Az El Clásico hivatalos kezdõcsapatai

Sem Pep Guardiola, sem a frissen kinevezett Juande Ramos nem variálta túl kezdõcsapatát a spanyol bajnokság õszi idényének talán legjobban várt mérkõzése elõtt. Igaz, míg elõbbi azért variálhatott volna - fõleg a középpályán -, addig utóbbinak szinte adott volt kezdõcsapata a sok sérülés, valamint eltiltás miatt. Az F.C.Barcelona hivatalos kezdõcsapata: Valdés -…

Laporta focizott, a Madridot ünnepelték…

Egy nappal a Clásico elõtt is akadtak különös dolgok Barcelonában, vagy legalábbis olyan dolgok, amik nem számítanak hétköznapinak egy ilyen alkalommal. A Real Madrid rendben megérkezett a katalán fõvárosba, ahol nem voltak erõteljes tüntetések ellene, sõt, tekintélyes mennyiségû Madrid szurkoló fogadta az érkezõ futballistákat. Az egyáltalán nem megszokott képsorok ugyanakkor…

Edzés a játékosoknak, ebéd a vezetõknek

Guardiola Busquetsre gondol, Iniesta kizárható Ahogy maga a mérkõzés, úgy a körítés is különleges egy Barcelona – Real Madrid meccs elõtt, hiszen a klubok vezetõi rendre meghívják egymást egy ebéd, illetve együtt töltik a délutánt a kapcsolatok ápolása jegyében. A szombati program korábbi szakaszában persze más is volt, a Barcelona…

Szurkolói szemmel – a derbi elõtt

A Barca - Real rivalizálás Az esti El Clásico elõtt talán utolsó felvonásként most szurkolók véleményeit kínáljuk együttmûködésben a Madridista.hu portállal. Egy Real Madrid és egy Barcelona rajongó elemzi a két csapat múltját, jelenét, illetve az esti szuperrangadót. Elõször is szeretném megköszönni, hogy eleget tesztek a felkérésnek. Csapjunk a lovak…

Iniesta végül kimaradt a keretbõl

Nem sokkal ezelõtt fejezte be Barcelonában az esti mérkõzés elõtt tartott átmozgató edzést Josep Guardiola. A tréninget a Camp Nouban végezte a csapat, zárt ajtók mögött, és teljes létszámban. Ezt követõen, a kerethirdetésnél kiderült, hogy Militon kívül Andres Iniesta sem kerül a Real Madrid ellen jelöltek listájára. A játékos ugyan…

Messi és Xavi is a FIFA öt legjobbja közt

Az Aranylabda sorsa ugyan már eldõlt, amely hivatalosan az európa legjobbja címet jelenti, azonban egy nem sokkal kevésbé rangos elismerés, a FIFA Év Játékosa díj még nem talált gazdára. A Barcelona szempontjából ez a díj lehet talán az érdekesebb, hiszen az eredeti, 23 fõs listáról  Lionel Messi, és Xavi Hernandez…

A rangadók rangadója: El Clasico !

Már a küszöbön az örök rivális Akármilyen idõszakban is játsszák, a Barcelona - Real Madrid párharc mindig különleges, mindig egyedi, a tét pedig attól függetlenül nagy, hogy miként áll a bajnokságban a két csapat. Spanyolországban, és talán Európában is ez a meccsek meccse, a rangadók rangadója, amit alighanem minden olyan…

Juande : „Legyõzhetetlen csapat nem létezik”

Mérkõzés elõtti nyilatkozat Kétségtelenül megváltozott némileg a helyzet azzal, hogy a ’Klasszikus’ rangadót megelõzõ héten új edzõ, név szerint Juande Ramos került a fõvárosi alakulat kispadjára. A Madridra nehezedõ nyomás, és a játékosok motiváltsága is kedvezõ irányba mozdulhat el ennek a döntésnek a nyomán. Ramos a pénteken tartott sajtótájékoztatón szót…

„Holnap a bajnok érkezik a Camp Nouba”

Guardiola nem látja esélytelennek a Madridot. Josep Guaridola pénteki sajtótájékoztatóján elõször is mindenkit visszafogottságra intett a szombati Real Madrid elleni szuperrangadóval kapcsolatban, hiszen sokan már most tényként könyvelik el a hazai gyõzelmet. A Barça trénere ezután beszélt az esélyekrõl, a meccs fontosságáról, a tavalyi madridi El Clássicoról, néhány játékosáról, valamint…

A Clasico egy „kívülálló” szemével

Van Bommel a szuperrangadóról Mark Van Bommel az, aki megosztja a közvéleményt, hiszen hol okos gólpasszaival, hol brutális belépõivel, hol bombagóljaival, hol pedig piros lapjaival tûnik ki a mezõnybõl. Barcelonában viszont pont akkor játszott, amikor az elmúlt 10 év legsikeresebb idõszakát élte át a csapat, megnyerve a BL-t és saját…

Alves mind Ramost, mind Guardiolát méltatja

Aláírná az 1-0-át is a hétvégén A közismerten fékezhetetlen önbizalmáról és pozitív hozzáállásáról ismert Daniel Alves sem eufórikus hangulatban várja a szombati Real Madrid elleni mérkõzést, és elmondása szerint a lehetõ legkisebb arányú sikerrel is elégedett lenne. „Nagyon vágyom már arra, hogy végre ott lehessek és játszhassak egy Barca -…

Iniesta meggyógyult, keret csak szombaton

Andrés Iniesta teljes értékû edzésmunkát tudott végezni pénteken, ami alapvetõen jó hír a Barcelona és Pep Guardiola számára, ám ha csak a Real Madrid elleni meccsre gondolunk, akkor talán kicsit késõn jutott túl a sérülésén a saját nevelésû középpályás. Iniesta az elmúlt hat hétben csak a sérülését kezeltette, ezért koránt…

„Minél elõbb gólt kell lõnünk”

Márquez is "csak" gyõzni akar A visszafogottabb, kimért véleményekhez csatlakozott csütörtökön Rafael Márquez a szombati El Clásicóval kapcsolatosan, hangsúlyozva, hogy a három pontnál semmi nem lehet fontosabb a jelenlegi körülmények között. A mexikói futballista mindemellett kiemelte annak a jelentõségét, hogy csapata hamar vezetéshez tudjon jutni majd szombaton… „Természetes, hogy sokkal…

Hleb ismét edzett, Eto’o délután gyakorolt

Minden a lehetõ legnagyobb rendben halad a Barcelona felkészülésével kapcsolatosan a szombat esti Real Madrid elleni derbire. A kisebb betegsége után ismét együtt edzett a társaival a fontos tartalék játékosnak tekinthetõ Alexander Hleb, ugyanakkor nem dolgozott délelõtt az eleve sérült Milito és Iniesta mellett Samuel Eto’o sem. A kameruninak halaszthatatlan…

A miniszterelnök 5-1-es Barcelona sikert vár

José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök 5-1-es, fölényes Barcelona sikert vár a szombat esti El Clásicón, ámbár ez egyáltalán nem meglepetés, miután a politikus bevallottan Barca rajongó. Zapatero egy sportolók körében tartott elõadása során válaszolt arra kérdésre, hogy mit vár ezen a rangadón, s válaszolt egy 5-1-es tippel.

Élõkép az idei Clásicón is

Ahogyan azt meg lehetett szokni az elmúlt években, idén is különleges élõképpel készülnek a Barcelonánál az El Clásicóra. Most összesen 42.000 színes lapot fognak kiosztani a szervezõk a szurkolók között a stadion hosszú, fedett lelátóval szemben fekvõ oldalán, ahol az aktuális üzenetet is lehet majd olvasni. Már nem elõször kerül…

Egy teljes hétig tart a karácsonyi szünet

A Barcelona szakmai vezetése Pep Guardiolával az élen úgy döntött, hogy pontosan egy hétig tart majd a játékosok szabadsága a karácsonyi ünnepek alkalmával. Az idény utolsó bajnoki mérkõzésére a Villarreal otthonában kerül sor december 21-én vasárnap este, ezt követõen minden játékos hazautazhat a családjához, így várható, hogy a dél-amerikai csapattagok…

Busquetsel is megszületett az egyezség

2013-ig hosszabbít a középpályás Xavi Hernández ügye után lezárult egy újabb szerzõdéshosszabbítási folyamat, mivel Sergi Busquets és menedzsere megállapodott a Barcelona vezetõivel. A fiatal futballista az idény eddigi szakaszában rendkívül megbízható teljesítményt nyújtott, s hamar elõtérbe került, hogy meg kell hosszabbítani a 2009-ben lejáró szerzõdését. A Barcelona vezetése továbbra is…

Guardiola nem titkolódzik, Ramos sakkozik

Már csak két nap a Clásicóig Gyorsan telnek az órák a Barcelona - Real Madrid szuperrangadó elõtt, már csak két napot kell várnia a szurkolóknak, hiszen szombaton este 22 órakor találkozik egymással a két gárda. A játékosok és az edzõk készülnek, most már csak erre a meccsre koncentrálnak, melynek igen…

„Így sem fogunk másképp játszani”

Guardiola "készül" Juande Ramosra A Madridban lezajlott villámgyors edzõváltásnak lehet jelentõsége a szombati El Clásico során, hiszen mindaz, amit a bajnokság eddigi szakaszában lehetett látni a Real Madridtól, már csak a múlt, az új tréner, Juande Ramos teljesen új elképzelésekkel és taktikai elgondolásokkal küldheti pályára csapatát. Ez a Barcelona szempontjából…