Jó mondjuk ez érthető, régen nagy spanok voltak, Freixa ugye Rosell elnöksége alatt volt a klub szóvívője 2010-2014-ig, Bartomeu pedig az akkori alelnökből lépett elő elnökként és nyerte is meg a választást 2015-ben. Viszont már akkor összerúgta a port Bartoval mert indult az elnökválasztáson, asszem Barto ki is rúgta emiatt, vagy magától mondott le, erre nem emlékszem).NovaProspekt írta: ↑2021.03.01. 19:51:57ez a Freixa sem a legélesebb kés, ha így beáll a csúnyán megbukott, most talán le is sittelt elnök mögé. az arcomat fogom bmeg, hogy lehet ilyen bárgyú valaki, hogy akar így nyerni?
De nálam egy kaptafa, ez a Rosell-Bartomeu-Freixa csoda hármas. Véleményem szerint akinek, bárkinek köze volt ehhez a duóhoz, vagy egyetért az indentitásukkal, projektjükkel, a Camp Nou közelébe nem szabad engedni, az utolsó titkárnőtől a szertárosig. Mindenkit el kell zavarni. Mindkét díszmadár a sitten végezte/végzi, minél előbb el kell távolítani a Barcától az utolsó emberüket is.
Toni Freixa tegnap egy rádió műsorban volt vendég (később Laporta is) és azzal próbálta ösztönözni a szavazókat, hogy ő már 3 meg nem nevezett VILÁGKLASSZIS játékossal megegyezett, akik az első naptól segíthetnek majd a csapaton. Ez elmondása szerint 2 támadó és 1 védő.
A jelenlegi gazdasági helyzetben és bértömeggel csak ilyenekre van szükségünk. Barto 2.0.