Próbáld tudatosítani, hogy Koeman a szakmában egy kókler!Bob_Marley írta: ↑2022.02.27. 23:18:48Ez így azért nem fair szerintem. Koeman alatt is tavaly hasonló periódusban jöttek szépen a pontok. Aztán tamadoreszleg eltűnt, embert akit kapott előre, lesérült vagy abba kellett hagynia.LG írta: ↑2022.02.27. 23:02:06Óriási, amit a csapattal művel. Koeamant itt a fórumon (is) sokan védték azzal, hogy ebben a keretben ennyi van, mit csináljon szegény. A holland maga is ilyeneket nyilatkozott, vagy ha valamelyik hátékos hibázott, simán rá is kente a buktát. Hál Istennek Xavi beárazza rendesen a munkásságát!
Jöttek télen új impulzusok,sokat segitettek nekünk most.
Bizalom sem volt még annyira Koeman felé szerintem.
A bizonyíték rá: Az igazolt tehetségek, a meglévők fokozatosan épültek le. A csapat ment a sülyesztőbe. Egyedül Messi tartotta életben a Barcát. A hangulat, a bizalom teljes csőd. Ezt próbáld megemészteni.
A téli igazolások segítettek ugyan, de nem ők a fő meghatározói a teljesítménynek. A csapaté az érdem. Azé a csapaté, amit a romokból Xavi próbál feléleszteni