Sinya22 írta: ↑2024.04.16. 19:46:16
Benne lehet az afrika kupa is, de én inkább azt érzem Salah-n, hogy nem bírja már a tempót, nem tudja már úgy húzni a csapatot, mint korábban, de ez valahol természetes is, én inkább azt nem értem, hogy nem sikerült még igazolni oda egy helyettest. Salah-nak sokkal többet kellene pihennie már, más kérdés, hogy belőle nem nézem ki azt, hogy majd a padról segít, legalább is amikor lecserélik, akkor baromira mérgesnek tűnik
Jövőre biztos erősíteni kell a támadósort, én őszintén Gakpo-val sem vagyok túl elégedett, mindig kap minimum fél órát, de még túl sok jó meccsére nem emlékszem. A kp igazolások azért bejöttek, Mcallister top, Szoboszlainak is teljesen jó első szezonja van, Endo pedig számomra teljesen ilyen semmiből jött. A gól lövés a legnagyobb probléma, pedig helyzetek minden meccsen vannak, nem is 1-2. Kicsit korábbi Barca beütése van, de ez valószínű a PL címbe kerül a végén.
Lehet. Pedig azért nem öreg. Kicsit primadonna alkat volt mindig is, de nyilván pozitív volt a jelenléte, idén billent át a dolog, amikor nem biztos, hogy a zsenije már megéri a csapatnak, és valahogy a kapu előtt sem olyan éles már döntésekben. Pedig amúgy van elég gólja.
Gakpo szerintem jó balszélen is bevethető cserecsatár lenne, az a gond, hogy Nunezzel félig mellényúltak, hiába szokták elég jól feltérképezni az érkezőket, fejben elkalkulálták a dolgot, és nem egy igazi nagy gólzsák cseréje, annál többet kéne mutatnia, az meg nincs benne ezen a szinten.
Jota lenne nagyon jó befejező, csak folyamat sérült volt. Most megnéztem, érdekesség, hogy Jota és Gakpo pontosan ugyanannyi góllal és gólpasszal rendelkeznek idén (14/4, 14/4), csak Jotának ehhez mindössze 1500 perc kellett, ami nagyon komoly átlag, sérülés nélkül gólkirályi cím közelében lehetne. Gakponak 2500. Nem tragikus az sem épp csereként. Nunez azért nála jóval erősebb még belfékeskedve, saját potenciáljához messze nem felérve is.
Csak számokat nézve mind az öt elég jókat hoz, csak az a gond, hogy a Liverpool annyira jó, és annyira sok helyzetet dolgoz ki, hogy ahhoz képest mégiscsak kevés. Kérdés, Kloppnak ebben mennyi a szerepe, nem tudom, rosszul csinál-e valamit mentális szempontból, vagy csak peche van.
A kp erősebb, mint valaha volt kb, a Klopp-érában tuti. Még úgy is, hogy Gravenberch kb besült, akitől sokat vártak. Top Salah-Mané-Firmino trióval lehet négykupáznának, akkor volt egy szem Hendersonuk, aki minőség volt, meg 2 havonta 1 hétre egy Alcantara, de azért Henderson is eléggé egydimenziós játékos volt.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy