Barca Igazolások
Hát nem tudom mi lesz itt. Nem tudtuk megtartani Neymart, rezeg a léc Messi esetében is, akkor pedig Suarez is megy.
Mindez a vezetőség teljes csődje, húzzanak a francba. Ahelyett, hogy az MSN mögé egy ütőképes középpályát hoztak volna össze egy-két gyors, munkabíró játékos igazolásával, szétverték a csapatot.
Ha igaz az, hogy Ney már Messi esküvőjén elmondta a végleges döntését és ennek ellenére Messi és Suarez ugyanúgy kezelte az amerikai tornán a brazilt mintha mi sem történt volna, nekem úgy tűnik Messi is már akkor dönthetett.
Nem véletlenül nem írta alá a szerződését azóta sem.
Ne legyen igazam.
Ja és a bonus:
http://index.hu/sport/futball/2017/08/2 ... barcelona/" target="_blank

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
azért nagy játékosok vannak a dortmundnál is. watzke köpköd minket, hogy mi uszítottuk dembelét arra, hogy ne járjon edzésekre. ha lett volna ott egy tökös újságíró akkor felhozta volna neki, hogy a gyerek a rennesnél is ue. csinálta. akkor a bvb is egy uo. gerinctelen klub mint a barca?
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Coutinho és Paulinho igazolása akkor rágódott be a vezetőség fejébe, amikor Neymar még itt volt. Nem értem, miért nem ejtették őket, amikor elment. Dembelé viszont Neymar helyére került a kiemelt célpontok közé. Őt már régen el kellett volna hozni és nem garasoskodni
Hát igen,aztán az ember döntse el hogy sírjon vagy nevessen.LG írta:Hagyjuk már... a mai piacon simán 150 milliós játékos mind a kettő, aztán ilyen 80 + nevetséges bónuszokkal szórakozunk. Én azt is el tudom fogadni, hogy a vezetőség sokallja az árukat, de akkor mondják ezt, ne hülyítsék a szurkolókat, meg a két játékost. Mondjuk ebben az esetben sem érteném a következetlenséget, hiszen egy Matyiőnél, Gomesnél, Paulinhonál nem sajnáltuk a pénzt. Főleg a brazilnál. 10 hónap volt a szerződéséből... 10. Mi meg kifizettük a kivásárlási árát.
Hagyjuk már... a mai piacon simán 150 milliós játékos mind a kettő, aztán ilyen 80 + nevetséges bónuszokkal szórakozunk. Én azt is el tudom fogadni, hogy a vezetőség sokallja az árukat, de akkor mondják ezt, ne hülyítsék a szurkolókat, meg a két játékost. Mondjuk ebben az esetben sem érteném a következetlenséget, hiszen egy Matyiőnél, Gomesnél, Paulinhonál nem sajnáltuk a pénzt. Főleg a brazilnál. 10 hónap volt a szerződéséből... 10. Mi meg kifizettük a kivásárlási árát.
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 426
- Csatlakozott: 2009.06.02. 18:37:07
Lehet Bartoek rosszul igazolnak, de ebben most nekik adok igazat. Remelem tokos lesz a vezetoseg es nem ajanl tobbet egyik jatekosert sem!
Na nehogy mar a dortmundnak alljon feljebb, amikor 100milla koruli osszeget kershetnek a gyereken egy ev alatt. Elmennek a ....
A liverpool szinten.
Vicc ez az egesz.
Ez a szezonunk mar nagy valoszinuseggel ugyis kuka, felesleges szorni a penzt. Majd jovore, amikor kirajzolodik a jelen keretbol ki mire kepes, es az edzonek mik az elkepzelesei.

vv-puyi-rafa-pique-abidal-yaya-deco-messi-neymar-henry-samu
Én azt csodálom, hogy egyáltalán még szóba áll vki a vezetőségünkkel.
Azért elég jó játékosok jönnek mostanában a francia bajnokságból, Umtitire is sokan fanyalogtak, aztán mégis kiváló fogásnak bizonyult.Az hogy szinte senki sem ismeri mutatja Neymar milyen erős bajnokságba igazolt. Seri benne volt az év csapatában, az egyik legjobb középpályásnak tartják, csak a kutyát nem érdekli a francia bajnokság.
Szerintem 30 felett, biztos, hogy több távozó lesz még. Viszont szerintem Coutinho, ha jön is, akkor sem idén.S.Agüero írta:Szerintem ez is leginkább azt mutatja, hogy megválnának tőle, csak minél több pénzt akarnak kicsikarni, Roberték pedig próbálnak spórolni, de végül jönni fognak remélhetőleg.Gaboo írta:Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Azt gondolom Watzke után Klopp is eléggé elmondta, még ha nem szó szerint is, hogy mit gondol a vezetőségünkről....
Ha jön Dembélé, Coutinho és Seri mennyien leszünk a keretben, 28-an?
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18362
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Szerintem ez is leginkább azt mutatja, hogy megválnának tőle, csak minél több pénzt akarnak kicsikarni, Roberték pedig próbálnak spórolni, de végül jönni fognak remélhetőleg.Gaboo írta:Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Azt gondolom Watzke után Klopp is eléggé elmondta, még ha nem szó szerint is, hogy mit gondol a vezetőségünkről....
Ha jön Dembélé, Coutinho és Seri mennyien leszünk a keretben, 28-an?
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19606
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Tavaly mint a fehér holló olyan ritkán volt, hogy lehoztunk egymás után két meccset kapott gól nélkül, majd most a RM ellen a legnagyobb tanulság az volt, hogy kontra és 5 kapott gól. Igen azt hiszem a védekezéssel van elég nagy gond, labdát nem tudunk szerezni, s minden meccsen gólt kapunk. Ebben valóban EV-nek nagy szerepe van, hogy együtt mozogjunk, mert RM ellen is ketten letámadgatnak a harmadik sétál a negyedik fogja a zöld gyepet. A siker alapja mindig a védekezés.S.Agüero írta:Mire célzol ez alatt?de amíg hátul nincs rendben a dolog addig megette a fene az egészet.
Először a labdakihozatalt kéne megoldania EV-nek, aztán azt, hogy ne tátongjanak az üres helyek a középpályán. Meg tudjuk legalább tartani, és ne az legyen megint, hogy kilométerekre álljanak egymástól a középpályásaink.
Nem hiszem, hogy a védekezés lenne a legnagyobb problémánk most.
Gaboo írta:Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Azt gondolom Watzke után Klopp is eléggé elmondta, még ha nem szó szerint is, hogy mit gondol a vezetőségünkről....
Most még ők röhögnek, aztán lehet jövőre majd sírnak amikor a csodajátékosukkal sem mennek semmire és eladják majd 40 millióért.
Ez óriási, megy aláírásba.Gaboo írta:Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Azt gondolom Watzke után Klopp is eléggé elmondta, még ha nem szó szerint is, hogy mit gondol a vezetőségünkről....
Az éjjel soha nem érhet véget!
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Nero. írta:Ez a baj hogy ez kerdes. Megint egy "google-igazolas."recrea írta:Ez a Seri gyerek mit játszik pontosan?
Az hogy szinte senki sem ismeri mutatja Neymar milyen erős bajnokságba igazolt. Seri benne volt az év csapatában, az egyik legjobb középpályásnak tartják, csak a kutyát nem érdekli a francia bajnokság.
Nem arról volt szó, hogy a liverpoolnak ma kell válaszolnia Cou.-val kapcsolatban? Mintha tegnap ezt olvastam volna.
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Azt gondolom Watzke után Klopp is eléggé elmondta, még ha nem szó szerint is, hogy mit gondol a vezetőségünkről....
Azt gondolom Watzke után Klopp is eléggé elmondta, még ha nem szó szerint is, hogy mit gondol a vezetőségünkről....
Én speciel azt nem látom, hogy Sergi Roberto melyik poszton lenne jó a középpályán. Olyan semmilyen. Se támadó se védekező. Rafinhában, D.Suarezben és Alenaban többet látok.Genesis írta:Pontosan Xavi tökéletes másolata lenne a klub szerint...SERI! de úgy gondolom , hogy Sergi Robertonk emiatt távozni fog... ami sajnálatos , mert a Xavi - Ini páros hangsúlyozom ugyanilyen korban érett be... jó lenne bele látni a vezetőség fejébe ilyen igazolásokkal , hogy mégis milyen jövő képet gondolnak...ez így siralmas
Tulajdonképpen mindegy, hogy a lelátón vagy kölcsönben fizetjük a bérüket...kristop írta:amellett, hogy seri valoszinuleg coutinho utani b terv (ami eleve hulyeseg, nem ugyanolyan tipusu jatekosok), meg mindenkit emlekeztetnek, hogy turan, munir, rafinha, andre gomes, samper, douglas, vermaelen meg mindig nalunk van, es augusztus 20 van mar .D
Lentebb volt egy hír, hogy gondolkodnak Gomes kölcsönadásán. Korábban 40 milliós ajánlatról is lehetett hallani, de nem, ne adjuk el, inkább adjuk kölcsön, majd jövőre hátha nem kell senkinek. Genius.
Inkább Veratti b tervének tűnik a leírtak alapján.
amellett, hogy seri valoszinuleg coutinho utani b terv (ami eleve hulyeseg, nem ugyanolyan tipusu jatekosok), meg mindenkit emlekeztetnek, hogy turan, munir, rafinha, andre gomes, samper, douglas, vermaelen meg mindig nalunk van, es augusztus 20 van mar .D
no.1 sergi roberto fan, no.1 paco hater
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
- pezZy
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 292
- Csatlakozott: 2010.09.29. 18:34:43
- Tartózkodási hely: Békéscsaba
- Kapcsolat:
Nem is nagyon szereti Umtitit Mangala jobb lett volna, Őt mindenki ismerteS.Agüero írta: És a vezetőségnek miért ez lenne, azért, mert a szurkolók egy része nem ismeri? Umtitit sem hiszem, hogy sokan nézték a VB-n kívül...
"El fogom feledtetni velük a vereség ízét, ám jól az eszükbe vésem, hogy mindig küzdeniük kell. Én vagyok a vezető, ők követnek engem, együtt pedig sikeresek leszünk…”
Culé per sempre!!
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18362
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
És a vezetőségnek miért ez lenne, azért, mert a szurkolók egy része nem ismeri? Umtitit sem hiszem, hogy sokan nézték a VB-n kívül...Nero. írta:Ez a baj hogy ez kerdes. Megint egy "google-igazolas."recrea írta:Ez a Seri gyerek mit játszik pontosan?
Pontosan Xavi tökéletes másolata lenne a klub szerint...SERI! de úgy gondolom , hogy Sergi Robertonk emiatt távozni fog... ami sajnálatos , mert a Xavi - Ini páros hangsúlyozom ugyanilyen korban érett be... jó lenne bele látni a vezetőség fejébe ilyen igazolásokkal , hogy mégis milyen jövő képet gondolnak...ez így siralmas
Ez a baj hogy ez kerdes. Megint egy "google-igazolas."recrea írta:Ez a Seri gyerek mit játszik pontosan?
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18362
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Futball.recrea írta:Ez a Seri gyerek mit játszik pontosan?
Xavi-szerepkör féleség. Mélységi irányító, összeszedi a labdákat. Legalábbis az a 2-3 meccs és videók, amiket láttam belőle.