Neymar-ügy: Barça – PSG csúcstalálkozó Párizsban

A Barcelona vezetése kedden már Párizsban tárgyal a PSG-vel Neymar Jr. megszerzéséről, ez a találkozó tűnik az eddigi legnagyobb jelentőségű megbeszélésnek Neymar ügyében. A felek távolról indulnak elképzelésekben, és egyáltalán nem biztos, hogy sikerül közelebb hozni az álláspontokat.

Amíg ugyanis a Barcelona az üzlet értékét igyekezne inkább a 150 millió euró felé húzni a két évvel ezelőtt 222 millióról, Párizsban fordított a szándék, és a 250-300 millió eurós összértéket akarják elérni a katariak. Ennek köszönhető, hogy a PSG a Barcelona legutóbbi kölcsönzés + kötelező vásárlási opció keretében 170 millió eurós ajánlatára egy olyan ellenajánlatot tett, amit aligha fogadhatnak el Barcelonában. PSG elképzelése 100 millió euró azonnal, plusz Dembélé és Semedo játékjoga. Velük együtt az üzlet értéke meghaladná a 250 millió eurót, ami a Barçának nem csak sok, hanem sportszakmailag is aggályos, mert Semedót – aki a maga posztján ma már klasszis futballista – nem tudná már pótolni a keretében a klubvezetés a most kezdődött szezonra. Dembélét azonban tény, hogy egyre inkább elengedné a vezetés – egyrészt a sérülékenység, másrészt a kezelhetetlen magatartása miatt.

Az elképzelések között tehát szakadéknyi különbség lehet, ezzel együtt az viszont a másik oldalon tény, hogy ilyen szintű tárgyalásra, mint a mai, még nem volt példa. A Barcelona részéről Bartomeu elnök ugyan nem utazott Párizsba, de ott van a klub vezérigazgatója, Oscar Grau, Javier Bordas alelnök, Eric Abidal sportigazgató, és nem utolsósorban a mindhárom féllel jó kapcsolatokat ápoló, de a Barcelonát képviselő André Cury. Míg a PSG-t nem csak Leonardo, mint sportigazgató, hanem Nasser Al-Khelaifi elnök is képviseli, tehát Párizsban most már a legmagasabb szinten fogadják a Barcelonát. Az a napokban elválik, hogy ez segít vagy nem segít a tárgyalások szempontjából, és közeledni fognak-e az álláspontok.

Neymar is tett végre egy gesztust?

Barcelonában az eddigiekben az egyik legnagyobb hiányérzet pont a játékossal kapcsolatban alakult ki, mert a Barcelona elvárt volna Neymartól egy nyilvános vagy nem nyilvános – de a háttérben ismert – nyomásgyakorlást a PSG felé, ami abban segíthet, hogy a Barcelona kerüljön pozícióba a tárgyalások során. Eddig Neymar ilyet nyilvánosan biztosan nem tett, de hétfőn egyes kiszivárgó információk szerint igen. A brazil kijelenthette személyesen Leonardónak, hogy csak a Barcelonába szeretne igazolni, más klubba nem.

Ha ez igaz – ami egyelőre nem megerősíthető -, az jelentős lökést adhat a közös nevező elérése felé, mert eddig a PSG könnyen zsarolhatta a Barcelonát azzal, hogy ha nem adja meg a kért összeget, akkor inkább megállapodnak a Real Madriddal. Annak a kockázatával pedig nyilvánvalóan nem szeretne együtt élni senki a Barcelona vezetéséből, hogy Neymar esetleg Madridban köt ki, és ott sikeressé válik, vele nyer trófeákat a fő rivális. Ez olyan kudarc lenne a Bartomeu elnökségnek, amibe akár a választások előtt belebukhat.

Ha Neymar valóban kimondta ezt a PSG felé, hogy csak a Barcelona érdekes számára, a Madrid és a Juventus nem, akkor ennek tudatában a Barcelona jobb pozíciókból tárgyalhat tovább a játékosért.

De ebben az ügyben a hivatalos bejelentésekig bármilyen fordulat benne van, és túl sok a „valahogyan nyilvánosságra kerülő” információ ahhoz, hogy tisztán lehessen látni, melyik hírfoszlány fedi éppen a valóságot.