La Masia - Barça fiatalok
Most Akhromach megkapta a lehetőséget - és élt vele. Remélhetőleg Xavi is így látta.
Dembelé szélesíti a pályát, Ilias befelé jött inkább. Xavi focija arra épül, hogy a széleken kell elhúzni és a védelem mögé kerülni, vagy centerezni.bunga írta: ↑2021.12.21. 20:52:18Ha Dembele nem játszhatna, neki is több perc juthatna. De Xavi láthatólag az erőteljesebb, ütközést vállaló támadókat keresi.Barcaforever írta: ↑2021.12.21. 16:35:40Elég furcsa, hogy Xavi első meccsén kezdő volt Akhomach a semmiből, majd azzal a lendülettel azóta egy percet se játszott, pedig nem mozgott rosszul.
Ilias ezért nem váltotta meg a világot. Meg azért Dembelé 1v1-ban legalább egy nagyságrenddel hatékonyabb, bár ő is veszített ma jó pár párharcot/labdát.
Ha Dembele nem játszhatna, neki is több perc juthatna. De Xavi láthatólag az erőteljesebb, ütközést vállaló támadókat keresi.Barcaforever írta: ↑2021.12.21. 16:35:40Elég furcsa, hogy Xavi első meccsén kezdő volt Akhomach a semmiből, majd azzal a lendülettel azóta egy percet se játszott, pedig nem mozgott rosszul.
- Guille
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 803
- Csatlakozott: 2018.01.29. 08:34:40
- Tartózkodási hely: Hungría
Az ő mellőzése nekem is fura, mert valóban ígéretesnek tűnt a srác. Amit el tudok képzelni, hogy Baldé azért elég támadószellemű, ami a jelenlegi védelem mellett, már nem biztos, hogy beleférne Xavi szerint, pláne mióta vannak szélsőink is. Vagy ennyi tapasztalatlan fiatalt nem akar egyszerre játszatni.Barcaforever írta: ↑2021.12.21. 17:01:53Nekem Baldé elég jónak tűnt, azt hittem Alba sérülésével lehetőséget fog kapni, de semmi. Nem lenne olyan jó az edzéseken, hogy még perceket se érdemelt!?
- Barcaforever
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3973
- Csatlakozott: 2004.10.13. 19:17:18
- Tartózkodási hely: Barcelona/Budapest
Nekem Baldé elég jónak tűnt, azt hittem Alba sérülésével lehetőséget fog kapni, de semmi. Nem lenne olyan jó az edzéseken, hogy még perceket se érdemelt!?bence0330 írta: ↑2021.12.21. 16:42:18Szerintem a B-ből felhozott játékosok száma lehet az egyik oka. Én csak a mostani interjújából tudtam meg, hogy maximum 3 játékos játszhat egy meccsen a felhozottak közül, és ebben a csere is benne van. Az meg sajna sűrűn megvan, vagy ha nem is, akkor is inkább tartja mondjuk talonban Baldét vészhelyzetre. És akkor már gondolom Abdét részesíti előnyben a két hasonló profilú játékos közül.Barcaforever írta: ↑2021.12.21. 16:35:40Elég furcsa, hogy Xavi első meccsén kezdő volt Akhomach a semmiből, majd azzal a lendülettel azóta egy percet se játszott, pedig nem mozgott rosszul.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022
- Hozzászólások: 7470
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Szerintem a B-ből felhozott játékosok száma lehet az egyik oka. Én csak a mostani interjújából tudtam meg, hogy maximum 3 játékos játszhat egy meccsen a felhozottak közül, és ebben a csere is benne van. Az meg sajna sűrűn megvan, vagy ha nem is, akkor is inkább tartja mondjuk talonban Baldét vészhelyzetre. És akkor már gondolom Abdét részesíti előnyben a két hasonló profilú játékos közül.Barcaforever írta: ↑2021.12.21. 16:35:40Elég furcsa, hogy Xavi első meccsén kezdő volt Akhomach a semmiből, majd azzal a lendülettel azóta egy percet se játszott, pedig nem mozgott rosszul.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
- Barcaforever
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3973
- Csatlakozott: 2004.10.13. 19:17:18
- Tartózkodási hely: Barcelona/Budapest
Elég furcsa, hogy Xavi első meccsén kezdő volt Akhomach a semmiből, majd azzal a lendülettel azóta egy percet se játszott, pedig nem mozgott rosszul.
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 439
- Csatlakozott: 2015.02.01. 16:56:53
- Tartózkodási hely: Gotham City
Ha a vezetőség és a szakmai stáb célja valóban az, hogy újra felépítsen egy ütőképes és mindenhol versenyben lévő Barcelonát, akkor szerintem a La Masia megreformálásán is el kellene gondolkozni.
Elképesztő látni most már évek óta, hogy a nagy csapatba felkerülő fiatalok 90 %-a milyen mértékben a nemzetközi szint alatt van fizikálisan.
Meg kell nézni, hogy a jelenlegi európai topcsapatok ,,tinisztárjai", hogy néznek ki és ehhez képest a masiás srácok mennyire levannak maradva izomzatban főleg de szerintem állóképességben is.
Tegnap domborodott ki ez a legjobban érthető módon, hogy pont a Bayern ellen. De rossz volt nézni ahogy pl. Gavi szó szerint lepattant Musialáról.
Ha hosszútávon ennyire nem lesznek képesek már az utánpótlásban felkészíteni fizikailag a modern focira a játékosokat akkor annál nehezebben és lassaban fogunk visszatérni top csapatok közé.
Elképesztő látni most már évek óta, hogy a nagy csapatba felkerülő fiatalok 90 %-a milyen mértékben a nemzetközi szint alatt van fizikálisan.
Meg kell nézni, hogy a jelenlegi európai topcsapatok ,,tinisztárjai", hogy néznek ki és ehhez képest a masiás srácok mennyire levannak maradva izomzatban főleg de szerintem állóképességben is.
Tegnap domborodott ki ez a legjobban érthető módon, hogy pont a Bayern ellen. De rossz volt nézni ahogy pl. Gavi szó szerint lepattant Musialáról.
Ha hosszútávon ennyire nem lesznek képesek már az utánpótlásban felkészíteni fizikailag a modern focira a játékosokat akkor annál nehezebben és lassaban fogunk visszatérni top csapatok közé.
"8-szor nyertük meg a bajnokságot 11 év alatt! Nem értékeljük ezt annyira, mint amennyire kellene de az évek során majd látni fogjuk mennyire nehéz is volt ezt elérni."- Lionel Messi 2019
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7445
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Ott nagyon szoros a bajnokság, egy győzelemmel/vereséggel 4-5 helyet is lehet ugrani/vissszaesni. Azon felül nagyon kiherélték a csapatot. Nincs Collado, Manaj, Konrad, , Moriba, főleg előbbi kettő nagy érvágás. Abde, Akhomach hol itt van, hol ott, Balde szintén zenész. Akik igazán kulcsjátékosok lehetnének, mint Gavi vagy Nico konstans a felnőttekhez kerültek, szóval várható volt, hogy nem lesznek olyan közel a feljutáshoz mint tavaly. Ennek ellenére nagyon jól kezdték a szezont, az utóbbi 2-3 meccsükön hasaltak, több pontot vesztettek, mint a megelőző tizenkét fordulóban.
Forca Barca!!!!
Nem áll jól a B csapat a harmadosztályban. Így nincs nyomás az első csapaton, hogy konkurenciát kapnak. Legefeljebb 1.1 nagy tehetség csatlakozhat onnan hozzájuk.
Mika Mármol ballábas belső védő.bunga írta: ↑2021.11.30. 21:28:46Nem gondolok konkrét névre. Egyedül az U-19-ben írtak olyan középhátvédről, akiért sztárcsapatok versenyeznének. Úgy gondolom, hogy Géza, Umtiti,Lenglet SR egyértelműen nem alkalmas magasabb szintű játékra, Piqué öregszik és Araujo sem biztos, hogy hosszabbítani akar, ugyanakkor bizonyítottan minőséget jelentő védőre belátható időn belül nincs pénz. Ezért toborzó szemmel lehetne végignézni a meglévő fiatalokat, akár posztváltásra is gondolva és az edzők külön foglalkozhatnának a kiszemeltekkel. Nem biztos, hogy sikeres lenne ez az akció,de megpróbálni érdemes volna, mert a helyzet nem a megszokott.
Xavinak is tetszik, valszeg még idén kipróbálják a nagycsapatban.
Nem gondolok konkrét névre. Egyedül az U-19-ben írtak olyan középhátvédről, akiért sztárcsapatok versenyeznének. Úgy gondolom, hogy Géza, Umtiti,Lenglet SR egyértelműen nem alkalmas magasabb szintű játékra, Piqué öregszik és Araujo sem biztos, hogy hosszabbítani akar, ugyanakkor bizonyítottan minőséget jelentő védőre belátható időn belül nincs pénz. Ezért toborzó szemmel lehetne végignézni a meglévő fiatalokat, akár posztváltásra is gondolva és az edzők külön foglalkozhatnának a kiszemeltekkel. Nem biztos, hogy sikeres lenne ez az akció,de megpróbálni érdemes volna, mert a helyzet nem a megszokott.
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022
- Hozzászólások: 7470
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Na igen. Mondjuk tényleg a védők a leg későnérőbb játékosok, és amikor eleve tinicsapat vagyunk, akkor valószínűleg pont oda kellene a tapasztalat, meg persze a befejező posztokra. Még ha valamennyire ígéretesek is lennének, akkor sem hiszem, hogy itt az idő a szerepeltetésükre... Remek középpályásokat és szélsőket ad a masia, becsüljük meg őket. A többieket meg valahonnan szerezzük be. Akár kukázva is.
Arról meg nem is beszélve, hogy már vagy fél éve százszázalékos Umtiti üldögél a padon, lehet hogy nem a régi formájában játszana, de hogy jobb, mint bármelyik bés védő, az biztos.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 6718
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Ja, amúgy én is rá gondoltam, de végülis mindkettőre igaz
De igen, az beszédes, hogy előbb játszik De Jong védőt, mint valamelyik "maradék" B-s arc. Amúgy nem tudok róluk nyilatkozni, lehet, hogy tényleg kevesek.
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022
- Hozzászólások: 7470
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Szerintem Ramos Mingo-ra gondolt még, de Comas is csak egy felkészítő meccset kapott emlékeim szerint, és azt is Koemannál, nem tartom perdöntőnek. Bár szerintem ez pont nem az a poszt, amit 20 évesekkel kell feltölteni, Araujo a szenzációs kivétel.
De nem gondolom amúgy sem, hogy Xavi ne lenne képben, biztos vagyok benne, hogy már meccseket és edzéseket is megnézett. Tuti felhozná gondolkodás nélkül, ha látna valakiben elég kraftot.
Baldéval vajon számol? Furcsállottam, hogy nem volt a keretben ilyen szűkös időkben. Vagy szép lassan térjen vissza a sérüléséből a B-ben, aztán feljön, ha jó az állapota? (Ott játszott most egy félidőt.)
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 6718
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Araujo, Mingueza, Balde?
Vagy ki jöhet még szóba? Comas nem tudott nyáron megragadni, van más?
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Védőjátékosokat is érdemes lenne felhozni a fiatalok közül, nem csak középpályásokat. Hátha így ezt a sort is fel lehetne javítani. (Persze nem a Bayern ellen.)
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7445
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Almeida iránt nem csak a PSG érdeklődik. Talán a Mundo írta korábban, hogy a City és a Pool is kinézte a srácot.brazilfan írta: ↑2021.11.21. 23:45:12Csak nehogy ők rúgjanak belénk. A Sport szerint a PSG szeretné Párizsba csábítani Diego Almeidát, a Juvenil A-ban játszó 17 éves középhátvédet, aki tehát még nem tagja a B-keretnek, de már sokan felfigyeltek rá, és Xavi is felhívta az első csapat edzésére. A srácnak 2023 nyaráig szól a szerződése, és nem szeretne eligazolni, de a PSG dolgozik az ügyön.
https://www.sport.es/es/noticias/barca/ ... a-12860476
Forca Barca!!!!
Pedri a 2021 Golden boy. Messi óta először nyeri Barcás.
Csak nehogy ők rúgjanak belénk. A Sport szerint a PSG szeretné Párizsba csábítani Diego Almeidát, a Juvenil A-ban játszó 17 éves középhátvédet, aki tehát még nem tagja a B-keretnek, de már sokan felfigyeltek rá, és Xavi is felhívta az első csapat edzésére. A srácnak 2023 nyaráig szól a szerződése, és nem szeretne eligazolni, de a PSG dolgozik az ügyön.
https://www.sport.es/es/noticias/barca/ ... a-12860476
Meccs közben voltak dicsérve.bunga írta: ↑2021.11.21. 21:55:04Kevés szó esik Xavi igazi változtatásáról, hogy szélsőkkel akar játszani. Felhozott két fiatalt: az egyik játéktudásával, a másik lendületével és erőszakosságával sokat ígér. Nem szabadna őket visszaküldeni az utánpótlásba és ha fejlődnek, akkor nyugodtan el lehet engedni Dembelet, Cout, Demirt.
Abde nekem látványosabbnak tünt, persze az ő lendülete jobban kitűnt az akkor már elfogyó csapatból.
Hasonló dinamikát és intenzitást minimum hozhatott volna Cou és Riqui is, ez esetben kicsit tehermentesítve lett volna a védelmünk is és talán Depaynak is jutott volna levegő.
Kevés szó esik Xavi igazi változtatásáról, hogy szélsőkkel akar játszani. Felhozott két fiatalt: az egyik játéktudásával, a másik lendületével és erőszakosságával sokat ígér. Nem szabadna őket visszaküldeni az utánpótlásba és ha fejlődnek, akkor nyugodtan el lehet engedni Dembelet, Cout, Demirt.
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7445
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
sorry, akarom mondani Raiolával
Az ifi BL-ben nagyon jól tolja, nem tudom hova jönne, még csak 18 a B-re pedig ráférne az erősítés, nagyon ki lett herélve, ennek ellenére egész jól állnak. Nagyon vártam, hogy láthassam a felnőtt csapatban, de 4 ilyen fiatal középpályással már lehet, hogy sokan lennénk.
Mondjuk szerintem Laportában benne van az is hogy rúgjunk bele a PSG-be ott ahol tudunk.
Forca Barca!!!!
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 6718
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Én is beszéltem már magammal erről
Bocs, muszáj volt, kösz az infót. A B-be jönne, vagy egyből a nagyokhoz? 18-19 éves, nem?
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"