Először a legfontosabb:
balinteer írta:3-4-3-as felállásban gondolkozok
Ne!
A 343-as felállás nagyjából semmire nem jó szerintem, alapfelállásnak csak olyat érdemes választani, ahol középen 5 játékos van. 352 az aranyszabály szerintem még mindig, esetleg 253. Az én csapatom ezt a kettőt tudja váltogatni, meg egy gyengécske 442-t tudok, ha véletlenül kontrázni szeretnék, de ez szerintem egyszer fordult elő az elmúlt 5 szezonban.
Ránéztem a csapatodra és röviden ugyanaz a hiányossága, mint sok ötödös csapatnak. Gyakorlatilag nincs középpályád. Legjobb példa arra, hogy ez miért rossz, az az előző fordulós kupakiesésed. Nagyon erős támadóértékeléseket pakoltál ki, de nulla birtoklásod volt gyakorlatilag. Következmény: az ellenfelednek volt 12 normál helyzete, neked pedig 2 (illetve +2 különleges esemény. Ezeket mind be is rúgtad, mert nagyon erős a támadásod, de ő meg berúgta a 12-nek a felét és vígan kiejtett. Előző szezonban a csoportodban úgy látom neked volt a leggyengébb a középpályád, emiatt nem tudtál kitörni a középmezőnyből.
Amit szerintem a legfontosabb átlátni a HT-ban az a meccsmotor működése. A helyzetek a középpálya alapján kerülnek elosztásra, ezután attól függően hogy hova kapod a helyzetet dől el, hogy melyik támadószektor kerül összehasonlításra az ellenfél védelmének adott szektorával. Ha nincs birtoklás, akkor teljesen mindegy, hogy milyen erős a támadásod, nem fogod tudni kihasználni. Ezért gyakorlatilag csak azoknak a felállásoknak van létjogosultsága, ahol 3 középső középpályás és 2 szélső van, mert így tudsz a legtöbbet birtokolni, és ezért játszik szinte minden csapat 352-ben (kivéve a távoli lövésre építők, lásd lentebb, de náluk is 550, nem véletlenül).
A másik fontos dolog, ami szemet szúrt egyből a csapatodnál az a széleken támadás erőltetése. Pedig szinte minden meccsen a középső támadásod a legerősebb, teljesen felesleges a gyengébb támadószektor felé irányítani a helyzeteidet.
Csak annyit érsz el vele, hogy kisebb eséllyel rúgsz gólt és jól meggyengül a középső védelmed is. (Pl. a kupameccsen 5 gólt kaptál, ebből 3-at középről úgy, hogy pont annyival volt erősebb az ellenfél középső támadása, amennyivel meggyengült a védelmed a széleken támadás taktika miatt.)
A harmadik pedig, hogy nem játszol barátságos meccseket. Gyakorlatilag az edzés feléről lemondasz ezzel, amivel elképesztő versenyhátrányba kerül a csapatod mindenkivel szemben. Nem tudom az edzésről mennyit írjak, de az egy hosszabb fejezet.
szerk.: bocsi, csak most látom, hogy nem volt időd mostanában játszani, szóval ha ezért nem kötöttél barátságosokat akkor nem szóltam.
A keretedet most nem néztem meg alaposan, de mivel azt írtad, hogy rebuildben gondolkozol, így nincs is jelentősége. Csak ezeket a dolgokat tartsd szem előtt, hogy a középpálya és a birtoklás a legfontosabb, a taktikát az értékelések alapján érdemes megválasztani, illetve az edzést maxon kell tolni, ha szeretnél magasabb osztályokba feljutni.
Neked is küldtem amúgy meghívót a menedzser networkbe. Szólj nyugodtan, ha konkrétabb kérdésben tudok tanácsot adni!