Hű de nagyon sajnálni kell egy olyan játékost, aki kábé a negyedik nyáron játssza el ugyanazt a távozós forgatókönyvet. BL-döntő után nevetséges módon lenyilatkozza a hülyeségeit, és ráadásul képes azt mondani, hogy ez nem pénzkérdés. Mondjuk ki, zsarolja a klubot, hogy megint fényesre legyen nyalva a nemesebbik fele.
Varatrix írta:
Ininek mi 34 évesen kábé bármeddig emeltük volna a fizuját, h akarja, és akar maradni, illetve ha jól tudom emeltük is. Pedig hát gazdaságilag nyöghetjük az ilyeneket, de akkor is egy legenda, és nem érdekel, hány André Gomest nem igazolunk le emiatt, mert "nagy bértömeg".
A feltételezésedben leírtak helyett én csak arra emlékszem, hogy Iniesta a felét sem kereste annak, amit CR, mégsem rinyált több pénzért.
MatyiG írta:Ettől még egy szép búcsút megérdemelne - ha megy -, mint ahogy a többi volt legendátok - Raúl, Casillas, Zidane -, akik ugyanúgy nem kapták meg. Érdekes, nálunk Xavi és Iniesta is szépen búcsúzott.
Raúl távozása szinte a semmiből jött, nem jelentette be előre, és a közvélemény azzal számolt, hogy maradni fog tartalékcsatárnak. Júliusban hogy lehet elbúcsúztatni bárkit is...? Egyébként ez valamennyire pótolva lett a 2013-as Bernabéu-kupán, ahol Raúl tulajdonképpen kapott egy saját meccset, telt ház előtt.
Casillas pontosan azt kapta, amit érdemelt. Csapatkapitányi minőségében teljesen elárulta a csapatot, edzőt buktatott, öltözői titkokat szivárogtatott ki. Ez nem konteó, hanem tény. Mellesleg ő sem jelentette be előre a távozását, és mivel az ultrákkal súlyos szembenállás volt köztük, nem is lett volna, aki pl. élőképpel vagy koreóval készül az utolsó meccsére. De még így is kiment kb. 20 ezer ember elbúcsúzni tőle a stadionba, a sajtótájékoztató után.
Zidane (bár ha jól látom, őt már kitörölted a kommentedből, úgyhogy csak megemlítem) kapott búcsúztatást.
katt1 katt2