2018.07.15. 20:00:06
Foci 2018-ban:
Kicsit átalakultak a dolgok az utóbbi időben. Nagyon sokszor az a csapat nyer, aki kevesebbet támad, kevesebbet birtokol. Vagy éppen az a csapat lesz világbajnok, akinek a csatára egyszer sem találja el a kaput az egész torna alatt. Változik a foci, nem számít a szép játék, csak a győzelem. Beállni védekezni, megfojtani az ellenfelet, kontrázni, gólt lőni - vagy éppen pontrúgásból. A válogatottak nagy részében legalább 5 különböző nemzetiségű játékos futballozik, kevés a hajtás, kevés a szív, annál több a taktika. Nagy agyak irányítják a nagy csapatokat, akik pontosan tudják, hogyan lehet nyerni. Ez mondjuk nagy erény, csak éppen azt eredményezi, hogy a mindennapi futballszurkolónak kevésbé élvezhető a meccs. A stratégia és taktika őrültjeinek viszont igazi csemege. Kicsit azért rágós, de együtt alakítjuk, s együtt alakulunk vele. Nem csak a fociról szól, hanem az összeülésekről, a közös meccsnézésről, a találkozásról, feszültségek levezetéséről vagy épp nemzeti büszkeségről: mennyivel jobb így eldönteni, mint valódi csatában. És a miénk. És sport és csapatmunka. És szeretem, csak nem igazán tudom, hová tart - viszont a horvát szív fantasztikusan hajtott, s élmény volt nekik szurkolni, de azért jó lenne már látni magyar játékost is gólt lőni vébén: magyar csapatban. Vagy egy Messit. Ahogy felemeli a trófeát. Akárcsak Lloris: aki megérdemelte a győzelmet a teljes francia csapattal egyetemben. Csak a foci picit más lett, kicsit csapongó (mint ez a szöveg), s újra meg kell értenünk.
més que un club