Hivatalos: Paulinho kölcsönbe távozik

A Guangzhou kötelező érvényű opciós jogot szerzett rá | Az összeget nem hozták nyilvánosságra

Némi késéssel ugyan, de az Evergrande Guangzhou után az FC Barcelona is hivatalosan közölte, hogy Paulinho Bezerra visszatér Kínába mindössze egy év katalóniai szezon után. Paulinho kölcsönbe távozik, a kínai klub pedig kötelező érvényű opciós jogot szerzett a jövő nyári leigazolására. 

Amint arról pár órával ezelőtt beszámoltunk, az Evergrande Guangzhou bejelentette, hogy Paulinho visszatér Kínába, és a korábbi együttesénél folytatja a pályafutását. A katalán egyesület azonban egy ideig még nem tette hivatalossá az ügyletet, erre a klubhoz közel álló források szerint azért nem került azonnal sor, mert a Barcelona nem tekintette lezártnak az ügyet. Mindeközben szárnyra keltek olyan pletykák is, hogy a brazil játékos kölcsönbe igazol vissza Kínába, ám a főbb spanyol lapok ezzel együtt is az 50 millió eurós vételárról és egy végleges transzferről számoltak be.

A katalán klub végül 20 órakor hivatalos kommünikében közölte, hogy Paulinho kölcsönben egy szezon erejéig a Guangzhou Evergrande együtteséhez igazol, a kínai együttesnek pedig kötelező érvényű opciós joga lesz a megvásárlására a kölcsönjáték végeztével, habár itt jelentős különbség van a klub eredetileg megfogalmazott angol és spanyol nyelvű közleménye között. Az angol nyelvű alapján ugyanis kötelezően érvényesítendő opciós jogról van szó, míg a spanyol nyelvű közlemény alapján az opciós jog nem kötelező érvényű.

Paulinho egy szezonon keresztül viselte a gránátvörös-kék mezt, 49 meccsen 9 gólt szerzett.