Barça vs. Real - El Clásico
Csak reménykedni merek, hogy a fehéreknek most visszatér az az időszak, amikor rendszeresen kiestek a BL nyolcaddöntőkben, és egyedül csak a régi szép idők iránti nosztalgiázás van, annyi különbséggel, hogy most nem Zidane kapását, hanem Bale ollóját nézik vissza rendszeresen...
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10108
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Igen, az Atletire gondoltam természetesenMatyiG írta:Ja, jogos, félreolvastam, akkor bocs, ebben az esetben igazat adok MNS-nek.
Így viszont felhoztad a lényeget, szomorú hogy sorra beárazzuk a Realt a bajnoki meccseken, aztán a BL-ben meg sorra halmozzák a győzelmeket, miközben mi meg BL show helyett Benny Hill show-t csinálunk, és folyton kiejtjük magunkat a bénázásainkkal.
Jut eszembe a kisbarátunk most is jön majd hittéríteni?
Én nem. Azért voltak olyan meccsek az utóbbi években, amikor igazán ment, és őket is le tudtuk játszani. 16-ban sem azért estünk ki ellenük, mert nem adtuk fel a játékunkat, hanem mert eleve akkor voltunk hullámvölgybe, de még így is meg lehetett volna, ha az odavágón emberelőnyben a jó néhány komoly helyzetünkből nem csupán kettőt verünk be. 2 évvel korábban meg nem volt igazi átütő erő Martino csapatában.MatyiG írta:Ja, jogos, félreolvastam, akkor bocs, ebben az esetben igazat adok MNS-nek.
Én mondjuk azt szeretném, ha ennek a makknak nem akkor jönne meg a böjtje, amikor amúgy is gyengébbek. Legyen meg akkor, amikor amúgy tök jól megy nekik, de essenek ki nagyon szerencsétlen gólokkal és bírói tévedésekkel.A Fehér Balettnak meg remélem behúzzák a függönyt idén, és 0 kupával zárják a szezont. Ennyi máknak, mint amit ezek felhalmoztak az elmúlt években, meg lesz a böjtje.
- geridoss
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2786
- Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
- Tartózkodási hely: Eger
Valami hasonlóra számítottam a Madridnál amúgy, mint amit ma látni.
Az Atletico meg tényleg félelmetes, úgy rúgott 4-et ennek a Madridnak, hogy látszólag csak kisebb periódusokban uralták a meccset.
Elől-hátul stabilak, ők lesznek idén a legveszélyesebbek ránk nézve. Ha nem pukkadnak ki tavaszra, akkor komoly esélyeik lehetnek bármelyik trófeára.
A Fehér Balettnak meg remélem behúzzák a függönyt idén, és 0 kupával zárják a szezont. Ennyi máknak, mint amit ezek felhalmoztak az elmúlt években, meg lesz a böjtje.
Az Atletico meg tényleg félelmetes, úgy rúgott 4-et ennek a Madridnak, hogy látszólag csak kisebb periódusokban uralták a meccset.
Elől-hátul stabilak, ők lesznek idén a legveszélyesebbek ránk nézve. Ha nem pukkadnak ki tavaszra, akkor komoly esélyeik lehetnek bármelyik trófeára.
A Fehér Balettnak meg remélem behúzzák a függönyt idén, és 0 kupával zárják a szezont. Ennyi máknak, mint amit ezek felhalmoztak az elmúlt években, meg lesz a böjtje.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/
Visca el Barca!
Visca el Barca!
egy akit utáltam elment ugyan de ez az alattomos hentes átvette a helyét ...(Ramos, ha nem lenne világos) most is már rég ki kellett volna állítani két sárgával de megússza!
- geridoss
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2786
- Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
- Tartózkodási hely: Eger
Sztem az Atleticoról van szóMatyiG írta:Ezért verjük mindig őket a Bernabéuban...Bl-ben ellenük konkrétan akkor van esélyünk ha nem magunkat adjuk, hanem mi is csaljuk-öljük a focit, és max kontrákra játszunk.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/
Visca el Barca!
Visca el Barca!
Igen, ott van mit bizonyítaniuk, de elvárás a bajnoki cím CR elvesztése után, úgy, hogy a Barca és az AM meg erősödtek, aligha lehet.MatyiG írta:Azért a Ligában elég nagy nyomás van rajtuk, utóbbi 10 évben kétszer nyerték meg.Kényelmes helyzetben vannak, próbálgathatják a fiataljaikat, a BL tripla után az sem tragédia, ha idén nem jön össze semmi, felszabadultan játszhatnak, hiszen a közvélemény nem vár tőlük nagy dobást, de ilyenkor lehet komoly meglepetést okozni.
Én ha Real szurkoló lennék, úgy gondolkdonék, hogy ez az év be lett áldozva fiatalításra, és esetleges BL vagy bajnkoki címet hatalmas pluszként élnék meg.
Nem az elől lévőkkel lesz gond,meg fogják oldani a bajnokikat,a bl meg úgy sem elvárás negyedjére is. Hátul viszont gyengék,hiába a nagy nevek. Tavaly is rengeteg gólt kaptak,csak akkor volt valaki aki képes volt egyedül megfordítani meccseket. Nem is értem miért kapus posztra kellett erősíteni,se középen,se bal oldalt nincs értelmes védő csere.
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18362
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Legalább most nem csak ívelgetnek.
Ezért verjük mindig őket a Bernabéuban...Bl-ben ellenük konkrétan akkor van esélyünk ha nem magunkat adjuk, hanem mi is csaljuk-öljük a focit, és max kontrákra játszunk.
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10108
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Bl-ben ellenük konkrétan akkor van esélyünk ha nem magunkat adjuk, hanem mi is csaljuk-öljük a focit, és max kontrákra játszunk.Cestus írta:A bajnokságban figyelni kell rájuk, de szerintem jobbak az esélyeink, ha kellően motivált lesz a csapat. A BL-ben viszont megint megfoghatnak minket sajnos.LG írta:Na meg az Atleticoval is számolni kell, sajnos ők egyértelműen erősödtek, pedig a 16-os második elvesztett BL döntőjük után bíztam már, hogy lassan leeresztenek, de csak kisebb visszesés jött, idén megint bennük vagy egy nagy szezon.
A bajnokságban figyelni kell rájuk, de szerintem jobbak az esélyeink, ha kellően motivált lesz a csapat. A BL-ben viszont megint megfoghatnak minket sajnos.LG írta:Na meg az Atleticoval is számolni kell, sajnos ők egyértelműen erősödtek, pedig a 16-os második elvesztett BL döntőjük után bíztam már, hogy lassan leeresztenek, de csak kisebb visszesés jött, idén megint bennük vagy egy nagy szezon.
"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18362
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Azért a Ligában elég nagy nyomás van rajtuk, utóbbi 10 évben kétszer nyerték meg.Kényelmes helyzetben vannak, próbálgathatják a fiataljaikat, a BL tripla után az sem tragédia, ha idén nem jön össze semmi, felszabadultan játszhatnak, hiszen a közvélemény nem vár tőlük nagy dobást, de ilyenkor lehet komoly meglepetést okozni.
Szerintem sem szabad leírni őket, a fiataljaik közül akár szintet léphet valaki, sőt, lehet többen is, de az sem kizárt, hogy vki az idősebbek közül lehozza élete szezonját, pl. Bale.Nero. írta:BL meccsek kivételével sose brunyálták össze magukat a Realtól, szerintem ma is nyernek.
Mondjuk csinálhatnak már bármit, zsinórban 4szer húzta meg őket a Real a BLben, ebből 2szer drámai módon a dontoben, nincs miről beszélni. 5 CdR vagy akármilyen szuperkupa se ér fel egyik dontovel sem.
A Realt ne temessük azért, így se NB2es jatekosok alkotják, nehogy jojjon zsinórban a negyedik (?) (már számolni is nehéz) BL serleg.
Kényelmes helyzetben vannak, próbálgathatják a fiataljaikat, a BL tripla után az sem tragédia, ha idén nem jön össze semmi, felszabadultan játszhatnak, hiszen a közvélemény nem vár tőlük nagy dobást, de ilyenkor lehet komoly meglepetést okozni.
Rajtunk viszont hatalmas a teher, van egy brutál keretünk, amelytől most már szinte elvárás a BL győzelem. Ami össsze is jöhet simán, de ha rágörcsölünk, akkor egy rossz meccsen megint elcsúszhatunk.
Ami a bajnokságot illeti, ott azért elég valószinűnek tartom, hogy jók leszünk, de a Real is javulhat tavalyhoz képest, Ronaldo gyenge őszi formája sokba került nekik nem egyszer.
Na meg az Atleticoval is számolni kell, sajnos ők egyértelműen erősödtek, pedig a 16-os második elvesztett BL döntőjük után bíztam már, hogy lassan leeresztenek, de csak kisebb visszesés jött, idén megint bennük vagy egy nagy szezon.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára LG 2018.08.15. 23:13:09-kor.
- Initom
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2127
- Csatlakozott: 2010.06.07. 16:11:17
- Tartózkodási hely: Vas(trón)
Szerintem érted, hogy értettemvisca el barca írta:nekem meg nem amugy is rühellem, örülök h elhúzott innen, ráadásul azt az évi 40-50 gólt nem fogják semmilyen szinten pótolni, max egy részétInitom írta:Szabály szerint hiányzik számomra Ronaldo a Realból
Annyival egészíteném ki a mondanód, hogy főleg azok a gólok fognak hiányozni nekik amelyek kulcs és sorsfordító momentumokban érkeztek/érkezniük kéne. Akár a ligáról van szó akár a BLről, úgy vélem én is, hogy az a bizonyos '+' hiányozhat onnan.
Pótolni nem tudom kivel lehetne, talán csak Mbappe és Kane típusú játékosokkal, de az áruk az ugye annyi amennyi.
Abi & Tito
elnézve a két madridit, mintha a Real megduplázódott volna... ez sajna nem jó előjel az idei szezonra.
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
nekem meg nem amugy is rühellem, örülök h elhúzott innen, ráadásul azt az évi 40-50 gólt nem fogják semmilyen szinten pótolni, max egy részétInitom írta:Szabály szerint hiányzik számomra Ronaldo a Realból
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
- Initom
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2127
- Csatlakozott: 2010.06.07. 16:11:17
- Tartózkodási hely: Vas(trón)
Szabály szerint hiányzik számomra Ronaldo a Realból, nem semmi ahogy megy az idő és ő is kiöregedett . Nem ugyan az a csapat nélküle és nem is lesz... Nem szeretem a palit, de van egy érzésem, hogy a Real drukkerek nagyon sokszor vissza fogják még sírni.
Abi & Tito
-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 192
- Csatlakozott: 2012.07.01. 17:33:06
- Tartózkodási hely: otthon
Grande Varaneus alkot.. viszont most kivételesen egy real wint akarok, akkor nagyobbesély van rá h nem fognak igazolni már
"Rengeteg pénz költöttem piára, nőkre és gyors autókra-a többit elpazaroltam."
- Leon
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2591
- Csatlakozott: 2014.02.17. 16:20:26
- Tartózkodási hely: Balkán sarkán
1.percben vezet az Atletico.
Cunci nélkül ezeknek harangoztak...
Cunci nélkül ezeknek harangoztak...
Messi campion del Mundo 2022. G.O.A.T.
Gianluigi Buffon (a Messivel való találkozásról 2013-ban): Meg kellett érintenem Messit, hogy megbizonyosodjak róla, olyan ember, mint mi.
L4wandowski
Tito per sempre etern.Infinite Iniesta Grácies Xavi, Grácies Piqué!
Grácies Messi!
Gianluigi Buffon (a Messivel való találkozásról 2013-ban): Meg kellett érintenem Messit, hogy megbizonyosodjak róla, olyan ember, mint mi.
L4wandowski
Tito per sempre etern.Infinite Iniesta Grácies Xavi, Grácies Piqué!
Grácies Messi!
BL meccsek kivételével sose brunyálták össze magukat a Realtól, szerintem ma is nyernek.
Mondjuk csinálhatnak már bármit, zsinórban 4szer húzta meg őket a Real a BLben, ebből 2szer drámai módon a dontoben, nincs miről beszélni. 5 CdR vagy akármilyen szuperkupa se ér fel egyik dontovel sem.
A Realt ne temessük azért, így se NB2es jatekosok alkotják, nehogy jojjon zsinórban a negyedik (?) (már számolni is nehéz) BL serleg.
Mondjuk csinálhatnak már bármit, zsinórban 4szer húzta meg őket a Real a BLben, ebből 2szer drámai módon a dontoben, nincs miről beszélni. 5 CdR vagy akármilyen szuperkupa se ér fel egyik dontovel sem.
A Realt ne temessük azért, így se NB2es jatekosok alkotják, nehogy jojjon zsinórban a negyedik (?) (már számolni is nehéz) BL serleg.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18362
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Bizony, szerintem is erősebb most a keretük.Azt írja a Marca, hogy a történelem során először az Atlético kerete értékesebb, mint a Realé. Az előbbi esetében rekord is a jelenlegi keret összértéke. Nem tudom, honnan vették a számokat, de ez komoly azért.
TM szerint: RM keretében átlagban egy játékos 35 milliót ér, az Atléticóban ez 40 millió.
Nálunk amúgy 47 millió.
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10108
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Csapatként még brutálisan erősek. Néha-néha eldönthetik a meccseket csapatként, de tényleg hiányozhat náluk hosszútávon egy olyan emberke aki önmaga képes mérkőzéseket eldönteni, és ez necces helyzetekben visszaüthet.Grimaldo írta:Szerintem is ,nem érzem a Realban,hogy idén ki fogja a gólokat hozni.MatyiG írta:Csak szerintem fog nyerni ma az Atlético?