Barca Igazolások
David Silva fantasztikus játékos, a posztján a világ egyik legjobbja. Nagyon örülnék neki, bár jó drága lenne. Egyedül akkor támogatnám helyette Gündogan megszerzését például, ha jóval kevesebb pénzért tudnánk leigazolni (10-15 m). Ebből a különbözetből megvan Ter Stegen és talán lehetne hozni egy minőségi középső középpályást apróért, esetleg Benatot a Bilbaoból, aki az előző két szezonban, de leginkább az előzőben járult hozzá jelentősen a Betis sikereihez, és aki nagyon keveset játszik az új csapatában. Silva helyett pedig lehetne próbálkozni Rafinhával, ők ketten stílusban nagyon hasonlók, nyáron meg úgyis visszajön a kis Alcantara.
Egyedül az a gond, hogy a még abszolút szükséges védőigazolás mellett nem ártana még egy csatár... Bár Dongou is megérdemelné a lehetőséget, hogy bizonyítson, csak még nagyon fiatal.
Ha a vezetőség is úgy gondolkodik, ahogy mi itt sokan, drága nyarunk lesz, az egyszer biztos.

"Hány dobja az álmait, hogy mindegy már csak legyen más, de be kell lásd, bármilyen trét hoz az élet le kell rázd"
"A látványos játék alapja a futball szeretete." - Varga Zoltán
"Szerettünk, akartunk, és tudtunk futballozni." - Puskás Ferenc
"A látványos játék alapja a futball szeretete." - Varga Zoltán
"Szerettünk, akartunk, és tudtunk futballozni." - Puskás Ferenc
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
ahogy érzitek felesleges köröket futunk.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kíváncsi lennék, hogy a Barcelona elfogadna-e egy Ramost, Varanet vagy Pepét, illetve a Real elfogadna-e egy Piquét, Puyolt vagy Mascheranot. Szerintem elég egyértelmű lenne, hogy kinek melyik csere kellene. Itt nem a konkrét emberekre gondolok, hanem hasonló tudású játékosokra. Felhozhatom Marcelot is, illetve az idegbeteg Albát. Erősebb a védelmük ez teljesen egyértelmű. Talán a jobb oldalunk ami erősebb ALVES személyében, aki lényegében nem tud védekezni... Szóval jöhetsz itt a statisztikákkal, amit mindig is rühelltem és csak az okoskodás miatt lehet szóba hozni, illetve a kommentároknak, hogy ne legyen meccs közben kínos csend.visca el barca írta:a bajnokságban mi 16 ők 22 golt kaptak (07/08ban volt jobb védelmük, azota mi kevesebb golt kapunk)), bl-ben ugyanugy 5-öt, spanyol kupa meg nem érdekel, meg sem néztem, usem a legjobbak játszanak.csababarca írta:De védelmük köröket ver a mienkre pl, főleg középen
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15488
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
visca el barca írta:de Csaba jó ég áldjon meg ez nem válasz h uis belekötök. magyarázd el nekem h mivel jobbak védekezésben. a számok meg mi az h semmit nem érnek. aki kevesebb golt kap az a jobb. ennyi. lehet h egyénileg jobbak, meg kevesebb bohócgólt kapnak (kapnak ők is ne félj, csak lehet te nem látod)csababarca írta:Erre megint tök mindegy mit írok, úgyis belekötsz,de hát egészségedre:)
Számok azok egy dolog,önmagában semmit nem értek.
az meg hogy bejön jesé és ugyanolyan mint a 100 millios bél, az legyen az ő bajuk, nem hinném ha nálunk sanchezt leváltja pedro, olyan marha nagy minoségi változás lenne. de irhattam volna egy xavi-fabregas történetet is, ott sem leszünk gyengébbek, sőt.
Most pont leírtad azt a két játékost,Pedrot és Fabregast,akire mondtam hogy ők minőségi cserék.
Nem tudom miben jobbak,valamiért nem látom azt,hogy ott félni kell ha az ellenfél 25 méteres körzetbe ér. Nálunk meg egy csapat odakerül a kapu közelébe,abból nagyobb részt gól-gólhelyzet van, és rettegni kell. És most a védekezésről beszélek.
A 3 középső védőjük meg messze jobb a mieinknél egyénileg.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára csababarca 2014.02.03. 15:25:58-kor.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
de Csaba jó ég áldjon meg ez nem válasz h uis belekötök. magyarázd el nekem h mivel jobbak védekezésben. a számok meg mi az h semmit nem érnek. aki kevesebb golt kap az a jobb. ennyi. lehet h egyénileg jobbak, meg kevesebb bohócgólt kapnak (kapnak ők is ne félj, csak lehet te nem látod)csababarca írta:Erre megint tök mindegy mit írok, úgyis belekötsz,de hát egészségedre:)
Számok azok egy dolog,önmagában semmit nem értek.
az meg hogy bejön jesé és ugyanolyan mint a 100 millios bél, az legyen az ő bajuk, nem hinném ha nálunk sanchezt leváltja pedro, olyan marha nagy minoségi változás lenne. de irhattam volna egy xavi-fabregas történetet is, ott sem leszünk gyengébbek, sőt.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15488
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Erre megint tök mindegy mit írok, úgyis belekötsz,de hát egészségedre:)visca el barca írta:a bajnokságban mi 16 ők 22 golt kaptak (07/08ban volt jobb védelmük, azota mi kevesebb golt kapunk)), bl-ben ugyanugy 5-öt, spanyol kupa meg nem érdekel, meg sem néztem, usem a legjobbak játszanak.csababarca írta:De védelmük köröket ver a mienkre pl, főleg középen
akkor miben jobbak? megint egy olyan hulyeség amit semmivel nem tudsz alátámasztani csak mondod folyamatosan a magadét ugyanugy mint a real kispadja hu de erős történetedet. mégegszer megkérdezem. szted egy nacho, illaramendi, isco, jese, morata kispad erősebb mint egy adriano, fabregas, song, pedro, tello?
amugy meg leirtam már egy párszor, de most is leirom, visszaolvashatod nyugodtan a hozzászólásaidsat, mert mindig az van h mi milyen bénák vagyunk bezzeg a real madrid! és ezt minden áldott nap le kell írnod (utolag megjegyzem, szíved joga, csak ennek soha semmi alapja nincs. elmult 5 évben egy bajnoki, egy kupa és ennyi, én speciel egy dekát nem látnám h hu de fejlődnek)
Számok azok egy dolog,önmagában semmit nem értek. ősszel kevés gólt kaptunk, mert csapatszinten jól védekeztünk. De legkevésbé múlott ez a védőkön,sokkal inkább mondjuk Busi plusz munkáján amit elvégzett.
Védelem nem egyenlő a védekezéssel.
Nem azt mondtam sose hogy jobbak,de berakod Jesét Di Maria helyett nem látszik meg. Vagy Iscot akárki helyett. Más a taktikájuk, mienk egy gépezet,mindenki akkor tud jó lenni, ha a másik is. Kivszed Busit berakod Songot akkor már gyengébbek vagyunk sokkal,és így tovább. a mi játékunk jobban megköveteli az összeszokottságot, és akkor tudunk jól játszani,ha a kp+támadósorban legalább 3-4 ember topon van.
De nem tépem a szám, ha szerinted tökéletes csapatunk van,és nem lehet rajta javítani,ha szerinted Xavi pótlásán nem kell elkezdeni gondolkozni,ha szerinted Piqué és Masch megoldás, akkor felesleges vitatkozni.
(és a továbbiakban ne állíts be olyannak,aki a realt isteníti,mert nem így van. nyáron-ősszel annyit írtam,hogy Iscoval jól jártak, neküönk is hasonló játékos kellett volna,ehelyett mi elengedtünk egyet,illetve Ronaldo aranylabdájára rámondtam hogy jogos, húú de nagy istenítés.)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára csababarca 2014.02.03. 15:18:45-kor.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
a bajnokságban mi 16 ők 22 golt kaptak (07/08ban volt jobb védelmük, azota mi kevesebb golt kapunk)), bl-ben ugyanugy 5-öt, spanyol kupa meg nem érdekel, meg sem néztem, usem a legjobbak játszanak.csababarca írta:De védelmük köröket ver a mienkre pl, főleg középen
akkor miben jobbak? megint egy olyan hulyeség amit semmivel nem tudsz alátámasztani csak mondod folyamatosan a magadét ugyanugy mint a real kispadja hu de erős történetedet. mégegszer megkérdezem. szted egy nacho, illaramendi, isco, jese, morata kispad erősebb mint egy adriano, fabregas, song, pedro, tello?
amugy meg leirtam már egy párszor, de most is leirom, visszaolvashatod nyugodtan a hozzászólásaidsat, mert mindig az van h mi milyen bénák vagyunk bezzeg a real madrid! és ezt minden áldott nap le kell írnod (utolag megjegyzem, szíved joga, csak ennek soha semmi alapja nincs. elmult 5 évben egy bajnoki, egy kupa és ennyi, én speciel egy dekát nem látnám h hu de fejlődnek)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára visca el barca 2014.02.03. 14:55:14-kor.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3732
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Senki nem mondja, hogy mi vagyunk a legjobbak. Egyszerűen olyan 11-et tudunk összerakni, amelynek a minősége a legjobb a világon továbbra is. A probléma viszont ott van, hogy ez elvben működne, ugyanis a képességekkel semmi probléma. A mentalitással és a csapat szervezetettségével annál is inkább. Piqué és Alves nagyon fegyelmezetlenek, fényévekre vannak a legjobbjuktól. Mascherano jó játékos, de nem képes olyan szinten játszani, mint a többi csapat világklassszis védői. Iniesta idén inkább a saját játékával foglalkozik, mint a csapatéval. Messi továbbra sem hajlandó kivenni a részét a letámadásban... Ezeken tudnánk változtatni, akkor sokkal jobb helyzetben lennénk, mint jelenleg vagyunk. A szezon elején úgy tűnt, hogy ez változhat, de egyre jobban kezdünk visszacsúszni a Tito által képviselt csapathoz. Abban reménykedek, hogy Neymar játéka rengeteget fog dobni a csapaton. Én is várnám már a változtatásokat a nyártól, de tudom, hogy nem fog történni semmi...csababarca írta:ez a legtökéletesebb példa szerintem is a helyzetre.herlius írta: Nekem ezek a "még mindig a legjobbak vagyunk" típusú vélemények mindig egy kicsit önámításnak tűnnek és folyton a mi világverő vízilabdaválogatottunk jut eszembe róluk. Még akkor is folyamatosan fényeztük magunkat, amikor már sorozatban buktunk a szerbek (és nem csak) ellen és csak szökőévente nyertünk valamit. Mindenki másnak egyértelmű volt a korszakváltás, csak mi nem akartunk róla tudomást venni.
Mi standálunk,vagy kicsit negatívba megyünk lassan, közben meg a többi csapat felért a szintünkre,sőt. Tényleg remek párhuzam, hasonlóan gondolom én is.
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
- Gergely
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 146
- Csatlakozott: 2013.05.01. 10:29:18
- Tartózkodási hely: Nyíregyháza
Igen a Világ 50 legjobb játékosából szűkösen számolva is 8 itt játszik! De biztosan csak ámítom magamat....mint sokan mások! A vizilabdásokat meg nincs értelme hasonlatként felhozni! A futballt csak a futballal lehet összehasonlítani! Semmi más nem fogható ehhez a sporthoz! Átigazolások, nyári szünet , verseny sorozatok száma! Tehát szerintem eléggé rossz összehasonlítás volt! Max a Spanyol válogatottat lehetne esetleg felhozni mert 2 évente világ verseny és már 2008 óta mindent nyernek! De a pólósaink is 12 éven keresztül voltak olimpiai bajnokok.... Mindegy más szemszögből nézzük a dolgokat! De egy célért és egy csapatért! Ez a lényeg
- Varatrix
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4857
- Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
- Tartózkodási hely: Böpö
bayernGergely írta: A világ legerősebb kezdő 11-ét mi tudjuk kiállítani még mindig!
Egyetértek, de a kapus poszt ebből a szempontból irreleváns. Nem Valdez tehet a sok kapott gólról.Új impulzusok kellenek a csapatba! Örülni fogok Ter Stegnnek és Bartra alap kezdőbe állításának!
Elismerik. Nem is játszik annyit mint régebben, de Robertonál még így is jobb, és egyenlőre nincs más. Reméljük komolyan gondolják Silvát.Xavi apónk sajnos már öregszik de sajnos ezt sem ő sem mi nem látjuk és igazából nem merjük beismerni!
Miért mert fossák a gólokat elöl?Elől csak egy változás kell a kezdőbe! Messi-Neymar mellé kell egy 9-es csatár! Filozófiát kell váltani! Ismét..
Ízirájder öcsém! Még nem történt meg a dráma, csak egyesek fejében...Az olyan régi motorosok , mint én tudják miről beszélek! Sikerült ez 89-ben , 98-ban 2003-ban és 2008- ban is! Eljött az ideje!
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15488
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
ez a legtökéletesebb példa szerintem is a helyzetre.herlius írta: Nekem ezek a "még mindig a legjobbak vagyunk" típusú vélemények mindig egy kicsit önámításnak tűnnek és folyton a mi világverő vízilabdaválogatottunk jut eszembe róluk. Még akkor is folyamatosan fényeztük magunkat, amikor már sorozatban buktunk a szerbek (és nem csak) ellen és csak szökőévente nyertünk valamit. Mindenki másnak egyértelmű volt a korszakváltás, csak mi nem akartunk róla tudomást venni.
Mi standálunk,vagy kicsit negatívba megyünk lassan, közben meg a többi csapat felért a szintünkre,sőt. Tényleg remek párhuzam, hasonlóan gondolom én is.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Nekem ezek a "még mindig a legjobbak vagyunk" típusú vélemények mindig egy kicsit önámításnak tűnnek és folyton a mi világverő vízilabdaválogatottunk jut eszembe róluk. Még akkor is folyamatosan fényeztük magunkat, amikor már sorozatban buktunk a szerbek (és nem csak) ellen és csak szökőévente nyertünk valamit. Mindenki másnak egyértelmű volt a korszakváltás, csak mi nem akartunk róla tudomást venni.Gergely írta:Ezért mondom kellenek az új emberek, új kihívásokkal, új taktikával!
Igen több van ebben a csapatban jóval! De megint úgy érzem a City elleni meccs a mérvadó ,hogy hol tartunk! Lehet Tata kevés , lehet Messi kiégett , lehet a védelem egytől egyig csőd, lehet a háttérben zajló dolgok tehetnek mindenről! Csak dobálódzunk és kérdéseket teszünk fel egymásnak, hogy MIÉRT? El kell ismerni a Madrid ebben a szezonban ennyivel jobban akar , hogy a San Mames-ből 1 ponttal tudott hazamenni! És bevallom csodálatos Ronaldot nézni , milyen alázattal játszik! És mennyire a győzelemre hajtanak! Sajnos nálunk már ezek a dolgok nagyon nem működnek zökkenő mentesen! Nem temetem a csapatot mert még mindig a legjobbak! De baj van méghozzá nem is kicsi! De meglátjuk lehet a Cityt küldjük haza egy 5-el! Csak reménykedni tudok a szebb folytatásban! De kellenek az új emberek ez nem kérdés!
- Gergely
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 146
- Csatlakozott: 2013.05.01. 10:29:18
- Tartózkodási hely: Nyíregyháza
Ezért mondom kellenek az új emberek, új kihívásokkal, új taktikával!

visca el barca írta:
realnál ki lesz az ász ha padról kell beszállni? jesé, morata vagy illaramendi? hagyjad már az állandó hulyeségeidet ugy sóvárogsz állandóan utánuk mintha valami űrfocit játszanának, mi meg elche szinten lennénk. a real madrid sikeressége nagyrészt azon mulik h ronaldonak h megy az adott napon. sokkal inkább egy emberes csapat mint mi. nem mellesleg idén volt 3-4 combosabb meccsük (matracosok, bilbao, mi) egyet se nyertek meg. erről ennyit.
Nem sóvárgok utánuk, cseppet sem, a játékukat utálom,nem tetszik, ugyanazt gondolom mint te.
De védelmük köröket ver a mienkre pl, főleg középen, kp mostmár nem sokkal gyengébb a mienknél, elől sem rosszabbak.
Bocs már,hogy máshogy merem látni a dolgokat,mint Ti. Lehet azért mert ez nekem egy kevésbé szerethető csapat,mint volt akár Rijkaard,akár Pep idejében. ott 1-1 játékos szúrta a szemem a csapatból,itt kb 3,de inkább 4, a kezdőből.
A mi keretünkben tartom,hogy a kezdő 11en kívül, 3 ember van,akit nyugodt szívvel be lehet tenni. Úgy,hogy a kezdőben meg van jelenleg 3 ember, akinek nem szabadna kezdőben lennie,mert gyenge.
Mindegy,majd szezon végén meglátjuk mire elég a keretünk. De már tavaly is vékonynak véltem,ahhoz képest meg csak kevesebben lettünk.
Gergely,láttam azt a barcát is, de abban a csapatban nem volt több, a mostaniban meg lenne, ez a bántó.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- Gergely
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 146
- Csatlakozott: 2013.05.01. 10:29:18
- Tartózkodási hely: Nyíregyháza
Úgy látszik sokan soha nem fogják itt fel a Barca filozófiát! Nekünk soha nem fognak 40 milliós játékosok a padon ülni! A világ legerősebb kezdő 11-ét mi tudjuk kiállítani még mindig! De sajnos most is látszódott ez nem minden! Új impulzusok kellenek a csapatba! Örülni fogok Ter Stegnnek és Bartra alap kezdőbe állításának! Xavi apónk sajnos már öregszik de sajnos ezt sem ő sem mi nem látjuk és igazából nem merjük beismerni! Elől csak egy változás kell a kezdőbe! Messi-Neymar mellé kell egy 9-es csatár! Filozófiát kell váltani! Ismét..
Az olyan régi motorosok , mint én tudják miről beszélek! Sikerült ez 89-ben , 98-ban 2003-ban és 2008- ban is! Eljött az ideje! Én 4 játékos igazolását tartom szükségesnek!
És igen sokan sírnátok ha a 2000-es évek Barcelonáját látnátok hétről hétre! Amikor a Roma a Juve a Real össze vissza szivatott minket!

Vigyázz mert ezzel lavinát indíthatsz el ,hiszen megverték a BL-ben a Juventus-tvisca el barca írta:realnál ki lesz az ász ha padról kell beszállni? jesé, morata vagy illaramendi? hagyjad már az állandó hulyeségeidet ugy sóvárogsz állandóan utánuk mintha valami űrfocit játszanának, mi meg elche szinten lennénk. a real madrid sikeressége nagyrészt azon mulik h ronaldonak h megy az adott napon. sokkal inkább egy emberes csapat mint mi. nem mellesleg idén volt 3-4 combosabb meccsük (matracosok, bilbao, mi) egyet se nyertek meg. erről ennyit.csababarca írta:persze hogy mélyebb,ez teljesen egyértelmű. City,Bayern,Real kerete mélyebb,és minőségibb is.Bestbarca írta:Igenis méllyebb a city vagy a Real kerete...Ugyanis nálunk aki padon van és beáll nem tud minőségileg semmit hozzátenni..
Nálunk ha felállunk a rendes csapattal,akkor padról Cesc és Pedro tud szintet hozni,többi felejthető kategória, talán még Adriano.
(Persze ha a ligára gondoltál csak helytálló)
96-ban 6 évesen kaptam egy Barcelona sapkát , megoldott minden kérdést
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
realnál ki lesz az ász ha padról kell beszállni? jesé, morata vagy illaramendi? hagyjad már az állandó hulyeségeidet ugy sóvárogsz állandóan utánuk mintha valami űrfocit játszanának, mi meg elche szinten lennénk. a real madrid sikeressége nagyrészt azon mulik h ronaldonak h megy az adott napon. sokkal inkább egy emberes csapat mint mi. nem mellesleg idén volt 3-4 combosabb meccsük (matracosok, bilbao, mi) egyet se nyertek meg. erről ennyit.csababarca írta:persze hogy mélyebb,ez teljesen egyértelmű. City,Bayern,Real kerete mélyebb,és minőségibb is.Bestbarca írta:Igenis méllyebb a city vagy a Real kerete...Ugyanis nálunk aki padon van és beáll nem tud minőségileg semmit hozzátenni..
Nálunk ha felállunk a rendes csapattal,akkor padról Cesc és Pedro tud szintet hozni,többi felejthető kategória, talán még Adriano.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15488
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
persze hogy mélyebb,ez teljesen egyértelmű. City,Bayern,Real kerete mélyebb,és minőségibb is.Bestbarca írta:Igenis méllyebb a city vagy a Real kerete...Ugyanis nálunk aki padon van és beáll nem tud minőségileg semmit hozzátenni..
Nálunk ha felállunk a rendes csapattal,akkor padról Cesc és Pedro tud szintet hozni,többi felejthető kategória, talán még Adriano.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Igenis méllyebb a city vagy a Real kerete...Ugyanis nálunk aki padon van és beáll nem tud minőségileg semmit hozzátenni...Igen vannak embereink padon deha kellene rugni egy gólt,kell vmi plusz, kihez nyúlhatunk...?Az alapkezdő hibátlan,de padon max egy Cesc van aki használható,vagy Ini attol függ ép ki kezd...Ennyi...Tello,Pedro,Sergi,Song,Montoya,Adriano...Ezek nem minőségi cserék,elmennek,megoldják ha muszáj.,.De hozzátenni a kezdőkhöz képest nem tudnak ahhoz kevesek.Ellenben ha a Realba beáll pl egy Illaramendi,Isco,Di Maria,akkor ugyan azt a minőséget képviselik mint a kezdő,tudak újat nyújtani alkalmanként. Cityt meg hagyjuk ahol Negredo Silva Nasri Dzeko Aguero váltogatja egymást...Egyik se egy Tello vagy Pedro...A keret létszámilag megvan hogy minden címért menjünk,minőségben kevés...Ezért írom hogy minden címért így nehéz menni,értve itt nyílván pláne a blt,a kupát megoldják azért...Viszont több minőségi játékos kell a jövőben,hogy versenyezni tudjunk a pénzklubbokal.Eszméletlen kereteket vásároltak össze,és előnybe vannak azzal hogy jobban tudják pótolni a minőségi sérülteket,amik mindíg mindenhol lesznek.Megváltozott a foci világa,nekünk is változni kell,ha nem fogunk előbb utóbb lesüllyedünk...
„Uraim, ha ma veszítetek, akkor továbbra is a világ legjobb csapataként lesztek számon tartva - de ha nyertek, a nevetek örökre fent marad.” Josep Guardiola
„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)
http://www.youtube.com/watch?v=CESroqFl ... re=related - Hatalmas!!!
„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)
http://www.youtube.com/watch?v=CESroqFl ... re=related - Hatalmas!!!
- Subinho
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4185
- Csatlakozott: 2005.03.17. 14:44:52
- Tartózkodási hely: Budapest
pl. lesz kupa szereplés, meg kis csapatok, ahol mondjuk 2-3 gólos vezetésnél pihenhetne vki és a helyére jöhetne Affelay utolsó 20 percekre többször, nem pedig pl. 1-2 időhúzó csere a 87. percben... erre gondoltam, azaz játszon többet és többször, lássuk mire képes!!!visca el barca írta:mikor? innentől lényegében minden meccs élet-halál kérdése..Subinho írta:Affelayt végre komolyabban kipróbálnám
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
mikor? innentől lényegében minden meccs élet-halál kérdése..Subinho írta:Affelayt végre komolyabban kipróbálnám
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
- Subinho
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4185
- Csatlakozott: 2005.03.17. 14:44:52
- Tartózkodási hely: Budapest
ez tényleg eléggé... mondjuk úgy finoman "érdekes" ... Sakho, Rafinha, Bojan/Deulofeu, Dongou??? utóbbi 2 OK, de nem most! hagyjuk már őket beérni!!! komoly cserére van szükség.
Valdes elmegy alapból és sajnos Puyolt is nyugdíjba kéne vonultatni és sajnos a Piqué-Mascherano duo is vicc mostanában, azaz kell 1 stabil kezdő rutinos belső védő, az előző páros valamelyike maradna csak, aki elviseli a padot. ez inkább Javier sztem... főleg mert őt vkp-nak is lehet használni. Songot én sem marasztalnám és engem eddig S.Roberto sem győzőtt meg igazán, persze padozni akár elmegy...
támadó részben az a helyzet, hogy ha versenyhelyzet van, akkor bizony Pedro össze tudja kapni magát, csak épp az a baj, hogy ha játszik 2-3 meccset, megint azt a semmilyen játékot hozza. Tello sajnos alig játszik, így bármennyire is szeretem, de neki is jobb ha elmegy. viszont Affelayt végre komolyabban kipróbálnám, hogy mit tud és a szezon végén ennek függvénye, hogy maradjon-e.... na de akkor helyettük kéne vki, de ki???
Valdes - Ter Stegen?
Piqué vagy Masch - ???
Song és/vagy S.Roberto - ???
Tello-Cuenca-Pedro - ???
ez kb. 5 ember, akik nem kiegészítő emberek, hanem kezdő szintűek, nem padoznak!!!