Semmi gond srácok, hoztuk azt az eredményt, amivel még mindig vezetjük a bajnokságot...
Masch és Piqué (a helyzetén kívül) hatalmasat játszott ma, főleg a második félidőben. Semmi gond, megint mehetnek Instagramra meg mindenhova a fotók, az edzésről is csak a nevetgélős képeket szeretném látni, hisz LE elmondta, hogy minden oké, ráadásul Turan, aki rettentően sokat ad a csapatnak (hogy tudott 5 sárgát szerezni ennyi meccsen?) is bevethető lesz szerdán.
Én is 92 óta Barca drukker vagyok, láttam már sokkal rosszabbat. De amikor tényleg nyeregben vagyunk, nincs indok, ami ezt magyarázná. Az összes többi BL csapatnak is válogatott meccsek voltak, ráadásul nálunk többen is lemondták sérülés (?) miatt. Még nekünk kellett volna ebből jobban kijönni.
Nyugalom, én örökké Barca drukker fogok maradni, de azért mert futottak, nem fogom tömjénezni a világ csaknem legjobban kereső sportolóit. Ha már a támadótriónk az Aranylabdára, Aranycipőre apellál, és elviszik közben a csapat összes pénzét, akkor lehetne kérni valamit tőlük is cserébe? És írtam már meccs közben, de sebaj, ha már az adóhatóságoknak 10-20 millákat dobálnak vissza, akkor talán a csapatuknak is dobhatnának valamit, mert az FC Barcelonát jobban becsapták.
Majd a Copán lehet bizonyítani, meg pár embernek az EB-n.
És ott van a 2 Madrid. Az Atletit idén nem éreztem annyira erősnek, régen is győztek le minket, a Realnál meg Casemiro játszatása sokat segített, de még így is gyengék. Mindketten megvertek minket, és igenis merítettek ebből, mert azóta a bajnokságban simáznak mindenkit, és ők nem tűnnek fáradtnak. Nekünk meg a "tét nélküli" Klasszikus úgy berakta a kaput, hogy az hihetetlen.
Innentől csoda kell, hogy meglegyen a bajnoki cím. 3 hete ahhoz kellett, hogy ne.