Ezt kérlek idézd, mert január óta növekvően vagyok kritikusa.gránit írta: ↑2023.09.04. 01:29:55Furcsa, pár hónappal ezelőtt, amikor csatárt követeltem a csapatba, mondván, hogy Lewandowskinak egyre lefelé megy, azt írtad, nincs vele semmi gond, lövi ő a gólokat. Ősszal a Ligában szerzett 14-et, tavasszal 9-et. Valós veszély volt erre a szezonra, hogy Lewy kipukkad, mint tavaly Benzema.
Nem olyan gólerős, mint Torres...? Ejha.
Nem látok egyébként versenyt kettejük között, bőven elférnek egymás mellett a pályán. Sőt, ha együtt kezdenének és Torrest belép középre, mint a Villarreal ellen, az segítség lenne Lewandowskinak is. Inkább Gavit tenném ki, és helyette Torrest. A góljához meg nem sok köze volt Torresnek, de Jong beívelése előzte meg a gólt. Az egyébként pontos volt, ezt leszámítva egy középpályásban sem láttam azt, hogy tudná mozgatni a csapatot, tudna lyukra futtatni, kiugratni, bár ezt az egycsatáros rendszer sem segíti. Szenved ettől Lewy is meg a középpályások is, nincs is kit megjátszani, csak egy három emberrel birkózó centert. Összességében egy karmester nagyon hiányzik, Gündogan a meccs elején még egész jó volt, aztán beleszürkült ő is a meccsbe.
Olyat írtam, ezzel talán keverheted - ezt tartom is -, hogy szerintem Lewy nem megöregedett (vagy legalábbis csak 1-2%-ot esne vissza), tudna ő gólokat lőni, egyszerűen túl van hajtva szerencsétlen, és így nem tud, fáradt, görcsöl, stb. Sőt, már átvenni nem tud labdákat, megjátszani őket, eldől az első kontakttól szabálytalanságot színlelve, mert érzi, hogy amúgy semmi esélye, stb. Szóval amúgy kvázi nem őt kritizálom, hanem aki végigjátszat vele egy ilyen brutál letámadós stílusban minden egyes meccset. Szerintem ő még egy világklasszis, top3 center.
Torres idén jóval gólerősebb, mint Lewy, ezt a véleményt elég lazán alátámasztja a matek. A lengyel kb 360 perc alatt lőtt egy akció és egy tizenegyesgólt, de legyen kettő Torres kb 65 perc alatt (még nincs fent a mai a TM-en) lőtt kettőt. Torres lőtt 3 gólt az előszezonban, Lewy asszem egyet, ennek most nem nézek utána. És közben a játék más elemeiben is jobb.
Szerintem is elférnének, de ilyen nem sűrűn lesz Xavinál, max ilyen 20 percekre. De nem látom értelmét jelenleg a lengyelt pályán tartani, ezért nem is annyira érdekelne, ha nem férnének el, és végre tényleg teljesítmény alapú elbírálás lenne, ahogy Xavi ígérte, aktuális forma alapján. Mert hogy Lewy egy ideje már csak a a neve miatt lecserélhetetlen stabil kezdő, az tuti. Ha ugyanezzel a teljesítménnyel rukkolna elő egy 19 éves ifi a B-ből, soha nem kerülne még egyszer a nagycsapat közelébe.