Jó, mondjuk az első meccsen amikor szankció nélkül 5 percenként kaptunk egy könyököst a gyomrunkba, mikor a laszti még csak nem is volt a közelben én is síkideg lettem volna. Az egy merő pankráció volt, kb az egész csapatot vissza kéne sorolni egy osztállyal utólag egy ilyen után, hogy gondolkodjanak már el.Troym írta: ↑2023.11.15. 10:22:49A hozzáállást mondom, nem a taktikát, azt hosszú oldalakon keresztül feszegetitek sokan.
Az első meccsen kiállították! Őt is, Raphinhát is. Friss bajnokként is sík ideg volt már az első meccsen 5 perccel a nyári szünet után. Ez átragad mindenkire. Látszik is, azóta is.
Kicsit magukat kergették bele ebbe a nyomásba, főleg Xavi, mert nyáron olyanokat nyilatkozott, hogy szerencsével akár BL győzelemig juthatunk, ami lehet akár igaz is, csak épp teljesen felesleges plusz teher mindenkire. Ha ilyen himihumi nyári megszólalásokon csak annyit "vállalna", hogy szerencsével és sok szorgalommal bárkivel felvesszük a versenyt, akkor nem nyomná őket a teher. Ezt gondolnám az egyik fő fejlődési területnek. Nem kell többet vállalni, mint szükséges. Kétszer kiestünk a csoportkörben, annyit ha vállal, hogy "Először jussunk tovább a csoportból, ami komoly kihívás és majd meglátjuk" elég lenne. Nem kéne naponta Gavi, Pedri, Balde kvalitásait kiemelni, hogy mennyire kivételesek, hanem néha hűteni a kedélyeket, hogy még kölykök, bőven lesznek gyenge meccseik is stb.
Szóval ezt azért levenném, akármekkora ökörség volt mindkettőtől hogy kiállíttatták magukat, extrém körülmények voltak.
De amúgy egyetértek, szerintem is generál felesleges nyomást, látom, hogy jó szándékkal teszi, emelni akarja a morált, de valahogy nem jön össze. Pedrire is kíváncsi leszek, mert két hónapja hallgatjuk, hogy majd ha ő visszajön, megment minket. Yamalnak van három meccsenként egy hasznos megmozdulása, hiába duzzad a tehetségtől, rég nem La Liga szint, csak egyszer még hónapokkal ezelőtt két meccsre az volt, és azóta látszik, hogy nem mer csinálni semmit, Baldétól is kicsit sokat vártunk, Gavi a habitusa miatt szerencsére nem annyira érintett ebben.
A tinédszereket minden apróság érinteni tudja, sajnos, tökmindegy, mennyire profik.
Yamalnál pl. nekem az maradt meg, mikor ott a 2.-3. bajnoki környékén, mikor jól játszott, Lewy leteremtette 1-2-szer, hogy lőni merészelt. Ezt azóta érzem benne.
Ebben az egész vezetőséget felelősnek érzem kicsit azért, amikor egy BL x. hely a célkitűzés, mert különben anyagilag bajban vagyunk, az gázos. Akkor is, ha a keret tényleg minimum BL negyeddöntős.