta tekerni a hosszúba, szidjuk le, hiszen nem ebből lett a gól. Ügyetlen. :(

MOM volt.
Csbal
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 278
Csatlakozott: 2013.11.27. 12:54:35

2015.02.01. 23:14:18

pep71 írta:
Én még sosem követeltem a kezdőbe, de ma sokkal jobb volt mint Iniesta minden tekintetben. Ha így játszana folyamatosan Rafinha akkor, bőven jó lehet Iniesta rotálására, főleg, ha Iniesta nem javul fel, eddig ebben az idényben nagyon keveset mutatott, főleg magához képest.
Egyébként sztem Messi volt a Mom, adott vagy 4-5 olyan labdát amilyet csak ő tud és azokból mind gólnak kellett volna születnie.
Ezzel értek egyet. Messi volt a MOM, sztem is. ma az ő játéka volt a garancia h nyerünk. Rafinha rotálásra jó, de nem folyamatos kezdőnek...
Avatar
danianevem
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1700
Csatlakozott: 2008.07.05. 12:03:43
Tartózkodási hely: Bp/Eger

2015.02.01. 23:13:17

Ma nem a megye 2-es formáját hozta, talán már NB3-as is lehetne... Komolyabbra fordítva: jó volt a meccs nagy részében, a gól nyilván dob a megítélésen, mindenesetre szerintem is jó úton halad. Ha továbbra is lassú, de konstans a fejlődése, akkor komoly jövő előtt állhat. A Bayernnél. :mrgreen:
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2015.02.01. 23:12:29

Akit nem győzött meg meq, hogy szerződést kell vele hosszabbítani, annak kár meccset nézni. Úgyis azt látja, amit előítéletei mutatnak.
pep71
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1102
Csatlakozott: 2011.08.30. 00:28:51

2015.02.01. 23:11:27

Csbal írta:
pep71 írta: Első félidőben is jó volt, mert cselezni, lőni, labdáket szerzett, agresszív volt.
Iniesta-nak a védekezését hasonlítsd össze vele ezen a meccsen...de nem is lenne nagy baj, ha Ini nem védekezne annyira agresszívan ha előrejátékban sokkal többet vállalna, de semmit nem csinált..
Ininek nem vkp volt a posztja ma. Inkább volt Rafinak az. Én nem sok cselt láttam tőle, ami be is jött. Még mindig nem látom azt, h miért követelik őt a kezdőbe. Valaki írta, hogy nincsenek gyilkos passzai, kockázatvállalásai, stb. Középszerű...
Én még sosem követeltem a kezdőbe, de ma sokkal jobb volt mint Iniesta minden tekintetben. Ha így játszana folyamatosan Rafinha akkor, bőven jó lehet Iniesta rotálására, főleg, ha Iniesta nem javul fel, eddig ebben az idényben nagyon keveset mutatott, főleg magához képest.
Egyébként sztem Messi volt a Mom, adott vagy 4-5 olyan labdát amilyet csak ő tud és azokból mind gólnak kellett volna születnie.
Erxy
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1368
Csatlakozott: 2012.03.31. 11:23:18

2015.02.01. 23:10:26

Rafinak vkp volt inkább a posztja ma? Wtf?

Jól játszott ma, örülök neki, szükség van egy jó formában lévő Rafinhara. Így tovább, ez a jó irány.
Kép
Avatar
mahitoo
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1193
Csatlakozott: 2009.11.05. 17:38:37
Tartózkodási hely: Veszprém-Budapest

2015.02.01. 23:09:54

Akiknek középszer és nem idevaló, azok látták az ennyi idős Xavit vagy Init játszani? Ha nem, akkor fejezzétek be.
"De a csaj adta meg a telefonszámát!!! Ez olyan, mintha elmennél vadászni, a szarvas kijön az erdőből, elveszi a puskádat, fejbelövi magát és bemászik a csomagtartódba. Persze hogy hazaviszed és megeszed!" :D
Avatar
P.U.Y.O.L.
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2814
Csatlakozott: 2010.01.22. 10:47:15
Tartózkodási hely: Irgumburg

2015.02.01. 23:09:23

Megérdemli a dicséretet. Kifejezetten aktív volt, sok jó megoldással és a védőmunkából is derekasan kivette a részét. Remélem marad a tartós formája és előlép 1. számú cserének a kp-ra...
Csbal
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 278
Csatlakozott: 2013.11.27. 12:54:35

2015.02.01. 23:07:36

palesz77 írta:
Csbal írta:Miért is? Mert rúgott egy gólt? Érdekes ez a hangulatváltozás... Első félidőben mindenki közepesre értékelte... Rúgott egy gólt, aztán meccs legjobbja. Semmi extrát nem csinált, amit más kp-s ne tudna megtenni. Közepes volt ma, de egyszer jó helyen volt... Meccs legjobbja:) Pf.
Ja.. :lol:

Első gól előtt is jól csinálta, a gólja meg külön öröm. A mezőnyben is jól tolta, veszélyes volt, megjátszható volt folyton, és amit külön kiemelnék, az a védekezése. 10 labdát szerzett a meccsen.. =D> Volt róla szó, hogy egy nagy ellenfél ellen kéne villantania, akkor lehet róla beszélni, hogy több lehetőséget kapjon, hát ez megvolt.. :D Remélem Lucho díjazza majd a mai teljesítményét.
No comment:) Szép dolog a szerelem :roll:

Annyit hozzátennék, hogy ha Suarez csinálja az első gól előtt azt amit Rafinha, akkor savazva lenne, hogy még ezt sem rúgta be... Hiába, a divat...
Csbal
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 278
Csatlakozott: 2013.11.27. 12:54:35

2015.02.01. 23:05:12

pep71 írta: Első félidőben is jó volt, mert cselezni, lőni, labdáket szerzett, agresszív volt.
Iniesta-nak a védekezését hasonlítsd össze vele ezen a meccsen...de nem is lenne nagy baj, ha Ini nem védekezne annyira agresszívan ha előrejátékban sokkal többet vállalna, de semmit nem csinált..
Ininek nem vkp volt a posztja ma. Inkább volt Rafinak az. Én nem sok cselt láttam tőle, ami be is jött. Még mindig nem látom azt, h miért követelik őt a kezdőbe. Valaki írta, hogy nincsenek gyilkos passzai, kockázatvállalásai, stb. Középszerű...
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2015.02.01. 23:01:27

Csbal írta:Miért is? Mert rúgott egy gólt? Érdekes ez a hangulatváltozás... Első félidőben mindenki közepesre értékelte... Rúgott egy gólt, aztán meccs legjobbja. Semmi extrát nem csinált, amit más kp-s ne tudna megtenni. Közepes volt ma, de egyszer jó helyen volt... Meccs legjobbja:) Pf.
Ja.. :lol:

Első gól előtt is jól csinálta, a gólja meg külön öröm. A mezőnyben is jól tolta, veszélyes volt, megjátszható volt folyton, és amit külön kiemelnék, az a védekezése. 10 labdát szerzett a meccsen.. =D> Volt róla szó, hogy egy nagy ellenfél ellen kéne villantania, akkor lehet róla beszélni, hogy több lehetőséget kapjon, hát ez megvolt.. :D Remélem Lucho díjazza majd a mai teljesítményét.
Válasz küldése