Offtopic
Én egy kisvárosban nőttem fel Budapest mellett, és mindig egy kaland volt bejárni a városba. Most, hogy itt is lakom és rengeteg emberrel találkoztam és sok mindent csináltam, egyre inkább megszeretem ezt a helyet, pedig eleinte nehezen szoktam meg a relatíve nagy tömeg és nyüzsgés miatt, a kisvárosban minden nagyon nyugis volt, csak 25 kilométerrel vagyok arrébb, de sokkal gyorsabb az élet. Az emberek példájából kiindulva nekem az jön le, hogy ha dolgozol és mersz akár vállalkozni is áldozatokat hozva és tudod, mit akarsz csinálni, netán hova akarsz eljutni, akkor szeretni fog a város és fordítva, megtalálod a helyedet előbb-utóbb. Ehhez nem feltétlen kell itt maradni sem, sok hely van a világon, ahol el lehet boldogulni. Rengeteg lehetőség van itt, csak nyitva kell tartani a szemét az embernek és figyelni. Nekem az okoz dilemmát, hogy menjek az áramlattal ide-oda vagy pedig hallgassak az elhivatottságomra. Egyelőre utóbbit választottam, mert tényleg az vagyok, aztán meglátom, hogy alakul. Úgy állok hozzá, hogy ha nehézség van, megoldom, nem féltem magam semmitől, szerintem itt nem lehet veszíteni, csak nyerni, ha melózol rajta.
A másik az, hogy a régi közegem inkább lehúzott, de én is problémás voltam, úgyhogy magamnak is köszönhetem. Nagyon sokat tudtam változni pozitív irányba, és ebben Budapest és az itteni környezet és emberek segítettek azon túl, hogy magamtól is felismertem néhány dolgot, ami korábban nem esett le.

"Hány dobja az álmait, hogy mindegy már csak legyen más, de be kell lásd, bármilyen trét hoz az élet le kell rázd"
"A látványos játék alapja a futball szeretete." - Varga Zoltán
"Szerettünk, akartunk, és tudtunk futballozni." - Puskás Ferenc
"A látványos játék alapja a futball szeretete." - Varga Zoltán
"Szerettünk, akartunk, és tudtunk futballozni." - Puskás Ferenc
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15486
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
no para, 4 évente választások, olyankor kapnak minden jót a nyugdíjasok.recrea írta: Nemsokára nyugdíjba mennek a Ratkó-korszak gyermekei, lesz meglepődés, mikor szüleink szembesülnek azzal, h adott hónapban vagy a gázszámlát fizetik be vagy vacsoráznak, a kettő együtt sajnos nem fog működni
micsoda véletlen és jófejség a kormánytól.
Amúgy jah, Budapest nagyon szép város, nyilván lehetne szebb is, de nagyon sokat fejlődött az utóbbi években. más kérdés, hogy a magyar mentalitás olyan, hogy nagyon sokára lesz az, hogy a külföldiek lehúzása nem lesz ilyen mértékű.
el lehet lenni itthon, csak szerintem fiatalként, családalapítás előtt nehéz. legalábbis én most ezt látom magamon, hogy oké, dolgozom, de hogy mikor tudok önálló lakást venni vagy házat építeni...nagyon kérdéses.
engem most ez a kérdéskör foglalkoztat leginkább, és nem látom a persektívát, hogy mikor tudok a szüleimtől elköltözni.
ismerősök könnyebb helyzetben vannak, pénzes szülők, felhúzták a 25-30 milliós házakat, lakások itt ott...
(hitelt nem említem, az a végső elkeseredés lenne, ha ahhoz folyamodnék).
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Sztem az irreális elvárás, h megszólalsz Texasban vagy Shanghaiban, h magyar vagy, aztán majd rávágnak egy honi hírességet. Ha a jelent vesszük, nekem is igencsak el kell gondolkodnom, h tudok-e mondani románt, szlovént, peruit vagy skótot, és akkor még nem Dzsibutiról beszélek. Hirtelen egy híresség se jut eszembe ezen országokból, szóval vagy velem van a baj, vagy ezekkel az államokkal.
Jártam néhány helyen, és a Hungary szóra - szégyen, nem szégyen - azonnal Puskást vágják rá, még Brazíliában is. Ahogy ne hasonlitsuk össze az országot Katarral, úgy Ibizával vagy Thaifölddel se. Budapest gyönyörű város, az adottságokon túl is sokkal szebb, de főleg hangulatosabb, mint a legtöbb európai kollégája. Abban egyetértek Neroval, h messze nincs kiaknázva, pl Prága nem rendelkezik olyan adottságokkal, mégis virágzik a turizmus. Itthon sajnos a külföldi úgy kezdi, h felül a hármas metróra, aztán lehúzza a taxis, lehúzza az éttermes, lehúzza a kisboltos, lehúzza a prosti. Én elmegyek külföldre és azt lesem, h hogyan vágnak meg...nem, nem vágnak meg, pedig szinte már várom.
A mentalitással is egyetértek. A magyar lop, csal, hazudik, kiskaput keres, számla nélkül ad el, bliccel a buszon, belóg az all inclusive étterembe, 20 deka helyett 23-at ad, ellopja a törülközőt a szállodából, és a többi. Egyébként miért is változna ez, mikor “fentről” is ezt látja?
Tudós témában érdemes néhány cikket elolvasni “agyelszívás” témában, meglepő számot mutatna, h a 20. századi kivándorlások miatt mennyi magyar származású tudós él pl amcsiban. De ez mai jelenség is, mivel itthon egyszerűen nincs perspektíva, az IT szektorban, aki tud két mondatot angolul, az megy külföldre, mert milliónál kezdi a fizut. Attól meg egyenesen sírni tudnék, h pont az az 500.000-1.000.000 magyar dolgozik külföldön, aki dolgozni tud és szeretne is.
Nemsokára nyugdíjba mennek a Ratkó-korszak gyermekei, lesz meglepődés, mikor szüleink szembesülnek azzal, h adott hónapban vagy a gázszámlát fizetik be vagy vacsoráznak, a kettő együtt sajnos nem fog működni, így a “mi” nyakunkon zúdul majd az eltartásuk, ami egyébként rengeteg társadalomban alap. És nem nyúlnak hozzá, lesz majd szidva az a kormány, amelyiknél összeomlik a rendszer
Itthon sincsenek csodák, se új dolgok, ha van egészség meg pénz, igencsak élhető az ország, ha nincs, akkor lakhatsz te bárhol.

Nem, egyáltalán nem lett személyeskedő, sőt kifejezetten értékelem hogy egyenes "elém álltál" és nem hátulról, félvállról dobtál valamit utánam sértődötten.@Nero
A hozzászólásom elején leszögezném, hogy egy kicsit talán személyeskedő lesz az írásom, de sajnos ezt máshogy nem tudom megkérdezni. A szándékom nem egy értelmelten vita kirobbantása hanem, hogy jobban megértsem a véleményedet, hozzáállásodat, amit természetesen maximálisan tisztelek, még ha nagyon durván nem értek egyet vele.
Ezzel nem értek egyet. Akkor pöccentem be amikor a Palvin Barbis-sztori volt, meg amikor irreális sportsikereket várnak az országtól. Én társasági ember vagyok, sok emberrel szívesen beszélgetek és sokszor felmerül Magyarország is mint téma, és ugye a magyarok nagy része csak átkozódik hogy otthon mennyire rossz minden, nekem ezzel kapcsolatban az őszinte véleményem, hogy mindent összevetve (megélhetés, gazdaság, közbiztonság, természeti katasztrófák, járványok stb. stb.) hazánk igencsak előkelő, minimum az első negyedébe van a világnak, de szerintem megvan a "felső 20 százalék" is. És ezt sokszor el is mondom és igencsak megvagyok győzödve arról hogy igazam van, és nem feltétlenül Monacohoz vagy Katarhoz kell mérnünk magunkat hanem vannak más helyek is a világban szóval aki Magyarországra született az szerencsés.Nem tudom megérteni, hogy amikor valahogy feljön egy témában a magyarság te olyan szinten lenézően és lekicsinylően tudsz róluk vagyis inkább rólunk beszélni, hogy az már számomra sértő
Még relatíve fiatal vagyok de hála Istennek már sok helyen jártam a világban (sokkal szegényebb országokban is), és őszintén mondhatom hogy nem nagyon találkoztam még egy olyan néppel ahol ekkora százalékban lenne jelen a depresszió, a rosszindulat, a mogorvaság, stb. Mindannyian tudjuk hogy itt most miről beszélek, és szerintem ezt nem lehet annyival lerendezni hogy "mi magyarok már csak ilyenek vagyunk"és úgy általában az emberek mentalitásával is,
Erre ugye az volt a válasz félig helyesen (amit korábban már énis leírtam hogy mit nézek ha magyar sportsikerre vágyok) hogy vizilabda, kézilabda, kardvívás, úszás. Az hogy ezekben sikeresek vagyunk, az igaz, az viszont nem hogy nemzetközileg elismertek is. Ezek közül egyik sem A-kategóriás sportág, világszinten a nézettségük bőven elmarad. Egy MKB Veszprém kézilabda győzelméről nem fog beszámolni a BBC, az ESPN, vagy a Globo mondjuk.Például ez az utolsó írásod is: "Nem kötekedésből, de mi mindenben vagyunk nemzetközileg sikeresek és világszinten elismertek? Nem csak sportot mondhatsz, bármit."
Engem kifejezetten bánt, hogy szinte minden ország a világban (még a legszegényebb ázsiai vagy afrikai is) feltud mutatni legalább egy ténylegesen ismert atlétát addig mi nem.
Ezt nem vitatom, nekünk is vannak okos embereink, de ezzel kapcsolatban eszembe jut az a két nagyon sokat hallott mondat hogy "A magyarok adták a világnak a legokosabb tudósokat" + "A magyar lányok a legszebbek" Nem érződik ebben az irónia, hogy mi vagyunk egyszerre a legokosabbak és a legszebbek is?rengeteg nemzetközileg elismert tudósunk van,
Népszerű turisztikai célpont az Punta Cana, Phuket, Ibiza stb. de az tény hogy sokan járnak ide is "City Break"re. Az is tény hogy szép, de azért sok helyen rengeteg a kosz, graffiti, hajléktalanok stb. Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy nagyon szép helyen fekvő város, néhány helyen valóban nagyon szép, de ennél sokkal több van Budapestben.egy gyönyörű fővárosunk amely egyre népszerűbb turisztikai célpont és az se véletlen, hogy az ide látogató külföldi sztárok el vannak ragadtatva az országtól. És a sort még lehetne folytatni.
Sanszos, hogy ez egy kicsit hosszú lett, lehet kicsit összefüggéstelen is, de remélem megtudtad érteni hogy hogyan állok az országhoz, és mik a problémáim. Nem azért zrikálom az országot mert nem szeretem, hanem pont azért mert igen, és nekem igazán fáj hogy alig találni valamit amire igazán büszke lehetnék, és tudom azt hogyha elmegyek a nagyvilágba bárhová, és azt mondom hogy "Hungary" akkor a velem szemben álló idegen gondolkodás nélkül azonnal tud mondani valakit vagy valamit amiről pozitívan híres ez az ország.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
- Varatrix
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4857
- Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
- Tartózkodási hely: Böpö
Én teljes mértékben azt gondoltam, hogy megértem a függetlenséget. Ez a beszélgetés árnyalta a képemet a kialakult helyzetről. Politikai hovatartozás, és a sajtóorgánumokkal szembeni előítéletektől mentesen mindenkinek ajánlom hogy, olvassa el akit érdekel ez a téma. És természetesen mint minden politikai kérdésben csak akkor maradhatsz objektív ha minkét véleményre őszintén oda tudsz figyelni. Tehát egy elszakadást NEM pártoló Katalánnal egy interjú:
https://444.hu/2017/10/01/katalanok-all ... talanokkal" target="_blank
https://444.hu/2017/10/01/katalanok-all ... talanokkal" target="_blank
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar
@Nero
A hozzászólásom elején leszögezném, hogy egy kicsit talán személyeskedő lesz az írásom, de sajnos ezt máshogy nem tudom megkérdezni. A szándékom nem egy értelmelten vita kirobbantása hanem, hogy jobban megértsem a véleményedet, hozzáállásodat, amit természetesen maximálisan tisztelek, még ha nagyon durván nem értek egyet vele.
Nem tudom megérteni, hogy amikor valahogy feljön egy témában a magyarság te olyan szinten lenézően és lekicsinylően tudsz róluk vagyis inkább rólunk beszélni, hogy az már számomra sértő. Természtesen én is tudom, hogy nagyon sok probléma van az országgal és úgy általában az emberek mentalitásával is, de még így se hiszem, hogy ez a ledegradáló hangnem bármilyen szinten is jogos lenne. Például ez az utolsó írásod is: "Nem kötekedésből, de mi mindenben vagyunk nemzetközileg sikeresek és világszinten elismertek? Nem csak sportot mondhatsz, bármit."
Pont a magyarokat "megvádolni" ilyennel nem lehet. Mindig is erőn felül teljesített ilyen szempontból az ország. Nagyon ritka, hogy egy ilyen kicsi ország ilyen sok kiemelkedő tehetségű embert ad/ott a világnak. Rengeteg nemzetközileg elismert tudósunk van, a sportban is kiemelkedően teljesítünk, ha megnézzük a népsesség számát és az elért sikereket, van egy gyönyörű fővárosunk amely egyre népszerűbb turisztikai célpont és az se véletlen, hogy az ide látogató külföldi sztárok el vannak ragadtatva az országtól. És a sort még lehetne folytatni.
Nem azt mondom, hogy minden milyen jó és hibátlan és hogy , nem kell kicsiny hazánkon változtatni, mert ez nem igaz. A problémákat észre kell venni és azokat racionálisan ki kell elemezni és megoldást találni rá, DE a jó, pozitív dolgokat is ugyanúgy észre kell venni mert hálistennek akad belőle, nem is kevés.
Megköszönném, hogy ha ezt az állaspontodat jobban kifejtenéd, konkrét, igaz érvekre alapozva.
Remélem nem volt túlságosan személyeskedő, de ezt már muszáj volt leírnom.

FOOTBALL AND HANDBALL
TITO ETERN
TITO ETERN
- Normandia
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2502
- Csatlakozott: 2013.01.02. 10:56:24
- Tartózkodási hely: Sátoraljaújhely
[/quote][/quote]csababarca írta: az egyik, Magyarország, a nevében is benne van, és volt is akkor mikor 56 volt, egy önálló állam/ország volt. Nem volt más ország része.
Katalónia pedig egy autonóm tartomány, egy országon belül, ami Spanyolország.
Akkor lehetne összehasonlítani a kettőt, ha Magyarország akkor konkrétan a SZU vagy Oroszország egyik tagállama, ttartománya lett volna.
akkor már az 1848-as eseményekkel előbb vethető össze a katalán helyzet, de az is sántít.
A katalnok nemzetként definiálják magukat ezért lehetne jogos a külön országként való elszakadásuk. Nekik nincsen anyaországuk, ezért mondjuk erdéllyel, a székelyekkel sem lehet párhuzamot vonni. Ha már párhuzam, akkor a kurdokkal lehetne hasonlítgatni, aki egy olyan nép, akiknek nincsen országa, pedig nagyjából egy tömbben élnek, a nagyhatalmak geopolitikai érdeke mindig felülírja ezen törekvéseiket.
Mondjuk az alkotmányra való hivatkozás meg nevetséges, hiszen azt is a spanyol többség írta.
Itt a kérdés az lenne, hogy definiálhatja e magát külön nemzetként, meg van e ehhez minden alapja, ha igen, akkor nincs miről beszélni, mert alapvető jogának kellene lenni a saját sorsáról dönteni.
Az meg érdekes lehet, hogy lentebb írta valaki, hogy saját szemével látta, hogy átszavaznak, meg több szavazóhelyen adták le szavazataikat a katalán szavazók. Érdekelne, hogy még is hogyan látta saját szemmel, mikor a tudható szavazóhelyeket simán bezáratta a spanyol rendörség, vagy egyszerűen be sem engedték a szavazókat? Ha azt vesszük alapul, hogy valóban igaz amit a spanyol bm mondott, akkor a 43% nem is rossz arány, hoszen sokan nem is tudták leadni a szavazataikat.
"Diego Simeone: "Diego (Maradona) megtöltött minket érzelmekkel, de azt mondom, kétségek nélkül, hogy Messi jobb játékos, mint Maradona volt."
- Veidt_madridista
- Madridista
- Hozzászólások: 836
- Csatlakozott: 2016.05.25. 22:41:18
- Tartózkodási hely: Miskolc
dentomi írta: Én azt látom.. van egy nép, népcsoport akik ma a szabad világban "szabad európában" döntöttek, külön és más jövőt szeretnének maguknak, gyermekeiknek és mindenki másnak akik a szabad világot szeretnék és nem csak a hírekben.
A szabadság nem azt jelenti, hogy azt teheted, amit csak akarsz... Azt értsd meg, hogy ez a népszavazás (amellett hogy alkotmányellenes volt, és hogy a katalán kormánynak még a saját parlamentjében sem volt meg a kiíráshoz szükséges többsége) egyszerűen nem validálható. A spanyol helyett a katalán kormány számolta meg a szavazatokat, sokan pedig több urnánál is leadták a szavazatukat, tucatjaival keringenek erről a fotók az interneten. Saját szememmel láttam, nem városi legendáról van szó. És a részvételi arány még így is csak 42%-os volt, szóval ezt "döntésnek" nevezni véleményem szerint igencsak túlzó. Arról nem is beszélve, hogy a szeparatizmust nem támogató katalánok mellett mi történne egy (valódi) függetlenedés esetén azokkal a "plusz" emberekkel (több mint egymillió spanyol, több mint félmillió "külföldi"/bevándorló), akik Katalóniában élnek? Egy ilyen horderejű döntés, ami évtizedes távlatokban is meghatározhatja a szóban forgó terület és népcsoport jövőjét, csak akkor hozható meg, ha a teljes lakosság elsöprő többsége támogatja a dolgot, de erről itt egyáltalán nincsen szó.dentomi írta:Én azt látom, megint vég a a szabadságnak, minden lehető dologgal kényszerítenek valakiket hogy nem vagy te oda hanem ide....
És most ezeket egyáltalán nem azért írom, mert madridista vagyok, de aki egy kicsit is tájékozott a témában, az pontosan látja, hogy ez az egész cirkusz kizárólag a katalán kormány politikai machinációjáról szól(t), nem arról, hogy elnyomás alatt élő nép szeretné kivívni a függetlenségét (többek között ezért sem vonható párhuzam 1956-tal). Az egész ügynek egyetlen valódi következménye lesz, mégpedig az, hogy a katalán gazdaság és a terület által előállított GDP-hányad embertelen (!!!!) mértékben vissza fog esni, sokszorosára nő majd a munkanélküliség, és ezek után valószínűleg a spanyol kormánynak sem áll majd érdekében, hogy brutális pénzeket toljon bele többek között Katalónia infrastruktúrájának fejlesztésébe. Ezért érdemes volt...
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15486
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
jogilag nézd.dentomi írta:
Kedves Barétom: Látszik hogy fogalmad nincsen arról amit mondasz.
Én a vasfüggöny közvetlen közelében nőttem fel: ha a Rábában arrébb úsztál, hát lelőttek.... Fogalmad nincsen mi a szabadság.
Hidd el, tudom mi a szabadság érzete... "25 évig nem tudtunk elmozdulni...!
ne szentimentalizmussal.
nem voltunk más ország része,közjogilag.
persze más kérdés hogy egy érdekszférában voltunk, és az állam kiszolgáltatta magát a szovjeteknek.
de akkor sem vonható párhuzam a katalán tartományi helyzettel.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
csababarca írta:az egyik, Magyarország, a nevében is benne van, és volt is akkor mikor 56 volt, egy önálló állam/ország volt. Nem volt más ország része.dentomi írta:csababarca írta:azért az 56-os dolgokat, és eleve MO akkori helyzetét, jogállását idekeverni szerintem hatalmas mellélövés.
Nem hinném hogy ezt el lehet különíteni.. Ha ezt másként gondolod magyarázd meg nekem kérlek.
Katalónia pedig egy autonóm tartomány, egy országon belül, ami Spanyolország.
Akkor lehetne összehasonlítani a kettőt, ha Magyarország akkor konkrétan a SZU vagy Oroszország egyik tagállama, ttartománya lett volna.
akkor már az 1848-as eseményekkel előbb vethető össze a katalán helyzet, de az is sántít.
Kedves Barétom: Látszik hogy fogalmad nincsen arról amit mondasz.
Én a vasfüggöny közvetlen közelében nőttem fel: ha a Rábában arrébb úsztál, hát lelőttek.... Fogalmad nincsen mi a szabadság.
Hidd el, tudom mi a szabadság érzete... "25 évig nem tudtunk elmozdulni...!
Egyszer elmentem egy Fradi-Újpestl mérkőzésre, 2 hónap múlva hazaértem, csengettem az asszony kírúgott, ma sem értem miért tette!
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15486
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
az egyik, Magyarország, a nevében is benne van, és volt is akkor mikor 56 volt, egy önálló állam/ország volt. Nem volt más ország része.dentomi írta:csababarca írta:azért az 56-os dolgokat, és eleve MO akkori helyzetét, jogállását idekeverni szerintem hatalmas mellélövés.
Nem hinném hogy ezt el lehet különíteni.. Ha ezt másként gondolod magyarázd meg nekem kérlek.
Katalónia pedig egy autonóm tartomány, egy országon belül, ami Spanyolország.
Akkor lehetne összehasonlítani a kettőt, ha Magyarország akkor konkrétan a SZU vagy Oroszország egyik tagállama, ttartománya lett volna.
akkor már az 1848-as eseményekkel előbb vethető össze a katalán helyzet, de az is sántít.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19606
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Az egyik ország a másik egy tartomány, nem lehet a kettőt egy kalap alá venni.
csababarca írta:azért az 56-os dolgokat, és eleve MO akkori helyzetét, jogállását idekeverni szerintem hatalmas mellélövés.
Nem hinném hogy ezt el lehet különíteni.. Ha ezt másként gondolod magyarázd meg nekem kérlek.
Én azt látom, megint vég a a szabadságnak, minden lehető dologgal kényszerítenek valakiket hogy nem vagy te oda hanem ide....
A nagy hatalom elhatárolódik... a másik nagy ki áll melletted és meddig teszi ezt?
Jön a hadsereg stb?
Ilyen nincsen és nem lehet hogy EUROPAI TANÁCS kijelenti amit... Engem nem kérdeztek meg gyanítom téged sem Mást sem... Minek az UNIO ha nem éppen arról szól hogy UNIÓ?
Persze lehetetlen egy uniós népszavazás de azért néhány oda illó ország megkérdezése nélkül dönteni? ez nem unio ez nem egy szabad világ csak a duma van minderről....
Egyszer elmentem egy Fradi-Újpestl mérkőzésre, 2 hónap múlva hazaértem, csengettem az asszony kírúgott, ma sem értem miért tette!
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15486
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
azért az 56-os dolgokat, és eleve MO akkori helyzetét, jogállását idekeverni szerintem hatalmas mellélövés.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Én azt látom.. van egy nép, népcsoport akik ma a szabad világban "szabad európában" döntöttek, külön és más jövőt szeretnének maguknak, gyermekeiknek és mindenki másnak akik a szabad világot szeretnék és nem csak a hírekben.
Miért baj ez?
Nekem a spanyolok, minden tiszteletem mellett"56"jut eszembe!
rettentően támogatom a Katalánokat, szívvel lélekkel, ha csakugyan ezt akarják, akkor mint modern , felvilágosult ember, el kell fogadnom és illik támogatnom minden ésszerű törekvésüket.
Nem értem: MA EGY SZABAD EURÓPÁBAN EZ NEM ALAP KÉRDÉS?
Olvasom, USA elhatárolódik .. 56
Oroszok bizony másként...
Kinek jó ez megint?
Miért baj ez?
Nekem a spanyolok, minden tiszteletem mellett"56"jut eszembe!
rettentően támogatom a Katalánokat, szívvel lélekkel, ha csakugyan ezt akarják, akkor mint modern , felvilágosult ember, el kell fogadnom és illik támogatnom minden ésszerű törekvésüket.
Nem értem: MA EGY SZABAD EURÓPÁBAN EZ NEM ALAP KÉRDÉS?
Olvasom, USA elhatárolódik .. 56
Oroszok bizony másként...
Kinek jó ez megint?
Egyszer elmentem egy Fradi-Újpestl mérkőzésre, 2 hónap múlva hazaértem, csengettem az asszony kírúgott, ma sem értem miért tette!
Elég jó orosz kapcsolatokkal rendelkezem és hidd el, ha nagyon durvára fordulna a helyzet lesznek jelzés nélküli orosz, oszét katonák. Erre nagy összegben mernék fogadni.
Ezzel nem azt mondom, hogy ez is lesz. Sőt szerintem Putyinovics van annyira okos politikus, hogy nem akar ilyen konfliktusba belekeveredni. Eseteg annyi, hogy lesznek önkéntesek, akik történetesen hivatásos katonák.
Az oroszoknak minden jó, ami az EU-nak rossz. Ezért is jön kapóra nekik Orbán.
Én is úgy gondolom/gondoltam, hogy lesz egy Krim II és ettől nagyon nem vagyunk messze.
Ez az elszakadás szerintem annak az eredménye, hogy a spanyol gazdaság nagyon zuhanóban van. Amiből nem nagyon akarnak részt kérni. Ez érthető is, mivel ők kb a vezető régió. Illetve az az Oszétia az nem csak játék a nevekkel. Ezt azért majd kérdezd meg ott élő emberkéktől. Nekik oroszország csak van, ha kérdezed tőlük egyik sem mondja, hogy orosz.
Mindegyik azt mondja, hogy kaukázusi v oszét Ez saját tapasztalat. Pedig akiket én ismerek 20 éve élnek Péterváron. Lenne miért orosznak vallani magukat.
A lényeg, hogy ezzel csak ráijesztettek a spanyolokra. Decemberben sokkal tisztábban fogunk majd látni.
Ezzel nem azt mondom, hogy ez is lesz. Sőt szerintem Putyinovics van annyira okos politikus, hogy nem akar ilyen konfliktusba belekeveredni. Eseteg annyi, hogy lesznek önkéntesek, akik történetesen hivatásos katonák.
Az oroszoknak minden jó, ami az EU-nak rossz. Ezért is jön kapóra nekik Orbán.
Én is úgy gondolom/gondoltam, hogy lesz egy Krim II és ettől nagyon nem vagyunk messze.
Ez az elszakadás szerintem annak az eredménye, hogy a spanyol gazdaság nagyon zuhanóban van. Amiből nem nagyon akarnak részt kérni. Ez érthető is, mivel ők kb a vezető régió. Illetve az az Oszétia az nem csak játék a nevekkel. Ezt azért majd kérdezd meg ott élő emberkéktől. Nekik oroszország csak van, ha kérdezed tőlük egyik sem mondja, hogy orosz.
Mindegyik azt mondja, hogy kaukázusi v oszét Ez saját tapasztalat. Pedig akiket én ismerek 20 éve élnek Péterváron. Lenne miért orosznak vallani magukat.
A lényeg, hogy ezzel csak ráijesztettek a spanyolokra. Decemberben sokkal tisztábban fogunk majd látni.
- Veidt_madridista
- Madridista
- Hozzászólások: 836
- Csatlakozott: 2016.05.25. 22:41:18
- Tartózkodási hely: Miskolc
Ez csak játék a nevekkel. Dimitri Medoyev, Dél-Oszétia külügyminisztere-nagykövete volt a Katalóniába utazó delegáció vezetője, róla pedig mindenki tudja, hogy kiváló kapcsolatot ápol Oroszországgal. Ez egy egyszerű politikai manőver volt Putyintól, aki így (ismét) beinthetett az EU-nak. Egy héttel ezelőtt arról beszélt egyébként egy Szocsiban rendezett vitafórumon, hogy az Unió felelőtlen és túlzó támogatása Koszovó szecessziójával kapcsolatban Európa más területein is hasonló folyamatokat idézhet elő - és Katalónia után nyugodt szívvel mondhatja, hogy igaza volt, még ha a két eset között nehéz is párhuzamokat vonni. Oroszország egyébként régóta támogatja a katalánokat, Enric Folch (a Solidaritat Catalana per la Independència párt nemzetközi főtitkára) például 2015-ben és 2016-ban is járt orosz kormánybarát konferenciákon, eseményeken. A Pravda nevű orosz lap meg egyenesen azt írta másfél héttel ezelőtt, hogy a "a katalánok megcsinálták a saját Krímjüket". És nem ők voltak az egyetlen orosz lap, amelyik támogató hangnemben írt velük kapcsolatban. Pedig (közvetlenül?) nem is köthetőek a kormányhoz. Az egyik legnagyobb orosz állami hírcsatorna, az RT spanyol nyelvű fiókjai (Twitteren és Facebookon) meg azzal a főcímmel rukkoltak elő néhány napja, hogy "a diktátor Fransisco Franco visszatért" (ami nyilvánvaló propagandaanyag, komolyan venni elég nehéz). És még tucatnyi példát lehetne felsorolni.rikko írta: Oszétia támogatja őket konkrétan.
Ha itt sereggel való bevonulás lesz és Oszétia teljes mellszélességgel kiáll a katalánok mellett, akkor abból lehet komoly balhé és sírás Madrid részéről.
Az viszont egy teljesen abszurd elképzelés, hogy majd 3500 kilométerről fognak katonákat küldeni hozzájuk. Erre utaltál, ha nem értettem félre.
Veidt_madridista írta: Ugyan mit tehetnének? Rajoyék a hadsereggel fognak bevonulni, ha kell... ráadásul "kintről" is egyedül Oroszország volt az, aki támogatta/támogatja őket. Más dolog tüntetni és odaállni az urnához, és más dolog szembeszállni a rendőri erőkkel, börtönbüntetést kockáztatva...
Egyébként december 21-én lesznek az új választások, két nappal később pedig jön a Clásico. Érdekes lesz.
Oszétia támogatja őket konkrétan. Tehát kaukázusi régió. Róluk tudni kell, hogy ott nem rettennek vissza semmitől sem. Putyin bácsi sem szívesen küldi oda a katonáit, pedig a ruszkikat sem kell félteni.
Ha itt sereggel való bevonulás lesz és Oszétia teljes mellszélességgel kiáll a katalánok mellett, akkor abból lehet komoly balhé és sírás Madrid részéről.
Amúgy nem sok lesz ebből. Most Decemberig ujjonganak, aztán ott megint koppannak. Ez a valószínűsíthető forgatókönyv. Aztán még minden lehet. De akármi is lesz, nem lesz csendes lefolyása.
- Veidt_madridista
- Madridista
- Hozzászólások: 836
- Csatlakozott: 2016.05.25. 22:41:18
- Tartózkodási hely: Miskolc
Ez 155-ös cikkely nem Katalónia láncra veréséről szól, sőt éppen az ellenkezője. Csak az a lényeg, hogy a jelenlegi kormányt eltávolítsák, de ez nem jelenti azt, hogy ne nyerhetne ismét egy függetlenséget támogató párt. Hozzáteszem, mivel a Junts pel Sí a három legnagyobb függetlenségi párt koalíciójából tevődött össze, ezzel most elég nehéz helyzetbe került az egész mozgalom, hiszen ezeket az embereket valószínűleg teljesen el fogják távolítani a politikai közéletből, sőt a törvények szerint még akár 10-12 éves börtönbüntetéseket is ki lehetne osztani. És mivel a katalán parlament második és harmadik legerősebb pártja nem támogatja a függetlenséget, ilyen körülmények között én személy szerint nem tartom valószínűnek, hogy ismét egy függetlenséget támogató párt kerüljön hatalomra.
Egyébként december 21-én lesznek az új választások, két nappal később pedig jön a Clásico. Érdekes lesz.
Ugyan mit tehetnének? Rajoyék a hadsereggel fognak bevonulni, ha kell... ráadásul "kintről" is egyedül Oroszország volt az, aki támogatta/támogatja őket. Más dolog tüntetni és odaállni az urnához, és más dolog szembeszállni a rendőri erőkkel, börtönbüntetést kockáztatva...Gareth Tello írta:Egy talán biztos: a katalán vezetők, és a függetlenségpárti emberek, akik évek óta részt vettek a különböző utcai felvonulásokon/demonstrációkon, majd pedig október elsején igennel szavaztak, nem fogják ölbetett kézzel nézni, ahogyan Rajoy-ék megpróbálják "visszaállítani a törvényes állapotokat". Szóval cirkusz lesz még egy jó ideig, ez elég valószínű...
Egyébként december 21-én lesznek az új választások, két nappal később pedig jön a Clásico. Érdekes lesz.
-
- Az Év fórumozója 2013
- Hozzászólások: 5728
- Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
- Tartózkodási hely: Budapest
És ha ismét a függetlenségpártiak kerülnek többségbe, akkor mi lesz? De egyébként is, addig még rengeteg dolog történhet, szerintem kicsit mindenki a sötétben tapogatózik most... Egy talán biztos: a katalán vezetők, és a függetlenségpárti emberek, akik évek óta részt vettek a különböző utcai felvonulásokon/demonstrációkon, majd pedig október elsején igennel szavaztak, nem fogják ölbetett kézzel nézni, ahogyan Rajoy-ék megpróbálják "visszaállítani a törvényes állapotokat". Szóval cirkusz lesz még egy jó ideig, ez elég valószínű...Veidt_madridista írta:nem fog sokáig tartani decemberben új választások lesznek
- Veidt_madridista
- Madridista
- Hozzászólások: 836
- Csatlakozott: 2016.05.25. 22:41:18
- Tartózkodási hely: Miskolc
nem fog sokáig tartani decemberben új választások lesznekNero. írta:Na innentol kezdodik majd az igazi cirkuszvisca el barca írta:https://444.hu/2017/10/27/a-katalan-par ... tarsasagot
Visca Catalunya!
"And my heart will leave you never."
Na innentol kezdodik majd az igazi cirkuszvisca el barca írta:https://444.hu/2017/10/27/a-katalan-par ... tarsasagot
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
https://444.hu/2017/10/27/a-katalan-par ... tarsasagot" target="_blank
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
https://mno.hu/cinkosakinema/a-bearazot ... at-2423656" target="_blank
Nagyon jo Puzser cikk a katalan helyzetrol, sokakat erdekelhet itt.
Nagyon jo Puzser cikk a katalan helyzetrol, sokakat erdekelhet itt.