Én Neymart egy kicsit sem sajnálom, 2015 után már jól láthatóan elkezdett hanyatlani a pályafutása, és ez a folyamat azóta is tart. Nagyon jó pénz volt érte a 220 millió, más kérdés, hogy nem sikerült hasznosan elkölteni. De összességében nem gyengültünk, a 17/18-as csapat erősebb volt, mint a 16/17-es.
1. Puyol nálam. Azért, mert a sérülések miatt nem tudott a pályán úgy búcsúzni, ahogy megérdemelte volna.
2. Abidal
Pep kezei alatt világklasszis teljesítményt nyújtott. És még lehettek volna kiváló szezonjai, ha nem kellett volna betegség miatt idő előtt visszavonulnia.
3. Iniesta
a sérülések sajnos az ő utolsó szezonjaira is rányomták a bélyegét, de mikor egészséges volt, még mindig klasszis szintet hozott. 1-2 évig szvsz még hasznos tagja lehetett volna a csapatnak, de ő másképp döntött, és maximálisan tiszteletben tartom.
4. Agüero
bár nem volt itt annyit, hogy igazán kitődjön a klubhoz, mégis elszomorítja az embert, hogy így kellett befejeznie a pályafutását.
5. Yaya Touré
bár ahogy Rivaldo11 írta, rövid távon nem éreztük meg a távozását, hosszabb távon igen. Azért 2013 környékén már nagyon is jól jött volna egy ilyen játékos a középpályára. Abban az időben amúgy brutálisan jó volt a Cityben, igaz, más szerepkörben, mint itt. De nálunk meg már akkor akadozott a korábban jól működő gépezet, lehetett volna új elmekkel próbálkozni. Azt sem gondolom, hogy pl. Busquets-el együtt nem fértek volna el a pályán.