Na innentől jöhet majd az új topic is: Barca az Európa-Ligában.
Ezt vártam a tegnapi meccstől amit kaptam is. Ahogy mindenki mondja, ez a valóság, ez a realitás jelenleg. Semmi keresnivalónk nincs a Top csapatok között, ez már évek óta látszik, csak most csúcsosodott ki, hogy már egy csoportkört sem élünk túl.
És itt szeretném megjegyezni, hogy ebben a keretben úgy látszik vannak olyan játékosok, akik itt már nem fognak megújulni. Én korábban azt hittem igen. De olyan szintű mentális és fizikai visszaesés van egyeseknél, hogy ebben a klubban már nem hiszem lehet keresnivalójuk, pláne egy megújuló, 0-ról építkező csapatban. Ez konkrétan nálam jelenleg a keret felét érinti, 10-12 ember legalább. Ezzel szerintem Xavi is tisztában van már, nem hiszem hogy a jelenlegi keret fele ősszel is itt lesz. A győztes, harcos mentalitást kell vissza állítani, de úgy látom egyeseknél ez itt nem lehetséges.
És igen, itt olyanokra is gondolok mint Ter Stegen vagy Dest pl.
Jelenleg nem tudom mi járhat egyébként Xavi fejében, de biztos vagyok benne, hogy fel fogja állítani a csapatot és a klubot ebből a 20 éve nem látott krízisből. És ez nem 3 hét lesz, vagy nem lesz itt űrfoci februárra az EL-re. Legyen egy jó filozófiája, egy taktikája a csapatnak amiért még érdemes leülni a szezon végéig meccset nézni, alakuljon ki egy jó kezdőcsapat, ahhoz nyáron jöhetnek (vagy akár már télen) új emberek és kezdjük meg az új Barca érát. Mert abban viszont biztos vagyok, hogy majd pár év múlva nevetünk majd ezen az időszakon, és nosztalgiázva beszélünk majd róla, hogy honnan is indultunk. 20 éve is felálltunk a mélyből, azelőtt is, azután is. Bízok Xaviban, néhány játékosban a keretből és szerintem már nyár után úgy ülhetünk le Barca meccset nézni, hogy már várni fogjuk a következőt.
Hajnal előtt a legnagyobb a sötétség.