Eurobarca Best of #4: Zambrotta, Thuram: Irány Barcelona!

Megszületett a megállapodás Rendhagyó összeállítással kedveskedünk olvasóinknak. A következõkben bemutatjuk az elmúlt idõszak legolvasottabb cikkjeit, reméljük, mindenki jól szórakozik. 1983 letöltéssel 4. helyre került a nyári Juvés igazolásokat bemutató cikkünk, amelyet Enrique követett el. Az átigazolás ténye még nem hivatalos, de már szinte teljesen borítékolható, hiszen szinte az összes valamirevaló…

Megújulnak az öltözõk

A Camp Nou belsõ kiszolgáló egységeinek fölújítása mellett döntött néhány héttel ezelõtt a klub vezetése, így már jó ideje gyors ütemben zajlanak a munkálatok. Megújul a csapat számára fontos összes helyiség a stadionban, így az öltözõk, a zuhanyzók és mosdók, az orvosi szobák és a technikai stáb számára fönntartott helyiségek.…

Txiki nem akar középsõ védõt

Nem sürgõs Márquez útlevele Az átigazolásokért felelõs Txiki Begiristain technikai igazgató a minap ismét nyilatkozott a Barca várható átigazolási politikájáról, s újfent a vásárlás ellen emelt hangot. Bár az elismerten jelöltnek számító Gianluca Zambrottáról nem ejtett szót az egykori játékos, egy középsõ védõ leigazolását kifejezetten elvetette. Puyollal, Márquezzel, az Oleguerben…

A Márquez szerzõdés részletei

Komoly fizetésemelés A korábbi teljes szóbeli megállapodás után tegnap hivatalosan is pont került Rafael Márquez új szerzõdésének végére, mivel a mexikói aláírta a szükséges papírokat a Camp Nou irodáiban. Az már korábban is köztudott volt, hogy a védõ 2010-ig kötelezi el magát, ezen felül viszont fontos, hogy a kivásárlási árát…

Hárman maradtak…

Sokan búcsúztak a vb-tõl Spanyolország és Hollandia nyolcaddöntõbeli búcsúja jelentõsen csökkentette a vb-n résztvevõ barcelonai játékosok számát, s a legjobb nyolc között már csak hárman képviselik" a gránátvörös-kék színeket. Ronaldinho bár erõsen takaréklángon ég eddig a tornán, Brazíliával azért ott lesz a negyeddöntõben, s jó esély van csapata továbbjutására is…

A Barca, és a madridi választások

Ne legyen több Figo ügy! A Real Madridnál javában zajlik a július elején esedékes elnökválasztás kampánya, s minden jelölt azon dolgozik, hogy elnyerje a fõvárosi pártoló tagok bizalmát. A kandidálók természetesen határtalan fantáziával kínálják föl a nagy neveket a közönségnek a szavazatok reményében, s jó néhány alkalommal fölmerült már Barcelona…

Búcsúzott Spanyolország

Némi meglepetésre a spanyol nemzeti együttes búcsúzott a világbajnokságtól a nyolcaddöntõben Franciaország jóvoltából, mely 3-1-re gyõzött Ribery, Vieira és Zidane góljaival. A spanyol együttes bár jól kezdett, s Villa tizenegyesével vezetett is, a franciák fordítani tudtak, még ha ebben némi játékvezetõi segítség is szerepet játszott. A hispánoknál Carles Puyol végig…

Zambrotta örül a Barca hívásának

Egyre nagyobb esély van rá, hogy a Juventus együttesét a másodosztályba sorolják az olasz bajnokságban, így a Barcelona is készülhet, hogy esetleg megszerez valakit a torinói klubból. Ilyen lehet Gianluca Zambrotta, aki tud a Barcelona érdeklõdésérõl, s megtiszteltetésnek tartja a BL gyõztes hívását. Nagy megtiszteltetés, hogy egy olyan klub, mint…

Az Aarhus lesz elsõ ellenfél

Kilenc meccs a nyárra Immár az összes mérkõzése biztosítva van a Barcelonának az elõszezonra, így ha változás nem lesz, akkor kilenc találkozón kell fellépniük a játékosoknak az új bajnoki szezon rajtja elõtt. A dániai edzõtábor tavaly is fontos része volt a csapat programjának, ez idén sem lesz másként, még akkor…

Szoríts a Magyar Barcának élõben!

Szurkolókat keresünk Talán fordulóponthoz érkezett a Magyar Barca csapata! A legutóbbi két tornán szerzett negyedik, majd hatodik hely után ismét szeretnének feljutni a csúcsra! A csapat, ez idáig elsõ torna gyõzelmét két hét híján 1 éve szerezte meg, most mindannyian szeretnének jubilálni! Ehhez azonban szükség van szurkolókra, és itt jöttök…

Márquez: 2010!

A védõ is hosszabbított Figyelemre méltó a vezetõség azon törekvése, hogy a csapat gerincét együtt tartsák. Ennek következményeképpen szinte minden fontosabb játékos hosszútávú szerzõdéseket írt alá, beleértve a technikai stábot is. Ez a hadmûvelet pedig újabb állomásához érkezett, s Rafael Márquez elé is letették az új szerzõdéstervezetet. Bár Rafa Márquez…

A Barca tovább kereshet Riquelmén

Az Inter érdeklõdik utána A Barcelona számára talán mégis gyümölcsözõ lehet a Villarrealal kötött nem túl kedvezõ üzlet, ha a valencia tartományi klub továbbadja játékosát az Internek. Massimo Moratti szeretné csapatához csábítani az argentin karmestert, legalábbis a Gazetta dello Sport szerint, a vételárban pedig állítólag már meg is egyeztek a…

Nyertek a portugálok, de…

A tegnapi Argentína - Mexikó mérkõzés után újabb Barcelona érdekeltségû összecsapás következett a nyolcaddöntõkben. A Giot és van Bommelt soraiban tudó Hollandia Portugáliával mérkõzõtt, ahol Deco volt érdekelt. A Barcelona játékosai mind emlékezetessé tették a rangadót: van Bommel hatalmas lövései gólt érhettek volna, Gio és Deco pedig két-két sárgájával került…

Ronaldinho spanyol lehet 2007-ben

Újabb hely szabadulhat fel Ronaldinho speciális állampolgárságot kap, amely nem terjed ki családjára, hisz bátyja és ügynöke, Roberto és édesanyja is Brazíliában él, a honosításhoz pedig spanyol lakcím szükséges. Ugyanakkor még a következõ szezon vége elõtt megkaphatja azt a játékos. Roberto Carlos az 1996-97-es szezonban érkezett Madridba, miután két évet…

Nagy az esély Ricardo Oliveira megszerzésére

De csak, ha a Barca akarja A Betis többségi tulajdonosa és vezetõje, Manuel Ruiz de Lopera szeretné eladni a játékost hat-hét millió eurós áron (õ öt milliót fizetett a játékosért). Esetleg még egy cserébe is belemenne, Javier Saviolát kéri érte. Manuel Ruiz de Lopera kijelentette: keresik a megoldást, hogy Ricardo…

Messi jobb mint Pelé vagy Maradona ennyi idõsen

Rummenigge nem gyõzte dicsérni A Bayern München általános igazgatója, Karl-Heinz Rummenigge úgy véli, Leo Messi a valaha volt legjobb játékosok egyike, hozzá hasonló még Maradona vagy Pelé sem lehetett ennyi idõsen. Messi korosztályának legjobbja, ennyi idõsen hozzá hasonló játékost még nem láttam. Senki sem volt ennyire csodálatos 19 évesen, még…

Király-Kupa gyõzelem az ifiknek

A Spanyol Király Kupa ifjúsági csapatoknak kiírt sorozatát tegnap megnyerte a Barcelona, miután a döntõben 2-0-ra legyõzte a Zaragozát. A mérkõzésen remekelt a klub jelenlegi két legígéretesebb tehetsége, Giovanni dos Santos és Bojan Krkic, bár a gólokat nem õk, hanem Sergi Busquets és Jaime szerezték. A találkozó forgatókönyve olyan volt,…

Larsson és Márquez búcsúzott, Messi továbblépett

A labdarúgó világbajnokság tegnapi nyolcaddöntõin két Barcelona játékos búcsúzott, egy pedig továbbjutott. Henrik Larsson és a svéd válogatott 2-0-ra vereséget szenvedett Németországgal szemben, s magának Larssonnak sem volt szerencséje, mert kihagyott egy tizenegyest. Minden bizonnyal ez volt Henrik Larsson utolsó meccse a rivaldafényben, mert a kiváló csatár a következõ idényt…

Hibátlan maradt Spanyolország

A spanyol válogatott bár nem lenyûgözõ játékkal, de az utolsó csoportmérkõzésén is gyõzött: 1-0-ra múlta felül Szaúd-Arábiát. A második félidõben különösen gyengén játszó, tartalékcsapattal fölálló spanyol együttesben végig pályán volt Andrés Iniesta, a 66. perctõl játszott Xavi, míg Carles Puyol ezúttal végig a kispadon pihenhetett. A hispánok végül hibátlan teljesítménnyel,…

Milito újfent a láthatáron

Drága vásár lenne az argentin Nem megszakadva, de a Barcelona azért tovább dolgozik egy esetleges védõigazoláson a következõ idényre, mely azonban egyelõre meglehetõsen komplikáltnak tûnik. Zambrotta és Thuram után most egy hazai vizeken edzõdõ játékosra, a régi kiszemelt Gabriel Militóra szegezõdik a Barca vezetõk figyelme. Txiki Begiristain és Frank Rijkaard…