Andris írta: ↑2023.11.11. 23:34:21
Akkor kár volt leírni.
A mondandómnak szerintem csak egy kis részlete volt a keret minősége, úgyhogy nem hiszem, hogy csak erre lehet reagálni. Ráadásul konkrétan megfogalmaztam, hogy alapvető hiányosságai vannak. A létszám például. Az, hogy bizonyos pozíciókra egyáltalán nincs valódi cserénk. Vagy hogy bizonyos posztokon tinédzserekre kell támaszkodni mint alap/húzóemberek. Ezekkel próbálj meg esetleg vitatkozni, győzz meg, hogy ezek nem teljesen alapvető hiányosságok, amik az összképet nagyban gyengítik. Hajrá
Elütés volt, közben szerkesztettem már.. top10ről van szó, viszont szerintem a top10ben nem vagyunk benne a keret egészét tekintve. Ezt már önmagában az az egyetlen tény is kizárja, hogy csak 19en vagyunk.
Ja, az úgy oké. Közben szerintem pont olyanokat szerkesztgettem be, amiket vártál.
A Poolnak van 3 középpályása, 1 emberes rotációt még tán épp elbírnak kettőt nem. Meg 3 védője. Támadókban jobban állnak. Mi mélységben a hátsó két részlegben jobbak vagyunk.
RM-nek van 3 támadója plusz egy Brahim Diaz, aki még a Milanban is csereszint volt. Védőkből majdnem úgy állnak, mint mi, de mi azért tán jobban, kp náluk most bitang, mélységben is, ott nincs kérdés, makkegészségesen is csak épp, hogy tartjuk a lépést, sérülten közünk nincs hozzájuk emberanyagban ott. De az egész csapatuk nem mélyebb.
Ezek csak példák.
és továbbra is, a 19 fős keret tényleg kicsi, ha csak ennyit írsz le, és alapjáraton ez igaz, persze.
1: miénk az egyik legjobb akadémia, ha jól használjuk, Xavi ebben előrelépett végre idén.
2: Xavi hatalmas részben hibás ebben a 19 fős keretben. És mivel ezt az érvet Xavi védelmére hoztad, nem sinkófálhatjuk el. Laportáék felől szerintem lenne 22-3 fős ez a keret, még a Liga hülyeségeivel együtt is. Bizonyíték híján ez összeesküvéselmélet, de megeszem a kalapom, ha Alemany nem amiatt távozott, hogy az iszonyatos munkájuknak egy részét Xavi eléggé lazán szórta ki az ablakon. Az amcsi srác is tök jót megy máshol, itt esélyt nem kapott, Mingueza alapember, simán jó lenne itt két posztra is cserének, Nico meg remélem nem kérdés, hogy jobb játékos, és jobb lenne őt bevetni, mint Romeut. Fatiról nem is beszélek. Ha Xavi elküld mindenkit, hogy nem elég, nem csoda, hogy 19 fő marad, nincs végtelen pénzünk, hogy mindet pótoljuk. Felőlem vitázhatunk innen is, hogy elfogadom az érveidet, és nem elég erős a keretünk, viszotn akkor miért van ez, és szerinted Xavi nincs-e ebben nyakig, de legalább csípőmagasságig benne.
Közben látom szerkesztettél, az Inter középpályája kérdés nélkül bővebb, illetve a szélsőbekk poszton állnak jobban, de ott tán az egész világon a legjobbak évek óta. Center-támadó poszton mélyebbek vagyunk. Kb egál, de ha el is fogadom, hogy az övék mélyebb - mert el tudom -, akkor is a legjobb olasz csapatról (ami idén már jelent valamit, eléggé erősödik a Serie A) és tavalyi BL döntősről beszélünk, felőlem a keretüket előrébb teheted, mint a miénket, bár szerintem elég necces kijelentés lenne. A kezdőnk erősebb, az övék kicsit mélyebb, én kiegyeznék egy egállal, de ha elismerem, hogy egy hangyányival erősebbek, akkor is az ő csapatuk sokkal jobb focit játszik, illetve majdnem elkapták a Cityt a BL-döntőben is. Hasonló eredményekre a mi keretünk is képes lenne, de mondjuk legalább egy elődöntőre és stabilan jobb focira.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha