Barca_10 írta: ↑2020.09.22. 16:08:23
9 hónap alatt 1!millió ember halt meg koronában, van valakinek hiteles infója mennyi volt ezek közül aki
ténylegesen a korona miatt halt meg nem csak egy lökés volt a másik 2 halálos betegségéhez?
Ezzel az érveléssel csak az a baj, hogy ezt a logikát használva tudod hány ember halt meg AIDS-ben? Kb. NULLA! Az AIDS (ha nem kezelik) ugyanis csak legyengíti az immunrendszert úgy, hogy az a legalapvetőbb betegségekkel szemben sem tud védekezni. Az AIDS-eseket jellemzően valamilyen tumor viszi el, mivel náluk ez sokkal könnyebben kialakul. Na most akkor egy AIDS-est, akit elvisz valamilyen rák, nem kellene az AIDS-es statisztikában feltüntetni, mert hát nem "ténylegesen" attól halt meg? Hát még szép, hogy fel kell. Nem lenne fair csak a rákban elhunytak közé sorolni, miközben AIDS-es is volt, és az állapota kialakulásában kulcsszerepe volt az AIDS-nek.
Ha a koronavírus okoz olyan szövődményt, ami a meglévő alapbetegséget súlyosbítja, akkor igenis az a helyes, ha őt besorolják a koronavírus halottai közé. Akkor is, ha egyébként nem maga a vírus okozta a halálát, hanem az alapbetegség. Ez egyébként már egy hosszú ideje bevett gyakorlat, nem most találták ki. Ha valakinél az influenza okoz olyan szövődményt, ami az alapbetegséget súlyosbítja, és meghal a páciens, akkor ő ugyanúgy bekerül az influenza által elhalálozottak statisztikájába, mint az alapbetegség statisztikájába.
Az 1 millió emberhez pedig tegyük hozzá, ezt a KORLÁTOZÁSOKKAL EGYÜTT sikerült elérni. Ez a szám sokkal magasabb lenne, ha nem tett volna senki semmit.
Az alábbi számolás lehet nem megalapozott, de azért érdekességnek jó lehet.
Hasonlítsuk össze a skandináv országokat, mert eléggé hasonlóak területileg, népességeloszlásilag. 1 millió főből ennyien haltak meg az egyes országokban:
Svédország: 580
Norvégia: 49
Finnország: 62
Az országok közül Svédország hozta a legenyhébb korlátozó intézkedéseket, így nem túl meglepő módon ott több fertőzött volt, és többen is haltak meg. Láthatjuk, hogy a szám több mint 9x-ese a finn adatnak, és több mint 11x-ese a norvégnak.
Az egész világra kivetítve jelenleg ez az adat egyébként 124.5. Ha mondjuk mindenki úgy kezelte volna a járványt mint Svédország, akkor ez az adat valahol 580 körül lenne. Most egy kicsit jóindulatú leszek, és számoljunk csak 500-zal. Ez durván 4x-ese a 124.5-nek, és itt is lefele kerekítettem. Ez azt jelentené, hogy a jelenlegi 970 ezer halálos áldozat helyett lenne kb. 3 800 000. Ez már nincs is annyira messze a rákban elhunytak számától, ami idén eddig: 6 millió. És akkor tegyük hozzá, hogy elég jóindulatúan számoltam, és nem vettem bele azt sem, hogy vajon hány országban játszódott volna le az, ami Olaszországban, hogy az egészségügyi rendszer túlterhelődik.
Barca_10 írta: ↑2020.09.22. 16:08:23
Elhiszem hogy veszélyes, meg az öregekre vigyázni kell, de úgy túl van fújva mintha az ebola szabadult volna el ami visz 10-ből 8-at.
Az ebolával azért felesleges összehasonlítani ezt, mert teljesen másképp terjed. Az ebola a terjedési sajátosságaiból kifolyólag sokkal lassabban és nehezebben terjed, mint egy cseppfertőzéssel terjedő betegség. Egy ebolát nem maszkhordással és távolságtartással lehet megfékezni.
Az emberek közötti terjedése a fertőzött személy vérével vagy más testnedveivel (pl. nyál, ondó) való közvetlen kapcsolat útján történik, vagy a fertőzött orvosi eszközökön keresztül (pl. injekciós tűkkel). A vírus terjedését segíthetik a helyi szokások is. Járványt indíthat el a halotti szertartás, mert Afrikában ez együtt jár a halottal való közvetlen érintkezéssel: a halott lemosásával, megcsókolásával stb. Emellett a nem megfelelő higiéniás szabályok, az egészségügyi személyzet által esetenként újrahasznált eszközök is kedveznek a terjedésének. https://hu.wikipedia.org/wiki/Ebola_(be ... m%C3%B3dja
Az ebola lényegében nem tud "elszabadulni" így.
Az külön érdekes hogy amikor a rendőr rátérdelt a fekete nyakára és ment boldog-boldogtalan tüntetni,fosztogatni világszerte akkor nem volt vírus?
Dehogynem volt, miért ne lett volna? Mi az összefüggés a kettő között?
Szerinted az USA számai miért olyanok, amilyenek? Nyilván megdobta a tüntetéssorozat is a dolgot.
De egyébként a tüntetők értelmesebbik része maszkban tüntetett, és szerintem ők képviselik a nagyobb részt, nem pedig az anarchisták, akik gyújtogattak.
miro. írta: ↑2020.09.22. 16:55:31
Talalt valaki arrol cikket esetleg,hogy matol az orvos telefonon is diagnosztizalhat,es ha elmondod a tuneteidet,ami koronara hajaz,akkor megkapod a 10napos karantent,es koronasnak vagy titulalva?
Most hallgattam a balazsekat,es ok beszeltek errol.
Pozitív teszt nélkül senki sem kerül bele a statisztikába.