Az eredményről most nem beszélnék, egy az, hogy nem volt ez egy nagy győzelem, kettő meg, hogy - én legalábbis - a hétvégén történtek miatt ezeknek a pontoknak most nem tudok szívből örülni..
Csak pár gondolatom azért hozzáfűzném a meccshez.
Először is, Bartra játéka. Röviden, tömören:
El tudom képzelni, hogy a jövőben a csapat vezére legyen, most is amikor nyugtatni kellett másokat 3-ból 2-szer ő ment oda, emellett a játékára nem lehetett panasz - főleg az első félidőben -, vitte a szíve előre, hajtott, rendre odaért, amikor hibázott javította - gólvonalról kivágott labdája pl. Nagyon nagy pazarlás lenne, ha jövőre is csak ilyen epizodista szerepet kapna..
Aztán még itt van Messi.. Lehet, hogy trendi cikizni mostanság, és nem most kéne, mert ő lőtte a győztes gólt, de amit a második félidőben csinált.. Fel tudtam volna pofozni. Az első ember aki szembejön simán szereli, erre elkezd sétálni utána, miközben 3-an sprintelnek mellette vissza védekezni. És nem egy ilyen szitu volt.. Eszméletlenül unszimpatikus amit leprodukál az utóbbi pár hónapban. De persze emellett volt egy szép gólja, meg két veszélyes szabadrúgása is, de ha mezőnybe meg ekkora lutri akkor én nem tudom pozitívnak ítélni a teljesítményét - na most ettől biztos álomba sírja magát..
A cselei lehet ma azért nem jöttek be, mert ő is szétesett Tito miatt fejben, úgyhogy nem is a mainak szól ez igazából, hanem az elmúlt időszaknak..
Aztán még Cesc. A Bilbao ellen bejön, fordítunk, ma bejön, megint fordítunk!
Mondjuk a Bilbao ellen pont semmi köze nem volt hozzá ha jól rémlik, de ma annál inkább. Az első gólnál ő adta be Pedronak a laszti, aki aztán Alvesnek tovább, a végén meg ugye gólpassza is lett.. 30 perc alatt kb 5-ször annyi haszna volt mint Xavinak előtte. De remélem a kövi meccsen is a padon kezd..
Tito halála amúgy szerintem őt viselte meg az egyik legjobban, most is látszott rajta a gyászszertartás alatt, meg még fb-on a képekről amiket láttam.. Áh, szörnyű ez most.
Aztán legvégül Alves. Hát az a banános reagálás.
Lehet utálni a beadásait, meg a védekezését, de ekkora figura nincs még egy a csapatban..
Nagyon jól reagálta le a szitut, grat neki érte, pedig biztos rosszul esnek azért ezek nekik. De respect Dani, király vagy!
Na de mindegy is, grat a fiúknak azért, hogy ilyen lelkiállapotban vállalták és lehozták a meccset, hihetetlen lelki erő kellhet hozzá!
Busi is pl a meccs elején..
Én is majdnem megkönnyeztem a jelenetet.. Aztán mégis lehozta jól a meccset. Nagyon nagy grat emiatt a játékosoknak még egyszer!