Josep Guardiola
Az első 10-15perces "esetnek" több oldala is van.
Tudom, nem hiteles, ha az ember, HA-val kezd egy mondatot, de: ha Valdes nem adja el a labdát, akkor egyáltalán nincs ilyen téma most
Aztán a Madridról tudjuk, hogy mániákusan meg akarják nyerni a meccset az első 15percben (hogy aztán csak kontrázni kelljen), és ezt nemcsak ellenünk erőltetik, hanem az összes létező ellenféllel szemben. És ez mindenkire hatással van, nemcsak a Barcára. Elvégre a Madrid egy erős csapat.
A Barca oldaláról nézve pedig elfogadható az a magyarázat, hogy -mint a bokszmeccseken- fel kell mérni egy kicsit a terepet, és arra reagálni, illetve az is elfogadható álláspont, hogy a Barca játékához egyfajta ritmus szükségeltetik. Amit nem lehet pár előreíveléssel megoldani az első 15percben, "hátha találunk egy gólt, vagy kapunk egy szabadrúgást/ 11-est" címmel. Nekünk fel kell venni a fonalat, és aztán nem szabad kiengedni a kezünkből. És ez az esetek 99,99%-ban működik.
Ezért vagyunk a világ legjobbjai.
Kösz, Pep.

- senkialfonz40
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 757
- Csatlakozott: 2009.06.22. 19:46:19
- Tartózkodási hely: Budapest
Azt gondolom, általánosságban igaz, amit írsz és a "ritmus" szóval nagyon jól elkaptad a lényeget.Kalap1988 írta:Szerintem egyébként az első 10-15 perces gyengélkedéseinknek ( sok csapat szeretne ilyen gyenge lenni az elején.. nem vészes ez) igen egyszerű magyarázata van, persze aztán lehet tévedek: Mégpedig az, hogy nekünk precíziós játékunk van, amit, ha még az igazi bemelegedés előtt megzavarnak ( rettentő letámadásos presszió), akkor a még meccsbe nem akklimatizálódott barcás fiúk könnyebben vétenek hibákat. Aztán amikor felveszik a meccs erős ritmusát, bemelegednek, akkor már nincs ezzel gond. Ez más csapatnál kevésbé zavaró, mert ők nem játszanak ilyen precíz játékot, nincs benne ennyi pontos passz, főként nem kockázatos hátul... Ez akkor jelent kis problémát ( de nem mindig, előfordul, hogy már az első perctől jobban megy), ha az ellenfél úgy letámad, mint a Real. Ha behúzódnak, akkor természetesen nem, van idő felvenni a meccs ritmusát. Szerintem ennek semmi köze a mentális felkészítéshez, nyilván rendesen melegítenek a meccs előtt és úgy jönnek fel, de mégis kell egy kis idő a ritmushoz. Az pedig természetes, hogy ez minket érint a leglátványosabban, nem a futó, letámadó csapatot. Nekik nem kell precíz dolgokat végrehajtani miközben 1000 fokon égnek...
A hiba, persze, akkor is hiba, de szerintem ez megmagyarázza.
Még hozzátenném, ahhoz nem vagyunk hozzászokva, hogy ennyire agresszívan támadnak le minket, mint a Madrid és talán még egy-két csapat, mindezt a saját tizenhatosunk előterében, szinte egész pályán.
A hátulütő ezzel kapcsolatban az, hogy lehetetlen 90 percen keresztül bírni fizikálisan, de ekkor még van erő a sebességgel együtt.
Általában azért hibázunk ekkor, mert a csapat azon része van presszió alatt tartva, amelyik nem a legjobb csapatrészünk a labdajáratásban, ez pedig a védősor,(bár láttam már Init és Xavit is úgy elpasszolni labdát ilyenkor, amit nem szoktam meg Tőlük) összekapcsolva azzal, amit írtál, ekkor még nincs meg a ritmus, nem vagyunk "bemelegedve".
-
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2638
- Csatlakozott: 2007.12.11. 12:29:11
- Tartózkodási hely: Magyarország,Pest megye
Szerintem egyébként az első 10-15 perces gyengélkedéseinknek ( sok csapat szeretne ilyen gyenge lenni az elején.. nem vészes ez) igen egyszerű magyarázata van, persze aztán lehet tévedek: Mégpedig az, hogy nekünk precíziós játékunk van, amit, ha még az igazi bemelegedés előtt megzavarnak ( rettentő letámadásos presszió), akkor a még meccsbe nem akklimatizálódott barcás fiúk könnyebben vétenek hibákat. Aztán amikor felveszik a meccs erős ritmusát, bemelegednek, akkor már nincs ezzel gond. Ez más csapatnál kevésbé zavaró, mert ők nem játszanak ilyen precíz játékot, nincs benne ennyi pontos passz, főként nem kockázatos hátul... Ez akkor jelent kis problémát ( de nem mindig, előfordul, hogy már az első perctől jobban megy), ha az ellenfél úgy letámad, mint a Real. Ha behúzódnak, akkor természetesen nem, van idő felvenni a meccs ritmusát. Szerintem ennek semmi köze a mentális felkészítéshez, nyilván rendesen melegítenek a meccs előtt és úgy jönnek fel, de mégis kell egy kis idő a ritmushoz. Az pedig természetes, hogy ez minket érint a leglátványosabban, nem a futó, letámadó csapatot. Nekik nem kell precíz dolgokat végrehajtani miközben 1000 fokon égnek...
A hiba, persze, akkor is hiba, de szerintem ez megmagyarázza.
A hiba, persze, akkor is hiba, de szerintem ez megmagyarázza.
-
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2902
- Csatlakozott: 2007.10.02. 12:19:09
- Tartózkodási hely: Miskolc
Megint úgy érzem hogy ezt mondhattam volna az előttem lévő shakernek is, eredmény ugyanez lett volna.Sanama írta: Hagyjuk már ezt a kamut... Az,hogy az első tíz percben mit csinál, mit változtat azon, hogy hogyan küldi ki a fiúkat a gyepre?Ha fel lennének tüzelve valószínű hogy aludnának...
Nah de fejlődök én is és itt befejezem.
Puyi mindig remekel a rangadókon, igazi vezérIlúvatar írta:Külön öröm jár az is, hogy VÉGRE nem a Villa kezdett Alexis kárára... Jól döntött.
A felállított kezdősora KIVÁLÓ volt, pont ilyet akartam. Igaz, hogy Puyi helyére Macsit raktam volna be, de Puyi megszégyenítően rám cáfolt, s alkotott is rendesen.
Barcaman1993,
Nem feltétlen a tegnapi meccsre értem, hanem úgy általában.
Nem feltétlen a tegnapi meccsre értem, hanem úgy általában.
- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3732
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Hát ez egy nagyon érdekes szituáció volt. Valdes volt egyértelműen a hunyó, de a csapat is asszisztált mellé. Nekem teljesen olyan érzésem volt, mintha még az öltözőben lettünk volna. Azután nézem a visszajátszást. Egyrészt nem értettem Puyol minek adta hátra, amikor nem volt körülötte senki... Egyébként ezt többször is eljátszottuk ezen a meccsen teljesen fölöslegesen. Aztán utána azt nem értettem, hogy miért Abidalnak akarta odarúgni, mikor Piqué tök üresen állt mellette. Végül jött a végzetes hiba. Egyébként érdekes dolog ezen a kezdéseken való gondolkozás, mert láthattuk nem egyszer, hogy már nem egyszer a meccs elején benyeltünk egyet, de rengetegszer is volt már olyan (főként a Camp Nouban), hogy mi vertünk egyet. Remélhetőleg az utóbbi folytatódik majd, és nem ilyen balfék gólokat kapunk.Sanama írta:Hagyjuk már ezt a kamut... Az,hogy az első tíz percben mit csinál, mit változtat azon, hogy hogyan küldi ki a fiúkat a gyepre?Ha fel lennének tüzelve valószínű hogy aludnának...gergo9
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
Hagyjuk már ezt a kamut... Az,hogy az első tíz percben mit csinál, mit változtat azon, hogy hogyan küldi ki a fiúkat a gyepre?Ha fel lennének tüzelve valószínű hogy aludnának...gergo9
Nem csak az eredmény miatt, de ezt az edzők meccsét is bizony Guardiola nyerte tegnap. Remekül szervezte át a csapatot, amit Mourinho nem tudott lereagálni. Érzésem szerint több rossz döntést is hozott a portugál, bár tény, hogy nem feltétlenül rajta úszott el a meccs. De Guardiola remek volt, amit lehetett azt kihozta a meccsből, jó döntéseket hozott, pirospont!
-
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2902
- Csatlakozott: 2007.10.02. 12:19:09
- Tartózkodási hely: Miskolc
Legnagyobb szerepe megint neki volt a győzelemben. Pár változtatással sokadszorra csinált komplett hlyét a bohóc portugálból. Félelmetesen gyorsan olvassa a játékot, és reagál rá.
http://nepstadion.blog.nepsport.hu/arch ... tizmusert/
http://nepstadion.blog.nepsport.hu/arch ... tizmusert/
Pár hsz alattad mindenki számára érthetően le van írva miért vannak a 15perces hullámvölgyek a rangadók elején.Mentálsi felkészítésen mit értünk? Mert a bekapott gól mentális hiba volt szerintem, mégpedig az,hogy a csapat ( mint mindig) bent maradt 10-15percig az öltözőben.
Én úgy látom, hogy a keddi meccs nagyon sokat tett hozzá tegnapi győzelemhez! Ha nem úgy pörögnek "tarcsik" vagy esetleg nem ők játszanak, hanem első csapat, akkor szerintem egy "elcsalt" meccs lett volna.
Persze ehhez még hozzá jött-nem kicsit- taktika és azért valljuk meg, szerencsénkre "C" 1-0 nál önző volt.....
Persze ehhez még hozzá jött-nem kicsit- taktika és azért valljuk meg, szerencsénkre "C" 1-0 nál önző volt.....
- Barcaman14
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4373
- Csatlakozott: 2008.04.15. 16:40:28
- Tartózkodási hely: Debrecen
Én őt még egy jó ideig a pályán képzelem el! De egyébként én is meg tudnék barátkozni a gondolattal ha a későbbiekben ő lenne az edző!Messa írta:El tudnék képzelni egy bizonyos Xavi Hernandezt...
„Ez a Barça ezzel a generációval értékesebbé teszi a labdarúgást, egyedülállóbb rangot ad neki." Josep Guardiola-GRÁCIES PEP!
Fc Barcelona ***-Més Que un Club-***
- Messa
- Az EuroBarca Utánpótlása
- Hozzászólások: 3798
- Csatlakozott: 2007.10.20. 20:59:24
- Tartózkodási hely: Aba/Székesfehérvár
El tudnék képzelni egy bizonyos Xavi Hernandezt...Barcaman14 írta:Kíváncsi lennék kire gondolt! Mourinhot biztos ami biztos egyből elvetette!
Szerk.: Egyértelmű, én meg még jó pár évig Guardiolát a kispadon.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Messa 2011.12.11. 15:12:21-kor.
Sóstó mellett van egy mocsár, kikapott a Zseljeznicsar. Az eredmény reális, így járt most a Real is... Real Madrid Videoton 0-1 1985.05.22
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 9655
- Csatlakozott: 2004.11.21. 11:00:59
- Tartózkodási hely: monaco di bavaria
szokták mondogatni, h murinnyó ekkora meg akkora pszichológus, meg hogy milyen nagyszerűen leveszi a terhet a játékosairól akiknek onnantól csak a meccsel kell törődni stb.
pep guardiola kenterbe verte ebben is.
az, aki összehoz egy olyan brigádot, akik fél perc után adnak egy gól előnyt az ellenfélnek, jelen esetben nem akárkinek, hanem a real madridnak a bernabeuban, és utána nem zuhannak meg, hanem kibekkelve a nehezebb időszakot átveszik az irányítást, viszonylag lazán fordítanak és nyerik meg a meccset, na nekem az ilyen edző a kiváló taktikus és "lélekgyógyász", nem pedig a nagyhangú, bunkó, öntömjénező fallosz.
olyan munkát végez guardiola, ami ellen a sokak által a világ legjobbjának kikiáltott edzőpápának egyszerűen nincs ellenszere.
ez a lényeg.
köszönöm, pep!

PUYOL-XAVI-INIESTA
Mentálsi felkészítésen mit értünk? Mert a bekapott gól mentális hiba volt szerintem, mégpedig az,hogy a csapat ( mint mindig) bent maradt 10-15percig az öltözőben. Viszont utána felrázta őketozsimiki írta:Komolyan én kérek elnézést. Direkt nem írtam ide meccs után megint,hogy hátha észreveszik páran,hogy megint mekkorát húzott.
GRT PEP! MECCS KÖZBEN változtatott,és NAGYON JÓL!
Mentális felkészítésről nem is beszélve, kis aggodalom sem látszott a srácokon, pedig ilyen gyors gól, számos csapatot megtört volna.
Fogalmam sincs,hogy mit kellene tennie még ennek az embernek,hogy kijárjon neki az,ami Messinek,Iniestanak,vagy a szintén jól teljesítő emberkéknek. Ugyanis Pep is az egyik főszereplő volt a klasszikus megnyerésében,de mind1.
Én is írtam tegnap, hogy 3-4-3 megint nagy húzás volt, Alves 10ből 10szer ment el jobb oldalon,illetve nem is csak ennyi változott.
Messi visszább lett hívva, Sanchez feltolva, Ini kitéve balra, Cesc meg kicsit bújócskázott,de ez van.
Ami szép az szép!
- Deus
- Boixos Nois
- Hozzászólások: 10028
- Csatlakozott: 2006.07.16. 22:58:29
- Tartózkodási hely: Valhalla
Külön öröm jár az is, hogy VÉGRE nem a Villa kezdett Alexis kárára... Jól döntött.
A felállított kezdősora KIVÁLÓ volt, pont ilyet akartam. Igaz, hogy Puyi helyére Macsit raktam volna be, de Puyi megszégyenítően rám cáfolt, s alkotott is rendesen.
A felállított kezdősora KIVÁLÓ volt, pont ilyet akartam. Igaz, hogy Puyi helyére Macsit raktam volna be, de Puyi megszégyenítően rám cáfolt, s alkotott is rendesen.
És már sokadjára főszereplő. És már sokadjára nyerjük meg a klasszikust.ozsimiki írta:Fogalmam sincs,hogy mit kellene tennie még ennek az embernek,hogy kijárjon neki az,ami Messinek,Iniestanak,vagy a szintén jól teljesítő emberkéknek. Ugyanis Pep is az egyik főszereplő volt a klasszikus megnyerésében,de mind1.
Pep bebizonyította, hogy óriási taktikus (az ezzel kapcsolatos negatív vélemények ellenére). 3-4-3, idegenben, a listavezető Real Madrid ellen? Mutassanak még egy edzőt, aki ezt meghúzza.
Iniesta-Fabregas eset?
Alves posztja?
Busquets?
Zseniális, zseniális, zseniális.
- ozsimiki
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 19561
- Csatlakozott: 2005.11.29. 21:16:22
- Tartózkodási hely: Zalakaros
Komolyan én kérek elnézést. Direkt nem írtam ide meccs után megint,hogy hátha észreveszik páran,hogy megint mekkorát húzott.
GRT PEP! MECCS KÖZBEN változtatott,és NAGYON JÓL!
Mentális felkészítésről nem is beszélve, kis aggodalom sem látszott a srácokon, pedig ilyen gyors gól, számos csapatot megtört volna.
Fogalmam sincs,hogy mit kellene tennie még ennek az embernek,hogy kijárjon neki az,ami Messinek,Iniestanak,vagy a szintén jól teljesítő emberkéknek. Ugyanis Pep is az egyik főszereplő volt a klasszikus megnyerésében,de mind1.
GRT PEP! MECCS KÖZBEN változtatott,és NAGYON JÓL!
Mentális felkészítésről nem is beszélve, kis aggodalom sem látszott a srácokon, pedig ilyen gyors gól, számos csapatot megtört volna.
Fogalmam sincs,hogy mit kellene tennie még ennek az embernek,hogy kijárjon neki az,ami Messinek,Iniestanak,vagy a szintén jól teljesítő emberkéknek. Ugyanis Pep is az egyik főszereplő volt a klasszikus megnyerésében,de mind1.
"Ha megfelelő a motivációd, az akadály mint olyan, nem létezik" M.O.
"Arra van a legnagyobb szükségem, hogy szükség legyen rám" M.O.
- Lionel85
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7126
- Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
- Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet
Ahogy olvastam pár meccs utáni nyilatkozatot, 4-3-3-mal kezdte a csapat a meccset, de ahogy bekapták a gólt a fiúk, átálltak 3-4-3-ra. Guardiola is ezt nyilatkozta, illetve a második félidőben szemmel látható volt, hogy Alvés sokat van a középpályán és nem hátulról indul.noname írta:Milyen taktikai felállás volt tegnap?
A meccset nem tudtam megnézni.
3-4-3 vagy 4-3-3?
Torquemada (újságíró, Mundo): "Guardiola a meccsek első tíz percében csak az ellenfelek taktikáját figyeli, a Barcelona játékát egyáltalán nem nézi." Itt a megfejtése, hogy miért csak az első negyedóra végére pörgünk fel rendszeresen.
- Capon
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2005.08.26. 20:17:06
- Tartózkodási hely: Budapest VIII-XV-ker Rezervátum
Egészen más meccseket játszanánk ha nem csak 1 ember lenne képes gólt rúgni rendszeresen a csapatban.sura írta:A 3-4-3 felállás tipikusan támadó jellegű. Ha mégis góltalansággal jár, akkor ennek meg kell találja Pep az okát és ki kell javítani a hibát.
Nem vagyok elkeseredve a vereség miatt ez simán benne van a pakliban meg talán jót is tesz egy kicsit eredménytelenebb széria a már túlnyert játékosoknak.
Az viszont egészen elkeserítő, hogy Messin kívül minden támadónk teljes mértékben impotens ami a góllövést illeti.
Klinsmann; Rivaldo; Maldini; Nesta; Puyol; Xavi; Ronaldinho; Iniesta; Messi
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1319
- Csatlakozott: 2005.08.26. 21:49:04
- Tartózkodási hely: EU
csak ehhez a részhez: nagyon jól tömörült a Getafe, így a srácok nem igazán tudták földön átverekedni magukat, pláne h Messi is gyengébb napot fogott ki. Úgyhogy ésszerű volt behozni Keitát, aki a legjobb fejelő az egész keretből. Látszott is, h mindig felhúzódott centerbe, amikor szélen volt a labda. És ésszerű volt behozni Cuencát is, aki meg láthattuk az elmúlt meccseken, milyen jól ad be. (Mondjuk h miért balra jött először és Pedro jobbra, azt nem tudom) Úgyhogy én a cseréket védeném, más kérdés, h nem nagyon sikerült ezzel pozitív változást elérni.shutterisland írta:ma az ő "teljesítménye" sem volt jobb, mint a csapaté.
a cserék szerintem borzasztóak voltak, amikor gólt kell rúgni, nem hiszem, hogy egy thiago-keita csere segíthet..
2006. május 17., 2009. május 27.,
2011. május 28., 2015. június 6.
2011. május 28., 2015. június 6.