Bocs, de ez a lépés marketing volt anno.bence0330 írta: ↑2023.12.13. 11:46:19Ez részben igaz, de azért eléggé le van szerintem egyszerűsítve. Ha még csak egy alacsonyabb liga, akkor is rommá alázta Xavi az edzői karrierje legelején látványos játékkal a mezőnyt. És hát ott az nyilván nem korrekt viszonyítási alap, nem lehet tudni, mit csinálna nálunk vagy egy PL-ben, de mást onnan nem tud tenni, mint rommá alázni mindenkit, akivel játszanak. Az Al Saddal nem tudja megverni a Reált, mert játszani sem tudnak, és ha mégis, nyilván totál más az állomány, úgyhogy ebből csak arra lehetett következtetni, hogy Xavi ígéretes edző, elhozzuk. Én ebben sok hibát nem látok. Mármint ha azt veszem alapul, hogy igazi top3-4 edzőt nem tudunk szerződtetni, aki majdnem garancia a sikerre.
Szóval ha Börg Jörgensson ugyanezt megteszi, aztán kivásárolja magát onnan és eljön ide, akkor ok. De nyilván az, hogy ebben a rendszerben nevelkedett ÉS világklasszis játékos volt, az azért még szép, hogy sokat nyomott a latban. Mindenhol sokat nyom. Nem garancia semmire, de plusz pont.
Xavi amúgy szerintem minimum addig nem akart jönni, amíg itt játszik csapattársa, erre utalgatott is interjúkban. Szóval szerintem ez nem indok, ez a része azért történt meg, mert iszonyat sürgős volt olcsón leakasztani valakit. És olcsón nem tudom, ki tudtunk volna még szerződtetni, aki vagy top edző, vagy ígéretes és látszólag van benne potenciál.
Amúgy szerintem is korán jött, meg szerinte is korán jött. Mivel ez a klub kérésére (könyörgésére) történt, iszonyatos mélyponton, ezért is volt vele jóval nagyobb a türelem, szerintem jogosan.
Szakmai és megfizethető döntés 2021 őszén Gio lett volna. Ő is exjátékos, de nem katalán legenda, hanem holland. Hogy mekkora világklasszis volt, az nyilván kérdőjeles.
2021 novemberében nem volt épp csapata, addigra lehúzott 8 évet a Feyenoordnál, mint u21, felnőtt pályaedző, végül 4 évig vezetőedző. Végigjárta a lépcsőfokokat és felépített abból a teljesen semmitmondó csapatból egy bajnok, 2* kupagyőztes csapatot. És Európában, nem a maláj másodosztályban.
A katari liga kedves, aranyos játszótér, de nem készít fel semmire, ez pont most látszik hétről hétre.
Gondold végig ott mi is egy nemzetközi meccs: rangadó a Pakhtakor FC üzbég bajnok ellen. Ez egy tényleges csapat 2019 Ázsia BL. Vezetőedző Maksim Shatskikh. Na őket 2 ponttal előzte a csoportkör végén a Xavi féle Al-Sadd.
A felépített taktikát, elképzelést kiismerte mindenki. Felkészült rá, megkeresték a gyengeségeit és ki is használják. Ezért érzi a legtöbb szurkoló, hogy romlik a játékunk főleg kis- közepes csapatok ellen. Most kéne új dolgokat kitalálni, amivel meg lehet lepni egy Osasunát, Rayot, Alavest. Ehhez kell tapasztalat, hogy ilyenkor mihez kéne nyúlni, de nem csak neki, a stábnak sincs. Megyünk Valenciába, előre borítékolom az 1-1et és mi fogunk kaparni az egyenlítésért himi-humi helyzetekkel.