Sziasztok!
Gondoltam rá, hogy egyszer leírom majd a tapasztalataim, részben érdekességnek, részben meg hátha jól jön valakinek. De közben kaptam több privát üzenetet is, úgyhogy leírom inkább még amíg frissek a tapasztalatok.
Röviden, két pontban:
1. a rossz hír, hogy aki a Camp Nou-hoz van "szokva", annak jóval lejebb kell adni a várakozásokat most
2. a jó hír, hogy egyelőre sima a kijutás bármelyik meccsre (az eddigi összes hazai meccset beleértve, és a most következő clasicot is), mindenre van jegy, nem is kevés
Kicsit hosszabban: A tavalyi 80ezres átlagnézőszám után most a 40ezer ember bevonzása is nehezen megy, és az az igazság, hogy ez nem véletlen van így.
Magának a stadionnak az atmoszférája meg se közelíti az eddigit, de ez mondjuk magától értetődő. A nagyobbik baj az, hogy az emberek jóval messzebbről figyelhetik még a legjobb helyekről is a meccset, mert a pálya egyszerűen jóval messzebb van a székektől. Arányaiban több hely van, ahonnan kifejezetten rossz nézni, és jóval kevesebb az igazán jó hely (szög, magasság, rálátás, távolság).
Maga a stadion is elég lepukkant, nem sokat költhetett rá a klub, hogy kipreparálja. Első ránézésre kevésbé látszik, de aztán ha van az embernek öt perce körülnézni... Persze szerintem nincs ezzel gond, mármint hogy nem költöttünk rá sokat, de azért a sok rozsdás tartószerkezet, és a 90es évekből otthagyott műanyag székek (kb mindenhol) igen rosszul festenek. A belső közlekedés a szintek között szintén borzalmas, keskeny lépcsőtornyok mindenfelé. Arányaiban rosszabb itt kijutni, fel-le jutni, mint dupla ennyi emberrel a Camp Nouban.
Maga a stadion fent van ugye a Montjuic-on, ami egy kis hegyecske(dombocska) a tengerparton, de még mindig a város úgymond belsejében. Sajnos van több gond is vele.. egyrészt rendkívül szeles, hideg odafent esténként, másrészt nagyon nyitott is a stadion, szóval lehet fázni rendesen. Én a fedett hosszú oldalon ültem, 18 fok körül volt, vastag pulcsikban és vékony kabátokban ott vacogtunk.
Harmadrészt a közlekedés is problémás. A Camp Nout körbeveszik különböző metró és buszmegállók, minden irányba gazdagon lehet válogatni, és a sok tízezres tömeghez erre szükség is van. A Montjuicról lejönni viszont bármiféle közlekedési csomóponthoz csak egy helyre lehet, ez az Espanya tér. Gyalogosan még oké, bár kell valamennyit mászni, de vannak mozgólépcsők is bizonyos szakaszokon. Viszont még akkor is szűk keresztmetszet a tömegközlekedés, ha leér az ember a hegyről. Ha meg késői a meccs, akkor simán le is lehet késni pl az utolsó metrót.
Nem kell mozgáskorlátozottnak lenni, elég ha csak az ember már nem fiatal, na akkor a stadion gyakorlatilag egy tortúra. A stadionon belül is borzalmas közlekedni, körülötte iss nehézkes itt-ott, de a feljutás meg szervezett külön buszokkal megy, amit a klub biztosít. Sajnos hatalmas sorbanállások vannak fel-le, különösen lefele. Tömegnyomor a buszokon, amik alig bírnak felkapaszkodni a hegyre, és nincs rajtuk levegő. Persze lehet kifogni jókat is biztos. Mi most családilag voltunk, így muszáj volt busszal megpróbálni, és oda-vissza elég rémes volt azoknak, akik nehezebben mozognak.
Szóval rosszabbul látni a meccset, és nehéz megközelíteni a stadiont meg a székedet is. Ez a katalán bérleteseknek, akiktől korábban csak kihalásos alapon lehetett örökölni kb a szezonjegyes helyeket, gondolom szintúgy nem túl jó. A sok széldzsekis zsebrádiós katalán ős-szurkoló jó része ebben a stadionban valószínűleg nem jelenik meg.
Mindehez a jegyárak változatlanok, ugyanolyan arcpirítóan drágák, mint a Camp Nouban. Csak sokkal kisebb az esély szerezni a legjobb helyekből, az igazán jó helyek ki vannak véve vip szektoroknak.
Amúgy jegyet könnyű találni: rengeteg bérlet nincs eladva, és akár 20-30 jegyet is lehet venni közvetlen egymás mellé. A jó helyek amúgy ahogy szabadulnak fel, most nem válnak láthatóvá, hanem vissza vannak tartva, hogy egy 35-50 euróval drágább, de még mindig sima jegyként értékesíthessék őket. Még az utolsó órákban se szabadítják fel, meccs kezdése előtt 20 percel tudtam volna csak először jobb jegyeket venni, mint amiket két héttel meccs előtt sikerült. És ez se lett volna sokkal jobb. Ez azért nem szokványos.
A Megastore továbbra is üzemel a félig lebontott stadion tövében, egyelőre még úgy-ahogy mezeket is kapni, bár a hazaiból már csak előre lenyomott darabok vannak. Pedig még csak október van..
Akinek amúgy nincsenek nyavajái, és először vagy tízévente egyszer jut ki, annak nyilván ezek kevésbé számítanak, és a Barca meccs még mindig Barca meccs. Kivéve amikor a sztárok fele a lelátón vigyorog begipszelt lábakkal. De legalább élőben láttuk Guiu győztes gólját
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila