Azt azért mi magunk is láthatjuk, hogy egy vezetőnek a Barcelonában mennyire sok igénynek kell megfelelnie (bár igazából csak a pártoló tagoknak kell megfelelniük, de az ő igényeik is éppen ilyen vegyesek lehetnek). Van, aki a fiatalokat akarja látni, meg van, aki azért panaszkodik, hogy a fiatalok szét vannak hajtva.
Szerintem teljesen korrekt kezdő volt, az idény utolsó meccsén már nem kell attól tartani, hogy a fontosabb meccsekre lesérül valaki. Itt már nem kellett tartalékolni, pihentetni, nem jön hétközi forduló, nincs kettős terhelés.
Xavi rengeteg fiatalt épített a csapatba, erre igazán nem lehet panaszunk. Azt is teljesen megértem, hogy győzelemmel akart búcsúzni, egy jó meccsel. Ha berakja a harmadosztályú játékosokat, meg Inaki Penát, bukjuk ezt a meccset. Ő meg nem akart vereséggel távozni. Jó meccs volt amúgy.
Penáról mindent elmond, hogy még erre a trollkodásokkal teli sörmeccsre sem tette be, öt percre sem. Ha ő áll a kapuban, kikapunk. A Sevillának számos lehetősége volt, többet lőttek is kapura, mint mi, ter Stegennek volt dolga rendesen, kellett is nagyokat védenie, nyújtózkodnia. Ha Pena áll a kapuban, ez is egy 4-5 kapott gólos meccs. Xavi meg nem így akart búcsúzni, amit teljesen megértek. Penának én adnék egy tisztességes kilépőcsomagot, a legkevesebbet kereső játékosok közé tartozik a nagy csapatban, a fizetéséhez képest egy combos végkielégítéssel elküldeném jó messzire.
A meccset élveztem, a középpályán össze-vissza váltogatták a pozíciókat. Gündogan és Christensen voltak most a mélységi középpályások, előttük Pedri és Fermín, akik folyton oldalt váltottak. Cancelo néha átjött a másik oldalra. Ő ugye az eredeti posztján kezdett itt a Barcelonában, a jobboldalon, és nagyon bekezdett. Mivel Yamal és Raphinha is ott volt arra az oldalra, a túloldalon meg nem volt senki (Balde lesérült), át lett rakva a baloldalra. Ott is egész korrekt teljesítményt nyújtott, de nem az az eredeti posztja, nem ott a legerősebb. A formahanyatlásához ez is hozzátartozik. Most átkeveredett az eredeti helyére, és mindjárt adott is egy gólpasszt. Az eredeti posztján klasszis, a kényszerposztján elfogadható. El kell dönteni, hogy ő kell-e nekünk (kétlábasként nagyon nagy érték, sérülések esetén mindkét oldalon bevethető), vagy egy igazi balost igazolunk, vagy egy másik kétlábasat. Elég nagy a csend, valószínűleg a klub is kivár, és felméri, hogy akad-e 30-40 milliónál olcsóbb lehetőség. Az is lehet, hogy semmi pénzt nem költhetünk a nyáron. Védekezésben meg most is hibázgatott, és ki is állíthatták volna, amikor már besárgázottan elkövetett egy komolyabb szabálytalanságot. Szóval nem egyértelmű szerintem, hogy marad, de igazán jó játékost 30 millió alatt nehezen találunk.
Szóval váltogatták a fiúk a pozíciókat, amikor Cancelo átjött jobbra, Fermín játszott balszélsőt, de Pedrivel is folyton cserélgetett. Még Roque is beállt, de Pena nem
![Very Happy :D](./images/smilies/icon_biggrin.gif)
Azért ez ciki volt, és nagyon nagy hiba lenne a következő szezonra is a csapatban tartani.