2021.12.22. 22:45:32
Szerintem most már elérkeztünk oda, hogy el lehet kezdeni megítélni a munkásságát, nyilván a megfelelő keretek (elsősorban idő, másodsorban a játékosállomány/állapotok) függvényében. Az első 1-2 meccse lényegtelen volt, jött az edzőváltás miatti adrenalinfröccs, kicsit szerencsések is voltunk, és nyeregettünk, meg még a Benfica elleni végiguralt döntetlen is ide tartozott. Aztán visszaállt kicsit a dolog a mélypontra, de onnantól meccsről meccsre látszott a változás.
A Masiáról jöttem negyedik adásában nagyon tetszett ez a megfogalmazás, hogy minden meccsen másban javultunk. Volt, amikor a védekezésünk lett elég stabil, egygólos meccseket játszottunk, aztán meg támadásban javultunk fel, de hátul visszaestünk (pl. Villarreal meccs), közben meg szép stabilan 1-2 játékos elkezdett jelentősen javulni. A fiatalok, de akár még Busit is idevehetjük, vagy Araujo-t, aki a szélre kerüléséig még magához képest is elképesztő szintet hozott pár meccsig. Elvétve, de lehet már kisebb automatizmusokat látni, lehet már látni, mit akarnak a szélsők, lehet látni azt, hogy a csapat vállalkozóbb lett úgy általánosságban is. A 9-es preferanciája LDJ helyett Jugtlá lett, ami szintén jobb szemre utal, és minőségi javulást is hozott. A passzjáték gyorsabb lett, amíg bírjuk szusszal. Nagyobb a hajtás és a koncentráció, még pl. Gavinál is, pedig nála finoman szólva sem volt gond előtte sem. Koemannál csendben robotolgatott, itt meg már 2-3 meccse lassan nem lehet tartani, és vagy 5 sárgát kellett volna kapnia róla a Sevillának normális játékvezetés mellett.
Ha összehasonlítjuk Koeman utolsó meccseivel - mert sajnos ezzel érdemes, nem mondjuk egy 2018-as, még majdnem BL-t nyerő Messi, Suarez féle csapattal -, ahol többször egymás után kaput eltaláló lövés nélkül vonultunk le a pályáról 90 perc után, ráadásul lényegi megmozdulások nélkül, elképesztő a különbség. Az, hogy elmondhatjuk, hogy amíg nem haltunk meg, domináltunk egy akár bajnokesélyes Sevillát, és inkább mi nyerhettük volna meg a meccset talán már a kiállítás előtt is, az nem semmi. A fél csapat Barca B még, a túloldalt meg tapasztalt játékosok, és pl. jobb, komplettebb támadósor volt. Hogy le tudunk ülni a tévé elé, és nem alszunk bele a meccsbe, mert ha nem is 90 percen keresztül végig, de azért sokszor van mit nézni. És szerintem másfél hónap alatt ezt elérni nem kicsi dolog. Ez már nem az adrenalinfröccs, ez már a tényleges javulás. Fényt hoz kicsit az alagút végére, meg akár pl F. Torreseket a csapatba. Mert szerintem nem jönne, ha nem ez lenne a helyzet, pláne nem a fizetése jelentős csökkentése mellett. Utóbbi nélkül szerintem mi sem engedhetnénk meg magunknak.
Az eredményeken még nem feltétlenül látszik a javulás, de ez nem is baj. Mindenesetre legalább érezhetünk annyit, hogy megvan az alap, finomhangolással, javított kondival, minőségi támadókkal jöhet az eredmény is akár. Előbbi kettő meg szerintem kb biztos, fejlődni biztos fogunk még, mert látszik az íve a dolognak, és én legalábbis nem kétlem, hogy szezon végére, de legkésőbb a nyári alapozás után már megfelelő kondiban leszünk, még ha nem is Pool szinten talán. Vége lesz a lötyögésnek.
Én úgy érzem, Xavi bőven elhozta azt, amit elsősorban sokan, vagy akár a többség szeretett volna rövidebb távon: nézhető, sőt, szinte már jó focit.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha