Nem tudtam nézni a meccset sajnos, csak látom az eredményt. Az eredmény nem túl jó, de lenne néhány kérdésem:
-Hűek voltunk a cruyffizmushoz és a Barca DNS-hez?
-xG jó volt?
-domináltuk megint a Realt, mint szoktuk, csak nem volt szerencsénk? A labdabiroklás megvolt, szóval gondolom igen, csak megint nem volt szerencsénk, meg a bíró elfújta.
Viccet félretéve, kb. az jött, amire számítottam, jelenleg ennyit tud ez a csapat. Emberünkön meg lassan lötyög már az a bizonyos kabát. A kezdeti lendület kifújt, egyelőre a szerencse az, ami még mellette van, és megóvja őt a totális bukástól. Mert idén nagyon sok bajnoki meccset hoztunk úgy, hogy egyszerűen mentünk koncepció nélkül előre, és valahogy behúztuk, de ezeket én nem tudom Xavi számlájára írni. Ezek a hero win-el a kicsik ellen tartják még őt életben, de én egyre inkább elbizonytalanodok vele kapcsolatban, Az fel lehet hozni, hogy most az Arsenal is szenved Artetával. Igen, most ők is hullámvölgybe kerültek. De ami nálunk van, az nem hullámvölgy, hónapok óta rosszak vagyunk már.
A Napoli meccseket még tán megérdemelné az első másfél évére való tekintettel, meg addig nem is lehet kit leakasztani amúgy sem.
De eleve nehéz ez év közben, szerintem meg fogják várni a nyarat. Nem tudom, kit lehetne most találni, aki el is vállalná, és nem horror fizuért, mint egy Conte. Persze egyszer fektethetnénk pénzt az edzőbe is. Nem teljesen idevaló kérdés, de az edző/stáb fizetése nincs benne az ffp-ben, ugye
Ezt nem vitatom, illetve nyárig amúgy sem reális az edzőváltás. Csak féltem őt. Barca ikonként nem szeretném látni, hogy feltörlik vele a padlót, pedig egy balszerencsés forgatókönybben ez is benne van. Ez meg senkinek nem lenne jó.