LM10 írta:
Ez a Danilo vagy van der Wiel nemtudom mivel lennének biztosabb megoldások. Mindkettő neve jól cseng a Fifában, de azért élőben még nem sokat tettek az asztalra le.
A légiósokat meg azért emeltem ki, hogy kicsit visszább vehetünk ebből a nagy spanyol-saját nevelésű hegemóniából egy kicsit, mert szerintem Guardiola utolsó évére már kicsit túlzás is volt. Nehéz ilyenkor még véleményt formálni 0 meccsel valakiről, én pl tökéletes igazolásnak gondoltam anno Zambrottát,Thuramot,Henryt, és Villát is(csak pár példa), aztán közel sem úgy teljesítettek ahogy kellett volna. Ezért nem szoktam soha senkit ellenezni, itt bőven bizonyíthatnak, ha valaki jól játszik, akkor nem érdekel,m hogy mennyiért vettük meg mennyi a fizuja.
Danilo-t én sokat láttam játszani. Miatta és Mangala miatt kezdtem el Porto meccseket nézni. Vagyis az előbbi miatt, mert nagyon kíváncsi voltam a srácra és így figyeltem fel a brazilra. Korához képest nagy éretten és intelligensen játszik, ami szerintem nagyon ritka az ilyen fiataloknál, főleg ha a származását vesszük alapul. Ráadásul viszonylag rutinosnak is mondható és ami még mellette szól, hogy rendkívül fejlődőképes. Lehet "alakítani", integrálni abba a rendszerbe amit játszani akarunk, amellett a fizikuma is kiváló (180 cm fölött). Nem azt mondom, hogy 100%, hogy beválik akárhol és az új Cafú lesz, de a képességei adottak hozzá, hogy rövid időn belül a szűke elitben legyeen a posztján. Nem egy futóbolond, nem véletlenül tud vkp-t is játszani. (ott még nem láttam, csak olvastam róla)
Van der Wiel más tészta. Őt inkább az Ajaxban és a válogatottban láttam, a PSG-ben inkább csak a nemzetközi kupákban, de a képességei és leginkább a stílusa számomra meggyőző. El tudnám képzelni itt. Őt azért is emeltem inkább ki, mert ha Alves megy, nem biztos, hogy annyira szeretne maradni. Ha egy Barcaban kezdőtagságot ajánlanak fel neki, talán inkább hajlana a váltásra, mint hogy a PSG-ben kevesebbet játsszon pályafutása legjobb éveiben. Legalábbis nem hiszem, hogy Alvest 12 millióért konstansan a padra vennék. Főleg, ha Marquinhos is marad.
Értem amit a légiósokról mondasz, de tőlem szerintem nem hallottad, hogy annyira a spanyolosítás mellett vagyok vagy hogy mindent megoldunk majd az utánpótlásból. Sőt általában ellent mondok ezeknek a dolgoknak. Persze szép és jó ha sok saját nevelés/katalán/spanyol van a csapatban, de én például nem azért vagyok Cuadrado ellen, mert kolumbiai, vagy a Cesc-Rakitic ügyben mert az egyik horvát, a másik meg katalán. Egyszerűen azt nézem, hogy mi lehet jobb a csapatnak. És én speciel úgy látom, hogy Cesc-szel sokkal többet veszítettünk, mint amennyit Rakitic-csel nyertünk. Ezzel nem érzem úgy hogy erősödnénk, sőt inkább attól félek, hogy a horvát nem fogja kiszorítani Xavit a kezdőből vagy kevés lesz ide, amin két évig nem változtathatunk. És sajnos Ini sem lesz már fiatalabb. Egyszerűen nem vagyok nyugodt, hogy abban kell bízzak, hogy Rafinhatól függjön a középpályánk, vagy Rakitic robbanjon be, mert ki kell mondani, hogy Xavi egy jó 12. ember.
Az pedig engem sem érdekel, hogy mennyi a fizuja vagy mennyiért vettük, amíg ez nem megy a többi igazolás kárára. Csak egy példa. Bravoért kiadunk 12 milliót és mondjuk Hummelset megvehetnénk 45-ért. A büdzsébe megszorítva a nadrágszíjat csak 38 fér, akkor a vezetőség nem fog nekiesni mindennek, hogy előteremtse azt a +7 milliót, hanem jön egy B-terv, mondjuk Marquinhos. Persze ez elég bagatell és leegyszerűsített példa, csak próbálom érzékeltetni mit jelenthet egy drága vagy felesleges (esetleg kettő az egyben) igazolás/magas fizetés.