A Griezmann-ügy fokozódik: már nem tabu az eladásáról beszélni

A Barcelona kedden este az Atletico Madridot fogadva 2-2-es döntetlent játszott a Camp Nouban. Antoine Griezmann csak a találkozó legvégén szállt be csereként, de igazán sok ideje már nem volt a bizonyításra. Ahogy az elmúlt meccseken sem. A korábbi – alapvetően gyenge – teljesítményei nyomán kikerült a kezdőcsapatból. 

A mérkőzés után Setién edző elismerte, hogy nem sok értelme volt ilyen későn a pályára küldeni a franciát, illetve azt is elmondta, hogy nem fog bocsánatot kérni tőle, de megérti ha Griezmann rosszul érzi magát – Setién teljes mérkőzés utáni nyilatkozata itt olvasható

A spanyol riporerek a találkozót követően Diego Simeonét is megkérdezték Griezmann kapcsán, az Atletico Madrid vezetőedzője nem is akarta kommentálni az esetet, hogy Griezmannak mindössze néhány perc jutott ezen a mérkőzésen.

A keddi jelenetektől és kommentároktól függetlenül mostanra azt még Griezmann támogatói is alighanem elismerik, hogy a francia nem igazán vált be, nem tudott meghatározó tagja lenni a Barcelonának, pedig lehetőséget bőven kapott a szezon korábbi szakaszában. Hiába nem játszott jól, korábban fel sem merülhetett olyan gondolat, hogy Griezmannt el lehetne adni a szezon végén, mostanra azonban már felszínre kerültek ilyen tervek is – amik persze nem megerősíthetők, és aligha véglegesek. De önmagában, hogy Griezmann már nem tartozik a nem eladó kategóriába, jelentős változás.

A 29 esztendős csatár eddigi teljesítménye és magas fizetése miatt Bartomeu eknök fejében megfordulhatott, hogy Griezmannt, Dembélét és Umtitit is felajánlja a Paris Saint-Germain csapatának Neymar visszaszerzésének érdekében. A párizsiakkal tárgyalni nem a legkellemesebb feladat, pláne ha Neymarról van szó, de messze nem elképzelhetetlen, hogy ez lenne Bartomeu menekülő útvonala az egyre kellemetlenebbé váló Griezmann igazolásból. Hiszen egy évvel ezelőtt 120 millió eurót fizetett érte a Barcelona, és ezt az anyagi erőfeszítést nem tudta a pályán igazolni.  Griezmann szerződése 2024-ig szól, a kivásárlási ára 800 millió euró, az éves fizetése ebben a szezonban 18 millió euró.

A támadó 43 mérkőzésen lépett pályára ebben a szezonban a Barcelona színeiben és ezeken a találkozókon 14 gólig és 4 gólpasszig jutott.

Bartomeu sajtóhírek szerint úgy gondolta, hogy a francia maradjon még egy idényt a klubnál, azonban azok a tények, hogy Griezmann volt az a játékos, akit Setién a legtöbbször lecserélt ebben a szezonban illetve az, hogy még nem teljesen sikerült beilleszkednie, kétségeket ébresztenek. Továbbá Griezmann ideális pozíciójában Messi játszik, így ez a poszt gyakorlatilag érinthetetlen. A Barçánál úgy voltak a helyzettel, hogy az idő múlásával majd fokozatosan sikerül alkalmazkodnia a csapathoz, azonban ez még nem történt meg.

Az a lehetőség, hogy a játékos számára új klubot találjanak egyáltalán nem egyszerű, ugyanakkor a Neymar üzletben egy opció lehet.

***