kábé 6 éve nem megy a klubnak.
roberto carlos miatt szerettem meg a csapatot, illetve redondo miatt.
igen, 6 éve (lassan 7), de nyílván más nagycsapatoknak is voltak ilyen vagy ennél hosszabb periódusai, ha már eurobarcán vagyunk, akkor a barcának cruyff után rijkaardig nem ment szinte semmi. talán 1 bajnokság meg 1 spanyol kupa. volt ott is válság, nem is kevés ideig, nem ment a játék, sz*r játékosok voltak (már bocs a barcásoktól) és szerintem akik szívből szeretik a barcát nem fordultak el a csapattól.
nincs teljesítmény, csak a cukros szép máz, olyan játékosok nem érnek el semmit, akik máshol szárnyalnak, stbstb. olyan játékosok ülnek a padon, akik tehetségük alapján a kezdőben kéne legyenek. helyettük nyomorékok játszanak. stbstb sorolhatnám hetekig, de nem akarok belemenni, meg pláne idezúdítani ugyanazt mint ami ott folyt.
ez sajnos igaz, sok játékos nem tudta / tudja hozni azt a szintet amit előző csapatokban, de ezzel nem tudunk semmit sem tenni. viszont hidd el, egy SZAKEMBER, aki elért eredményeket, fel tud mutatni olyan dolgokat amit te nem feltétlenül (sőt, biztos vagyok benne
) az biztosan jobban tudja mit hogyan csinál (gondolom lassra és benzemára céloztál itt). meg van az oka, hogy miért nem ők kezdenek. nem hiszem, hogy mourinho tanácsokra szorulnak ezzel kapcsolatban.
amikor ezt elmondom, akkor én vagyok az ördög, hogy hogy merészelem én szidni a csapatot egy realfórumon. közben meg csak objektív leírást adok, bár tény, hogy rohadtul nem érdekel hogy mit gondolnak erről, leírom hogy lássanak a szemüktől. de van az a határ amikor a gyépéssel nem lehet már mit kezdeni na akkor tajgetosz. ottmaradtak a kis fertőjükben, sok sikert nekik egymáshoz.
ezzel az a baj, hogy oké, elmondod, nem tetszik már a real madrid, a játékosok, a játék stb.. de elég ha egyszer közlöd ezt a fórummal, felfogjuk, megértjük, de amikor a hozzászólásaid 90%-a ide lyukad ki, az már nagyon irritáló. ha nem tetszik amit látsz, vagy ami történik a csapattal, akkor szerintem fölösleges kommentálnod, mert társakat akik megértenek, tuti nem fogsz találni. és akkor csodálkozol, hogy állandóan beléd kötnek, személyeskednek. ez esetben szerintem akkor hanyagold a dolgot, és ezt mindenféle rossz szándék nélkül mondom.
és én sosem fordítottam hátat a kedvenc csapatomnak. a brazil válogatott akármikor is játszik, még mindig izgulva várom és bámulom, hátha feltűnnek újabb megaklasszisok.
most a real madriddal még is ezt teszed. ezek szerint sose volt a kedvenc csapatod. akkor viszont nem értem, mit kerestél a madridista fórumán, főleg ennyi hozzászólással.